Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Gazdasági realitások: megbukhat a Bundeswehr tervezett bővítése

2016. május 22. - Andre Lowoa
Leopard 2 hidfo.ru

A német védelmi minisztérium szerint a Bundeswehr nem engedheti meg magának, hogy további Leopard-2 harckocsikat és taktikai rakétavédelmi rendszereket vásároljon. Haderőbővítést terveztek az ukrán válság miatt, de anyagi okoknál fogva számos védelmi program leállításra kerülhet.

A Bild napilap birtokába került védelmi minisztériumi jelentés szerint a német fegyveres erők komoly forráshiánnyal küzdenek, és kivitelezhetetlen számukra az a haderőbővítés, amit a kormány az ukrán válság miatt előírt. Ursula von der Leyen védelmi miniszter 100 Leopard-2 harckocsi beszerzését tervezte, a lap által hivatkozott dokumentum szerint azonban ezek a tervek veszélybe kerültek, és forráshiány miatt számos más védelmi program is leállításra kerülhet, beleértve az új kibervédelmi hadsereget is. Utóbbi létesítését azt követően rendelte el a kormány, hogy hackertámadás áldozatává vált a kormánypárt, és az illetékes hivatalok nem tudták megakadályozni, hogy bizalmas adatok ismeretlen személyek kezére jussanak.

A német hadsereg nemrég kezdte el az új IT-struktúra kiépítését, ez a projekt azonban szintén leállításra kerülhet, mielőtt még megkezdte volna működését. A dokumentum szerint Németország emellett nem fog megfelelni a NATO elvárásainak sem; az észak-atlanti katonai tömb 2014-es walesi csúcstalálkozóján határozott arról, hogy a GDP 2%-ára kell növelni a katonai kiadásokat, ami – mint kiderült – a gazdasági realitások alapján szintén kivitelezhetetlen Németország számára.

A lap azt írja, 2018-ra arra kényszerülhet Németország, hogy a 2014-es szintre csökkentse a GDP-arányos védelmi költségvetést. Ugyanakkor, már a 2017-es védelmi költségvetésben 7 milliárd euró hiány mutatkozik, miközben további 3,6 milliárd euróra lenne szükségük a következő évre tervezett reformok megkezdéséhez. Ursula von der Leyen korábban elnyerte a kormány támogatását a védelmi költségvetés 39,2 milliárd euróra emeléséhez (2020-ig), ehhez azonban ismét a Bundestag hozzájárulására lesz szükség.


http://www.hidfo.ru/2016/05/gazdasagi-realitasok-megbukhat-a-bundeswehr-tervezett-bovitese/

süti beállítások módosítása