Az Amnesty International szerint a magyar kormány nemzetközi jogot sért azzal, hogy nem engedi be az illegális bevándorlókat az Európai Unió területére. A szervezet emellett azt állítja, hogy Magyarország drákói eszközökkel legalizálja a migránsok bántalmazását.

A Soros György pénzéből működő szervezet ezúttal egy olyan jelentést közölt, amiben az áll, hogy amióta Magyarországon 2015 szeptember közepén működni kezdett a déli határzár, az ország drákói intézkedésekkel legalizálni kezdte a migránsok bántalmazását, és arra törekszik, hogy elszabaduljanak az indulatok. Az Amnesty International szerint például rendszeresen bántalmazzák őket a határ mentén, és a magyar hatóságok szándékosan “sértik az ő emberi méltóságukat”. A jelentés emellett kitér arra, hogy a hatóságok ezerszámra elutasítják a menedékkérelmeket, és a migránsok tömegei Szerbiában torlódnak fel, mivel a magyar határ egyre áthatolhatatlanabb akadályt jelent számukra.

Az Amnesty International határsértők sokaságával készített interjú-sorozatot követően arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nemzetközi jogokat sért azzal, hogy nem engedi be a migránsokat az ország területére. Szerintük a határvédelem éles ellentétben áll az Európai Unió menekültügyi szabályozásával.

“A magyar hatóságok továbbra is aláásnak minden megállapodást, ami a menekültek jogait védi, és garantálná, hogy a bevándorlók biztonságosan és legálisan eljussanak az Európai Unióba, és eközben méltóságteljes elbánásban részesüljenek.” – áll a jelentésben.

 

A szervezet köztudottan Soros György amerikai zsidó milliárdos pénzéből működik, emiatt a Magyar Idők konzervatív napilap a jelentés nyilvánosságra hozását követően azzal a kérdéssel fordult hozzájuk, hogy milyen pénzből finanszírozták a tanulmányt, illetve az mennyibe került, és támogatta-e az elkészítését Soros György valamelyik alapítványa. Válaszában a szervezet nem árulta el, hogy mennyi pénzt költöttek a magyar hatóságokat gyalázó tanulmány megírására, de azt közölték, hogy ha Soros György is lenne a pénz forrása, az nekik nem jelentene problémát.

http://www.hidfo.ru/2016/09/ujabb-szakertoi-anyaggal-tamadjak-magyarorszagot-soros-gyorgy-aktivistai/