Jean-Luc Schaffhauser francia EP-képviselő szerint Ukrajna nem tekinthető demokratikus országnak és jogállamnak, ameddig védelmezi az Odesszában történt atrocitások és a Krím-félszigetre vezető elektromos vezetékek elleni terrorista támadás elkövetőit.
A képviselő szerint Franciaország kormánya újra kellene gondolja Oroszországgal szembeni ellenséges alapállását, miután a Canal+ televízió bemutatta a “Forradalom álarcai” című dokumentumfilmet, amit a számos pozitív reakció és kiemelkedően magas nézettség miatt újra levetítenek február 8-án. A dokumentumfilm a Washington által támogatott ukrán szélsőjobboldali szervezetek tevékenységét és bűncselekményeit dolgozza fel, a szervezetek tagjaival készített interjúsorozat mentén. A film az ukrán EuroMajdant nem a nyugati országok által elvárt módon, hanem egyértelműen a nyugati és keleti hatalmi tömb közti konfliktusként mutatja be, melynek során az Egyesült Államok mindvégig támogatta a belföldi szélsőjobboldali csoportokat.
A film az Ukrajnában 2014 során történt eseménysorozatot részletezi, beleértve a Jobb Szektor felemelkedését, az Azov zászlóalj tevékenységét és a Szvoboda politikai párt szerepét az Odesszában történt erőszakos cselekményekben, melynek során több mint 40, a demokratikus felhatalmazással nem rendelkező új kijevi kormány ellen tüntető személyt gyilkoltak meg.
A képviselő szerint a jelenlegi kijevi kormány által vezetett Ukrajna nem egy demokratikus ország, és nincs helye az Európai Unióban, mert nem vonja felelősségre azokat a félkatonai szervezeteket, melyek máig fegyverrel a kezükben terrorizálják az Ukrajnában élő kisebbségeket, és számos terrortámadást hajtottak végre az ország területén – beleértve a Krím-félszigetre vezető elektromos kábelek elleni szabotázsakciókat, amit humanitárius katasztrófa előidézésének szándékával követtek el.
Jean-Luc Schaffhauser a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva mondta el, hogy a Canal+ részéről nagy bátorságot igényelhetett a dokumentumfilm levetítése, de a 2014 februári puccs után az emberek már tisztában vannak azzal, hogy az erőszakos kormányváltást az Egyesült Államok által támogatott illegális csoportok hajtották végre. Ennek okán a Canal+ a lakosság támogatásával számolhat, ha a dokumentumfilm levetítése miatt nyomásgyakorlás éri. Az ukrán kormány már tiltakozott a film levetítése ellen. Kijev reakcióját a film rendezője tagadásnak és hisztériakeltésnek nevezte.
http://www.hidfo.ru/2016/02/lehull-a-forradalom-alarca/
Február 1-én az egyik francia tévécsatorna bemutatott egy dokumentumfilmet. Nem akármelyik csatorna – és nem akármilyen filmet.
A „Canal+” csatorna mutatta be Paul Moreira dokumentalista „Ukrajna, a forradalom álarcai” („Ukraine, les masques de la révolution”) c. közel egyórás dokumentumfilmjét.
A film bemutatja a „békés tüntetők” brutalitását. És ami e brutalitásból egyenesen következett: a 2014. május 2-i borzalmas mészárlást az ogyesszai szakszervezeti székházban. (Hát igen, mi, akik három hónapig figyeltük a Kijev utcáin tomboló erőszakot, egyre nagyobb aggodalommal kérdezgettük magunktól: Uramisten, ha ezek itt ezt művelik, MI LESZ, HA GYŐZNEK. HA ÖVÉK LESZ AZ ORSZÁG, A HATALOM? Igen Ogyessza lett, Mariupol lett – AZ „ANTITERRORISTA MŰVELETNEK”(ATO) NEVEZETT VÉRSZOMJAS KATONAI MEGTORLÓ HADJÁRAT LETT, TELES TELE NAPONTA ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTEK SOKASÁGÁVAL. Andrej Parubijból például, aki a Majdan „parancsnoka”volt, a puccs győzelme után a nemzetbiztonsági kabinet titkára lett. Ő irányította közvetlenül, a helyszínen, az ogyesszai mészárlást.
EURÓPAI NÉZŐK MILLIÓI, KÉT ÉV ÓTA, MOST ELŐSZÖR SZEMBESÜLTEK DÖBBENTEN AZZAL, MIFÉLE SZÖRNYŰSÉGEK TÖRTÉNNEK UKRAJNÁBAN. MIT HAZUDOZOTT NEKIK ÖSSZE-VISSZA, KÉT ÁLLÓ ÉVEN KERESZTÜL, A SAJTÓ.
(Hadd jegyezzem meg, szerénytelenül: és mit hazudozott nekünk össze-vissza – az egész magyar sajtóval együtt – egykori pártunk egykori lapja, a Népszabadság, melynek alapításáért mártírhalált halt első kommunista főszerkesztője, Rózsa Ferenc. Mely nem volt hajlandó leközölni hétoldalas összeállításomat arról, hogy mi mindent hallgattak el előlünk, ferdítettek el, vagy éppen illettek rágalommal, az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban. És még ők voltak megsértődve!)
Lett is ribillió juntáéknál! A párizsi ukrán nagykövet rimánkodott: nehogy bemutassák a filmet. Aztán tiltakozott. Tiltakozott Kijev is – berendelték a francia nagykövetet. A főnácik tomboltak: hogyan merészelték a hozzájárulásuk nélkül bemutatni a filmet.
Igen, a film még egy okból nagyon jelentős. Eddig, ha ilyenekről volt szó, mindenki azzal hessegette el magától a kérdést: á-á, ez nem is igaz, ez csupán a Kreml propagandájának a kitalációja. Most azonban egy nyugat-európai maga is szembesült az igazsággal. És megosztotta azt. HA AZ OROSZOKNAK NEM HITTÉK EL – ENNEK A FRANCIÁNAK KÉNYTELENEK VOLTAK ELHINNI.
Íme, egy írás a kérdésről.
A filmet bemutatták. A fő kérdés, amit ma franciák, németek, spanyolok, belgák föltesznek maguknak: „Hogyan történhetett meg mindez?”Hogy fordulhatott elő az, hogy emberek megszűntek embereknek lenni?!
Itt van belőlük egy egész tömegre való. Emitt meg valakit kergetnek. Vannak itt, azután, álarcosok – és vannak álarc nélküliek is. Egy arc, totál plánban. De ez már nem is emberi arc. A szemében: ajzottság, türelmetlenség, a vágy, hogy le ne maradjon semmiről, és hogy maga is üthessen. Üthessen, vagy lőhessen. Utolérni az űzött másikat, elgáncsolni, taposni őt, kiáltozni – és szabadnak éreznie magát. Ez az ő szabadságuk! Ez az, amire valójában már régen vártak. Az anarchiát, a rombolást, az üvöltést! A szabadságot, hogy tombolhassanak. És mindezt büntetlenül tehessék.
Még félelmetesebb azonban az, ahogy nyugodtan fontolnak meg mindent azok, akik ezt az egész tömeggyilkosságot irányították. A hideg és üres szemek. Büntetlenségének egész tudata, az élvezet, hogy eldöntheti: ki élhet tovább, és kinek kell meghalnia. Ki égjen a tűzben, és ki az, aki rakhatja a fát a tűzre. A magukat gazdáknak érző gyilkosok.
Egy mai francia fejébe sehogyan sem fér be, hogy egy országban, amelynek vezetői immár második éve mennyei angyaloknak állítják be magukat; egy országban, amely nagyobb, mint az ő Franciaországuk; egyáltalán – a XXI. században miként történhet meg mindaz, amit a filmben láttak?!
Azt még csak elnézték eme „mindenki számára érthetetlen ország” felpüffedt arcú és mosolygós elnökének, hogy amikor vendégségbe érkezett hozzájuk, az újságírók hazugságon kapták rajta. A franciák a németek némileg kínosan fészkelődtek – de hát, istenkém, kivel nem fordul ez elő. Majd beletanul. Amikor a nagyon gyakorlatias, nagyon összeszedett, egy afféle ártalmatlan polipra emlékeztető miniszterelnöke ugyanazon országnak szintén vendégségben járt náluk, és akitől valami egészen kirívó gazdasági sületlenségeket hallottak, még szinte rokonszenvvel is nézték ezt a meggyőződéses fantáziálót. „Milyen jó, hogy mai világunkban vannak még emberek, akik hisznek a mesékben” – mondogatták egymásnak. Ám mindaz, amit tegnap a franciák meglátni, meghallani és felfogni voltak kénytelenek – egy szempillantás alatt megváltoztatta addigi képzetüket a felpüffedt arcú elnökről és a nyápic miniszterelnökről.
Ezek egyetlen este leforgása alatt Európa sok-sok millió lakosának szemében tömeggyilkosságaikat leplező bűnözőkké váltak.
Legalábbis, nagyon bízom benne, hogy ez így van!
(Vaszilij Volga)
És akkor maga az 55 perces francia dokumentumfilm. Nekünk, akik kezdettől követtük a fejleményeket, nem sok újat mond. Ám aki most először szembesül az igazsággal, annak döbbenetes!
