Az amerikai választásokat követően a politikai porond egyik szereplője azt mondta: „Most már tudjuk, hogy milyen érzés, amikor nincs remény.”
Érdekes módon az elmúlt nyolc év politikai mottója éppen a „remény és változás” volt. Sőt mi több, akik nyolc évvel korábban veszítettek, hasonló kétségbeesésnek adtak hangot.
Ezek mélyreható érzések, amikre fontos odafigyelni, ugyanis a remény elvesztése hol a cinizmus és közöny táptalaja lehet, hol pedig a düh és az erőszak kiváltója. Ahol az erkölcs relatív, ott az erőszak csábító abszolútnak tűnik. Ezért van szükség reményre a folytatáshoz.
Létezik egy festmény, amin egy öreg, viharvert hegedű látható. A kép címe Remény. Hogyan nevezhetünk egy ilyen ócska eszközt reménynek? Közelebbről megvizsgálva láthatjuk, hogy az egyik húr ép és erős maradt az elnyűtt hangszeren. Márpedig egy mester kezében egyetlen húr is elég egy mestermű előcsalogatásához.
Hogyan mondhatja tehát bárki, hogy nincs remény? Ennek két oka is lehet.
A szekuláris kritikus attól fél, hogy politikát csinálnak a vallásból és lássuk be, a félelem nem alaptalan. A másik félelem ugyanakkor ennél is veszélyesebb. Mi történik, ha a politikából csinálnak vallást?
Valóban azt látjuk, hogy a politika lett a hitnélküliek hitvallása, akik a politikai hatalom üres ígéreteit állítják a lelki igazságok helyére.
Mekkora képtelenség a politika ingoványos alapjaira helyezni reményünket!
Luther évszázadokkal ezelőtt megjegyezte, hogy „az emberiség olyan, mint egy részeg, aki egyszer a ló egyik, máskor a másik oldalán esik le”, egyik faltól a másikig tántorogva. Nem tudjuk elfogadni, hogy most éppen a másik falba ütköztünk. Vagy, mint a porosz uralkodó, akiről egyik kritikusa megjegyezte, hogy „nem az a baj vele, hogy szereti a zenét, hanem az, hogy szereti a hegedűt, illetve, hogy csak akkor szereti, ha ő játszik rajta”.
Azt gondoljuk, hogy a remény annak a kezében van, aki éppen zenél. Milyen szomorú életfilozófia! A politika lett az új vallás, amelynek oltárán feláldozzuk a múltat egy olyan jövőképért, ami már akkor elbukott, amikor kigondolták.
A probléma ugyanakkor ennél is mélyebben gyökerezik. Az emberek elvesztették a hitet. A hit pedig sohasem a hatalomban vagy a politikában gyökerezik. A hit a szív és az intellektus együttes bizalma abban, hogy Isten sorsunk minden darabját képes megtartani szerető kezeiben, ha rábízzuk.
A Zsidók szerzője szerint „A hit pedig a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”1
Igazi mennyei perspektíva, ami az idő lényegét is megfogalmazza egyben. A remény nélküli élet tulajdonképpen a megalapozott hit nélküli élet. A valóságra adott üres, önszépítő reakción alapuló élet. Pedig mennyivel több lehetne!
A mienkhez sok tekintetben hasonló korban élő Pál apostol szerint az élet három legfontosabb eleme a hit, a remény és a szeretet2. Az elmúlhatatlanba vetett őszinte hit felülírja a láthatót és a mulandót. A hit, a remény és a szeretet, olyan, mint Isten szívverése saját vénánkban, ami által úgy szerethetünk, ahogy Ő szeret bennünket. A veszteséget megélők által érzett megosztottság, keserűség és gyűlölet ennek a hármas iránytűnek az elvesztéséből adódik. Pedig az iránytű igazából nem veszett el, csak megpróbálják olyan mélyen elásni a szekrényben, hogy már létezését is megkérdőjelezik. Pedig az iránytű a szekrény mélyén is működik.
Aki elveszettnek gondolja tehát, keresse elő, hogy ne csak magának, de társainak is reménység lehessen és minden új nap bebizonyítsa, hogy bár a naptárban lapoznunk kell, Isten törődése és szeretete elmúlhatatlan, ahogy az élet is, amit kínál.3
Legyen ez az újév a remény éve! Az Istenbe vetett hit reményének éve.
Elveszett remény? Csakis akkor, ha egyedül a szemeinkkel próbálunk látni.
- Zsidók 11:1 []
- 1. Korinthus 13:8 []
- “Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” – 2. Timótheus 1:9-10 []
