Egy a halálbüntetés intézményét élesen ellenző civil szervezet közvélemény-kutatást végzett Szerbiában, és kiderült, hogy a szerbek többsége ma is támogatná a halálbüntetés visszaállítását. Elsősorban a gyilkosok, pedofilok és kábítószer-kereskedők kivégzését támogatják az emberek.

A Társaság a Halálbüntetés Ellen nevű civil szervezet által végzett megkérdezésből kiderült, hogy ha Szerbia most vasárnap tartana egy népszavazást, amin arról kérdeznék az embereket, hogy támogatják-e a halálbüntetés visszaállítását, a résztvevők 58%-a igennel szavazna. A teljes lakosságra vonatkozó adatok szerint minden harmadik szerb állampolgár támogatja a halálbüntetés visszaállítását, és mindössze 11%-uk van egyértelműen olyan véleményen, hogy a halálbüntetést nem szabad újra bevezetni.

A megkérdezettek többsége szerint a gyilkosokat, pedofilokat és kábítószer-kereskedőket kellene kivégezni.

Egy szerb kriminológus, Zlatko Nikolic azzal magyarázta ezeket az eredményeket, hogy az angolszász jogrend használatából kifolyólag ma az igazságszolgáltatás elkeserítően lassú, és a bíróságok a végtelenégig húzódó tárgyalásokat folytatnak, ami az állam gyengeségének jele.

Nikolic szerint az emberek saját kezükbe akarják visszavenni az igazságszolgáltatást, mert azt látják, hogy az állam gyenge, nem bünteti meg elég gyorsan a bűnözőket, és a hatóságok inkább hagynak száz gyilkost szabadon sétálni, minthogy hibát kövessenek el és egy ártatlant is megbüntessenek.

 

http://www.hidfo.ru/2016/10/szerbiaban-egy-referendumon-megszavaznak-a-halalbuntetes-ujboli-bevezeteset/