“Közfeladatot ellátó személyt a magyar bíróságok nem védenek meg. A tanárt nyugodtan meg lehet alázni most már nemcsak szavakkal, ami eddig is mindennapos volt, hanem tettekkel is, még büntetés sem jár érte.” Ha esetleg a bíróság is félelemből hozott ilyen ítéletet, akkor komoly gondban van már az igazságszolgáltatás is.
A pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola 56 éves tanítónőjére egy első osztályos gyerek családjának tagjai támadtak rá hétfőn délután; egyikük ököllel arcon ütötte, másikuk térdhajlaton rúgta a tanárnőt – mikor az áldozat már menekülni próbált volna. A két vádlott felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Vagyis
semmilyen kézzelfogható következménye nem volt egy közfeladatot ellátó személy elleni testi sértésnek.
Az elkövetők azt állították, hogy korábban a tanárnő bántalmazta a gyermeket. Az eljárás során azonban kiderült, hogy az egyik elkövető (az “anya”) egyszer már kapott felfüggesztett büntetést, szintén testi sértés miatt. Az elkövető elmondása szerint a tanárnő egy kijelentése miatt ütött (azt mondta, hogy a gyermeke hazudik), vagyis egyszerű szavakra reagált fizikai agresszióval.
Az áldozat beszámolójából pedig kiderült – ha a felvételekből az nem lett volna nyilvánvaló -, hogy ismét az úgynevezett “roma-magyar együttéléssel” van dolga a bíróságnak. Az áldozat azzal védekezett (!), hogy
őt nem foglalkoztatja a gyermek származása, nem tesz különbséget roma és nem roma gyermek között. Pályafutása során pedig sok roma gyermeket tanított.
Ebből a kijelentésből már látható: hiába a tanár az áldozat, a végén még őt fogják megbüntetni, mert jön egy seregnyi liberális jogvédő, akik ráhúzzák, hogy előítéletes, és rasszizmusból bántotta a szegény roma gyereket. A “szegény roma gyermek” szülei, akik ököllel mentek neki a tanárnőnek, pedig semmilyen büntetést nem kaptak. Tehát ebben az esetben is, működés közben tetten érhető a pozitív diszkrimináció: az elkövető származása befolyásolja, hogy érvényesek-e rá Magyarország hatályos törvényei – és egyébként is telített a börtönrendszer, nem tudnák hova tenni.
Az ítélet azonban lavinát indított el. Tele van az internet a hivatása gyakorlásában durván akadályoztatott pedagógusok segélykiáltásaival, mert nincs más fórum, ahol nyíltan lehet beszélni a problémákról.
„13 évig dolgoztam tanárként egy olyan szakképző iskolában, ahova nagyobb százalékban jártak a tankötelezettség miatt gyerekek, mint ahányan valóban érettségit vagy szakmát akartak vagy tudtak volna szerezni. Néhány hónappal ezelőtt azonban felmondtam, otthagytam az iskolát a következő okok miatt:”
Majd a bejegyzést közlő pedagógus kifejti, hogy ő nem verőlegénynek szerződött, amikor a pedagógus pályát választotta – de ha hajlandó is lenne erőszakkal fegyelmezni az asztalon ugráló, kezelhetetlen “gyereket”, a törvény akkor sem teszi lehetővé, hiszen a tanulni nyilvánvalóan nem akaró “diáknak” ma joga van ahhoz, hogy ellehetetlenítse az oktatási tevékenységet. A tanításban a pedagógust pedig akár fizikai erőszakkal is megakadályozhatja. Kibuktatni nem lehet őket, mert jönnek a 9. osztályban írni-olvasni nem tudó gyerek szülei, és erőszakosan lépnek fel – amiért később semmilyen büntetésben nem részesülnek.
“Nincs már eszköz a tanárok kezében. Ha arra megyek be az órámra, hogy a kilencedikes (tanulni nem akaró, tanköteles) diák a pad tetején ülve mulatós zenét hallgat, akkor maximum a pszichológiai meggyőzőerőmnek köszönhetem, ha valahogy ráveszem, hogy hagyja abba, és legalább a többieket hagyja dolgozni, ugyanis mást nem tehetek. Ki nem küldhetem, az jogellenes. Ki se menne egyébként, mert félne, hogy akkor igazolatlant kap, és néhány óra után ugrik a családi pótlék. Egyest szintén nem adhatok fegyelmezési okból, de ha feleltetném és arra adnék elégtelent, egyáltalán nem hatná meg, hiszen mindenből megbukik úgyis, és éveket ismétel addig, amíg csak tanköteles. A szülei azért kapják rá a pénzt, hogy bejárjon, nem azért, hogy tanuljon. Órákon nem figyel, otthon pláne nem készül, egy darab egyes vagy 21, nem számít. Beírni nem érdemes szaktanári figyelmeztetést vagy megrovást, hiszen valószínűleg a szülei sem tudnak olvasni, ha tudnának is, nem érdekelné őket, miket irkál egy tanár. Fizikai fenyítést pedig akkor sem alkalmaznék, ha lehetne, én ugyanis együttműködő, tanulni akaró gyerekek tanítására és nevelésére vállalkoztam, amikor az egyetemet elvégeztem, nem pedig arra, hogy verőember legyek.”
Korábban egy nagyon hasonló jelenséggel találkozhattunk, a Kölnben történt migránserőszak kapcsán. Akkor egy neve elhallgatását kérő rendőr mondta el egy német napilapnak, hogy felsőbb utasításra nem intézkedhetnek, ha az elkövető bevándorló, vagyis valamilyen kisebbség tagja. Ha megállítják az elkövetőt legalább igazoltatás céljából, a rendőr kell feleljen testi sértését, és rasszizmusvád miatt elveszítheti az állását.
Ehhez hasonló jelenségnek lehetünk szemtanúi most is, a magyar bíróság ítéletalkotása kapcsán: nem merik alkalmazni a hatályos törvényeket egy visszaeső bűnözőre, annak származása miatt.
A fent idézett pedagógus egyértelműen kijelenti: “Sem a vezetőség, sem a törvény nem áll mellettünk; minden segélykiáltás, tüntetés, halk kérelem elveszik az éterben, a tanárok pedig ott állnak egyedül, kiszolgáltatva a ki tudja, milyen embereknek.[…] Az ügyben eljáró bírónak üzennék: azzal, hogy felfüggesztett büntetést rótt ki ezeknek az embereknek, akár írásba is adhatta volna: közfeladatot ellátó személyt a magyar bíróságok nem védenek meg. A tanárt nyugodtan meg lehet alázni most már nemcsak szavakkal, ami eddig is mindennapos volt, hanem tettekkel is, még büntetés sem jár érte. Ha esetleg maga is félelemből hozott ilyen ítéletet, akkor komoly gondban van már az igazságszolgáltatás is.”
A szakszervezetek eközben finomkodó, udvarias vitát folytatnak az oktatás átalakításáról. Kormányellenes tüntetéseket tartanak a fenntartás és eszközellátás kapcsán. Felszólalnak minden olyan témában, ami abszolút jelentéktelen a fent írtakhoz képest: tiltakoznak az ellen, hogy a tankönyvek “a nőt” családanya szerepben ábrázolják (ami szerintük diszkrimináció). Tiltakoznak az ellen, hogy a tankönyvekben illusztrációként főként fehér bőrű alakok legyenek. Tiltakoznak a “homofóbia” ellen is, és élesen felszólalnak az “LGBT emberek” (vagy épp minek hívják őket) jogaiért. Eközben nem szólalnak fel, amikor a gyerek szülei ököllel mennek neki a tanárnőnek, majd ezért semmilyen büntetést nem ró ki rájuk a bíróság.
Ugyanakkor, erről a problémáról nem is beszélhetnek: ha több jogot követelnek a tanároknak, előjön egy sereg jogvédő, aki elveszi a tanárok jogait. Ha “roma-magyar együttélésről” beszélnének, pedig már késélen táncolnak, hiszen pusztán a probléma megfogalmazásáért is börtönbüntetés járhat, ha nagy nyilvánosság előtt teszik. Így fojtotta meg a politikai korrektség a magyar oktatási rendszert. A diáknak joga van ellehetetleníteni az oktatást. A szülőnek joga van megverni a tanárt. Bizonyos iskolákban lassan már nem tanárokat kell alkalmazni, hanem állatidomárt – de a problémákat kimondani nem szabad, mert az emberi jogokat sért.
http://www.hidfo.ru/2016/06/a-politikai-korrektseg-miatt-epult-le-az-oktatas/
Nem érdekli őket, mert nem migráns volt az áldozat
László Petra láblendítésén felháborodott a nemzetközi közösség és a liberális sajtó. A tanárnő meglincselésén nem háborodtak fel. Szerintük egy illegális bevándorló értékesebb, mint egy hivatását 35 éve űző pedagógus.
“A liberális jogvédők biztos elégedettek a pesterzsébeti tanárnőt bántalmazó szülők ítéletével. Egyikük 4 évre felfüggesztve 1 év 10 hónapot, társa pedig 3 évre felfüggesztve 1 év 2 hónapot kapott. Az ítéletnek körülbelül annyi visszatartó ereje van mint, hogy „gyerekek, ha nem maradtok csöndben, dolgozatot írunk”. De nemcsak a bíróság döntése enyhe, nem kezeli kellő szigorral az esetet a média sem.” – írja a Magyar Idők publicistája. Szikszai Péter szerint ebben az országban a morális mérce beosztásával komoly gondok vannak, mert a mércét a liberális sajtó tartja kézben. Emiatt egy tanárnő megverését követően nem forrong a közélet, hiszen a történteket nem tartja fontos problémának a liberális véleménydiktatúra.
Tavaly szeptemberben László Petra az egész világ számára ismertté vált, miután nyilvánosságra jutottak a migránsok tömeges határsértéséről készült felvételek. Az esetből nemzetközi felháborodás lett, a liberális sajtó hónapokon át címlapon hozta az ügy fejleményeit. Az N1TV operatőrét elbocsátották állásából, a Facebook-on szégyenfalakat hoztak létre. A sajtó máig foglalkozik néha László Petrával; néhány nappal ezelőtt ismét emlékeztették az olvasóközönséget, hogy “a negyvenéves nőt garázdasággal gyanúsították, kedden kiderülhet, vádat emelhetnek-e ellene közösség elleni erőszak miatt.”
Hétfőn a pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola 56 éves tanítónőjére egy első osztályos gyerek családjának tagjai támadtak rá; egyikük ököllel arcon ütötte, másikuk térdhajlaton rúgta a tanárnőt – mikor az áldozat már menekülni próbált volna. A két vádlott felfüggesztett börtönbüntetést kapott, vagyis semmilyen kézzelfogható következménye nem volt egy közfeladatot ellátó személy elleni testi sértésnek. A két eset közti különbség, hogy előbbiben migráns volt az áldozat, emiatt az áldozatokat védelmezte a liberális sajtó. Utóbbiban pedig az elkövetők etnikai kisebbség tagjai, így amellett, hogy rájuk származásuk miatt – egyelőre úgy tűnik – nem érvényesek a hatályos törvények, a liberális sajtó nem kerekített botrányt egy pedagógus meglincseléséből.
A lap publicistája szerint “nincs különösebb társadalmi felháborodás, ahogy mondani szokták: nem tematizálódott az eset által a közbeszéd. Míg egy migránsokat gáncsoló operatőrnek az életét tette tönkre a sajtó, a tanárverők kiléte szinte rejtve maradt, megúszták a hírkövető ejnye-bejnyével”. Szikszai azt írja, Magyarországon ma a liberális sajtó tartja kezében a morális mércét, emiatt megtörténhet, hogy egy hivatását 35 éve űző tanárnő meglincselésével nem foglalkoznak kiemelt történésként a nagyobb sajtóorgánumok.
http://www.hidfo.ru/2016/06/nem-erdekli-oket-mert-nem-migrans-volt-az-aldozat/
