Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Hollande megakadályozza a TTIP megkötését

2016. október 13. - Andre Lowoa
francois-hollande-hidfo-ru

Francois Hollande francia elnök azzal fenyegeti Washingtont, hogy megakadályozza az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közti szabadkereskedelmi egyezmény megkötését. Az amerikaiak túlzott nyomásgyakorlást folytatnak, és a TTIP előkészületeként vetnek ki milliárd dolláros bírságokat európai vállalatokra.

Az utóbbi hónapok során fokozottan előtérbe került az amerikai központtal működő multinacionális cégek – pl. Google, Amazon, Apple – azon gyakorlata, amellyel Európában adóterheik minimalizálására törekszenek. Ugyanakkor az amerikai hatóságok mind gyakrabban szabnak ki óriási bírságokat európai vállalatokra, miközben elfogadhatatlannak tartják az európai hatóságok azon törekvését, hogy az amerikai cégekkel is az európai vállalatokhoz hasonló adóterhet fizettessenek.

A francia elnök a l’Obs magazinnak nyilatkozva azt mondta, ezek a feltételek mutatják, hogy

az amerikai és az európai felek közt egyenlőtlen a viszony, emiatt nem megengedhető a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség megkötése.

Hollande az első európai vezető, aki nyíltan kijelentette, hogy ellenezni fogja a TTIP egyezményét.

A francia elnök azt követően mondta ezt, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottság 9,5 millió dollár bírságot szabott ki a frankfurti központú Deutsche Bankra. Hollande a lapnak nyilatkozva azt mondta, Európa is hasonló büntetőintézkedéseket kell alkalmazzon az amerikai vállalatokkal szemben, és jelenleg “nem egyenlőség alapú a Washington és Brüsszel közti viszony, hiszen valahányszor az Európai Unió megpróbálja adófizetésre kötelezni az amerikai vállalatokat, Washington sértve érzi magát”. A francia elnök szerint emiatt nem elfogadható a TTIP egyezménye sem, hiszen annak alapjait ez a kiegyensúlyozatlan és egyenlőtlen viszony képezné.

Az amerikai kormány felháborodásának adott hangot, amikor az Európai Bizottság úgy határozott, hogy Írország jogtalan adókedvezményt biztosított az Apple számára. Az amerikai fél az Apple esetében azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy a bizottság a sok évi szabálytalan működést követően visszamenőleg akarja behajtani az elmaradó összeget. Ez azonban nem egyedi eset; Hollande rámutatott, hogy az amerikai fél nyomásgyakorlás jelleggel bírságolja az európai vállalatokat, miközben az amerikai cégek még az adófizetést is megkerülik Európában.

Az amerikai cégek adóelkerülése körül kibontakozó vita is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a TTIP-pel kapcsolatos tárgyalások holtpontra jutottak. A jelenlegi helyzetben ugyanis irracionális piaci előnnyel működnek Európában az amerikai multinacionális cégek, és ezt az állapotot csak tovább súlyosbítaná, ha ezen felül még az Európai Unió tagállamait is sarcolni kezdenék “piackorlátozó intézkedéseik” miatt.

http://www.hidfo.ru/2016/10/hollande-megakadalyozza-a-ttip-megkoteset/

süti beállítások módosítása