Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Térségi országokat is bevonnak a Szíria elleni agresszióba

2016. február 05. - Andre Lowoa

A szaúdi hadsereg szóvivője megerősítette, hogy Rijád készen áll részt venni Szíria területén az amerikai vezetésű koalíció hadmozdulataiban, amennyiben a koalíció azt jóváhagyja. Valóra válhat John McCain szenátor terve, miszerint az Egyesült Államok a térségi országokat felhasználva kezdené meg a…

Tovább

“Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába az Iszlám Állam terroristái ellen harcolni, ha az USA vezette háborús koalíció ilyen döntést hoz” – döngette a mellét tegnap egy ottani generális.

2016. február 05. - Andre Lowoa

“A királyság kész részt venni bármilyen szárazföldi hadműveletben, amelyet a koalíció adott esetben végrehajt Szíriában” – hőbörgött Ahmed Aszeri dandártábornok, a jemeni húszi felkelők ellen harcoló arab erők szóvivője az al-Arabíja televíziónak. “Úgy véljük, hogy nem a légi hadműveletek jelentik…

Tovább

Eltitkolnák, hogy a török hadsereg közvetlen beavatkozással támogatja az Iszlám Államot

2016. február 04. - Andre Lowoa

Törökország nem engedélyezi, hogy az orosz légierő megfigyelő repüléseket tartson a török légtérben, pedig a Nyitott Égbolt Szerződés alapján ez kötelessége lenne. Az Erdogan-rezsim attól tart, hogy nyilvánosságra jut a Szíria határai mentén folytatott mozgósítás. Szerdán az orosz védelmi…

Tovább
süti beállítások módosítása