Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Öt évig dolgozott a reptéren a terrorista, mielőtt felrobbantotta

2016. április 21. - Andre Lowoa
Zaventem robbantás hidfo.ru

A brüsszeli Zaventem repülőtéren öngyilkos merényletet elkövető egyik terrorista öt éven át volt a repülőtér alkalmazottja, mielőtt terrortámadást hajtott végre.

A belgiumi VTM televízió beszámolója szerint Najim Laachraoui, aki március 22.-én felrobbantotta magát a Zaventem repülőtéren, egészen 2012. végéig ott állt alkalmazásban – öt éven át. A hírügynökség szerint már reptéri alkalmazott volt, amikor beszervezték, amiért jól informált volt a létesítmény őrizetével és biztonsági rutinjával kapcsolatban. A VTM szerint azt azonban nem lehet tudni, hogy a merénylő korábban is az Iszlám Állam befolyása alatt állt-e, vagy már alkalmazását követően radikalizálták. A merénylő munkabeosztásáról nem közöltek információkat, de azt elmondták: egy titkos muszlim imahelyet találtak a repülőtér épületében, ahol a merénylet elkövetői közös imára gyűlhettek össze, közvetlen mielőtt akcióba lendültek. A VTM szerint a rendőrség kérésére elzárták a helyiséget.

A múlt hónap folyamán a Nieuwsblad újság a biztonsági személyzettől származó információkra hivatkozva arról számolt be, hogy legalább 50 főről tudni a reptéri alkalmazottak körében, akik valószínűleg az Iszlám Állam ideológiai befolyása alatt álló, radikalizálódott muszlimok. Korábban szintén nyilvánosságra jutott, hogy az elkövetők egyike 2009. és 2010. közt gondnokként az Európai Parlament alkalmazásában állt. Annak kapcsán, hogy miért állt egy muszlim radikális az Európai Parlament alkalmazásában, Lode Vanoost belgiumi politikus elmondta, hogy az alacsony képzettséget igénylő munkákat gyakran migráns közösségekből érkező személyek végzik, az alkalmazott személyek kiválasztása pedig egy elavult eljárás mentén zajlik, és nem tudják tartani a lépést a munkaerőigénnyel.

Laachraoui, aki öt éven át a reptér alkalmazásában állt, 2013-ban elutazott Szíriába, majd ott harci kiképzésben részesült. A DNS-vizsgálatok alapján később részt vett azoknak a bombáknak az előállításában, amelyeket Párizsban, a november 13-i terrortámadás során használtak fel. A merénylő két hónappal a párizsi robbantások előtt tűnt fel, akkor az osztrák-magyar határon megállították a rendőrök. Az Európai Unió területére hamis személyazonosító okmányokkal érkezett, amivel gond nélkül jutott át a külső határokon.

http://www.hidfo.ru/2016/04/ot-evig-dolgozott-a-repteren-a-terrorista-mielott-felrobbantotta/

süti beállítások módosítása