Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bizalmas kapcsolat: felkészítik a helyieket a leopárd-támadásra

2017. március 13. - Andre Lowoa

Indiában a hadsereg workshop jellegű programot szervezett az embereknek, ahol többek között olyan dolgokat tudhattak meg, mit kell tenniük, ha egy leopárd lopakodik a házuk felé.

 

A Kashmir Glory beszámolójából kiderül, hogy a régióban a helyiek mindennapi életére közvetlen hatást gyakorol a vadállatok jelenléte; többek között leopárdok jelentenek veszélyt a helyi lakosságra. Az emberek kérésére a hadsereg nyilvános rendezvényt tartott, ahol a veszély elhárítására megelőző jellegű intézkedéseket javasoltak.

Az elsőként február 24-én rendezett workshopra értelemszerűen olyan emberek érkeztek, akik lakhelyének közelében nagyobb erdőség található, így a fenyegetés őket közvetlen érinti.

A programon azt javasolták az embereknek, hogy ne utazzanak egyedül távoli helyekre, különösen ne az éjszakai órákban, de ha mégis elkerülhetetlen egy ilyen utazás, vigyenek magukkal riasztáshoz használható felszerelést, például lámpát vagy fáklyákat.

A programon arra is megtanították az embereket, hogyan tudják felhasználni a helyi adottságokat ill. helyben elérhető eszközöket a vadállatok távol tartására. A közlemény szerint az ehhez hasonló rendezvények nagy mértékben hozzájárulnak a hadsereg és a helyi lakosság közti bizalom építéséhez.

http://www.hidfo.ru/2017/03/bizalmas-kapcsolat-felkeszitik-a-helyieket-a-leopard-tamadasra/

süti beállítások módosítása