Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Ezért hanyatlik a turizmus Törökországban

2016. április 21. - Andre Lowoa
Hotel Majesty Club La Mer Törökország hidfo.ru

Törökország turizmusa a közelmúltban komoly veszteségeket kellett elszenvedjen, amit szakértők különböző külpolitikai tényezőkkel magyaráznak. Egy isztambuli napilap, a Milliyet most áttekintette, mik voltak azok a hibák, melyek elindították a törökországi turizmus hanyatlásának folyamatát.

Mehmet Tezkan szerint a törökországi turizmus visszaesése nem egyetlen eseményre, hanem belpolitikai és külpolitikai ballépések sorozatára vezethető vissza. Az első nagy hibát akkor követte el Törökország kormánya, amikor beavatkozott a szíriai belpolitikába, és megkísérelte elmozdítani Bassár el-Aszadot. Ennek eredményeként 3 millió ember menekült el az országból a polgárháború elől. Több ezren belefulladtak az Égei-tengerbe, amit mostanra “a halál tengerének” is neveznek.

“Ön szívesen töltené a vakációt egy olyan tengerparton, ami ilyen kilátással rendelkezik? Szívesen feküdne egy olyan tenger mellett, ami gyermekek holttestét sodorhatja partra?”

Tezkan szerint a második nagy hiba, amit Ankara elkövetett, hogy nem volt hajlandó elismerni; a dzsihádizmus egyre fokozódó fenyegetést jelent. “Ennek eredményeként a terroristák probléma nélkül átutaztak az országon, és az Iszlám Állam ma már Törökország területén is működik, célpontba vesz külföldi turistákat”.

Harmadsorban pedig Törökország turizmusa azt követően sodródott történelmi válságba, hogy a török hadsereg lelőtte az orosz légierő egy gépét Szíria felett. Azt követően az orosz turisták kerülni kezdték Törökországot, ennek következtében az általuk hozott bevétel is kiesett. Tömegesen kezdték eladni a tengerparti ingatlanokat, ami további gazdasági problémák forrásává vált. “Megszakítottuk a kapcsolatokat, ennek eredményeként elveszítettük az oroszokat, akik a turizmus iparágát felszínen tartották.”

Végül, de nem utolsó sorban – írja Tezkan – Ankara nem tett semmit annak érdekében, hogy megelőzze a Kurdisztáni Munkáspárttal a háborút, és békés megoldást találjon a kurd kérdésre. “Ennek eredményeként a török városok a második világháború óta nem látott káoszba süllyedtek. Nem csodálkozhatunk, hogy a külföldi turisták nem jönnek többé.”


http://www.hidfo.ru/2016/04/ezert-hanyatlik-a-turizmus-torokorszagban/

süti beállítások módosítása