Az Egyesült Királyság Európai Unióból kilépésével sor kerülhet azoknak a kereskedelmi korlátozásoknak az eltörlésére, melyeket Washington nyomására hozott az EU Oroszország ellen.

A transzatlanti kapcsolatok alakulását vizsgáló Bertelsmann Foundation szakértője, Stefani Weiss szerint a brit kilépéssel egy olyan ország távozna az Európai Unióból, amely az Oroszország elleni szankciók fenntartásának legerősebb támasza volt. A belgiumi RTBF televíziónak nyilatkozva a szakértő kifejti, hogy a britek távozásával azok az országok kerülnek majd túlsúlyba, melyek a szankciók eltörlését akarják. Jelenleg ugyanis főként a balti országok, Svédország és az Egyesült Királyság támogatja megkérdőjelezhetetlenül az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását, – ha ebből a hármasból kiesnek a britek, Svédország egymagában áll majd a szankciós politika mellett, mert a balti országok nem képviselnek olyan erőt, ami érdemi hatást gyakorolna az EU külpolitikájára.

Weiss kifejtette, hogy az Európai Unió számos országa csak kényszerűségből támogatja a szankciók fenntartását, miközben Franciaország, Szlovákia, Olaszország, Görögország, Ciprus és Magyarország képviselői Németországban lobbiznak a szankciók eltörléséért. Ausztria szintén az Oroszországgal fennálló kapcsolatok normalizálására törekszik.

Az Európai Unió részéről a teljes gazdasági szektorok elleni szankciókat 2016. július 31-ig hosszabbították meg. Oroszország tavaly júniusban 2016. augusztus 5-ig hosszabbította meg a válaszlépésként hozott élelmiszeripari embargót.


http://www.hidfo.ru/2016/06/a-brit-kilepessel-megdol-a-szankcios-politika-egyik-fo-tamasza/