he

(Tekintettel arra, hogy az eddigi házelnök-Grojszman-Valcman miniszterelnökévé avanzsált)
Andrej Parubij afféle katonai parancsnoka (egyben kémelhárító főnöke) volt a Kijev központját három hónapig dúló, fölfegyverzett fasiszta suhancoknak. Az ő nevéhez fűződik a náci hordák dúlásával elégedetlen kijeviek ellenállásának letörése, az a fasiszta terror, ami Kijevben már jóval a 2014. február 22-i puccs előtt megkezdődött.

ve

Az ő utasítására láttak hozzá a baloldaliak, az előző rezsim híveire, aktivistáira való hajtóvadászathoz a puccs győzelme előtt, főleg pedig után. Az ő irányításával égették, gyilkolták a törvényes rendet védő különleges egységek rendőreit, karhatalmistáit, lincselték meg, kínozták félig vagy egészen holtra a közülük elfogottakat, továbbá azokat is, akiket provokátoroknak tartottak.
Parubij hordái már a puccs győzelme után véres kegyetlenséggel verték szét a nemtetszésüknek hangot adó legbátrabb pár tucat kijevi utcai megmozdulásait. (ERRŐL, TERMÉSZETESEN, NEM ADOTT HÍRT A SZUPERDEMOKRATIKUS VILÁGSAJTÓ) Parubij hordái még hónapokkal később is ott tanyáztak Kijev főterén, a Majdanon, és mint valami Nemzeti Számonkérő Szék, terrorizálták az egyébként már akkor is nagyrészt fasisztákból összeverődött új “parlamentet”.
Andrej Parubijnak igazán “testhez álló” poszt jutott a törvénytelen, hatalombitorló jenkibérenc bábrezsim haza- és nemzetáruló haramiái között: a “kormány” nemzetbiztonsági kabinetjének lett a titkára. E minőségében kapott “felelős megbízást” 2014 április végén.
MÁJUS 2-ÁN EMLÉKEZÜNK MEG AZ OGYESSZAI SZAKSZERVEZETI SZÉKHÁZBAN ELKÖVETETT RÉMTETT 2. ÉVFORDULÓJÁRÓL.
A náci junta példát akart statuálni az elveik mellett következetesen kiálló ogyesszai antifasisztákon. A VÉRFÜRDŐ ÖTLETE IGOR KOLOMOJSZKIJ MULTIMILLIÁRDOS OLIGARCHÁTÓL, Dnyepropetrovszk rémurától származott. Ő is finanszírozta a készülő akciót. A GYAKORLATI VÉGREHAJTÁS FELADATA ANDREJ PARUBIJRA HÁRULT, aki “remekül” megbirkózott a feladattal. Véres hadműveletét hivatalos adatok szerint is 48 (valójában 116) baseball-ütőkkel, fejszékkel agyonvert, lekaszabolt, agyonlőtt, mérges gázokkal megfojtott, napalm tartalmú gyúlékony anyaggal leöntött áldozat, és megégett holttesteik jelezték.

par

“Szemle” Odesszában
A NÁCI BANDERLAND ÖNMAGÁHOZ IGAZÁN MÉLTÓ PARLAMENTI ELNÖKÖT VÁLASZTOTT! Mert összenő, ami összetartozik. ÉS A MŰVELT EURÓPA PARLAMENTI ELNÖKEI NEM FOGNAK MAJD OKÁDNI, AMIKOR FOGADJÁK, KEZET RÁZNAK EZZEL A VÉRSZOMJAS HÓHÉRRAL, TÖMEGGYILKOSSAL ÉS EGYIK LEGOCSMÁNYABB HÁBORÚS BŰNÖSSEL!!!
Mi már tudjuk, mivel a képlet valójában roppant egyszerű: minél oroszellenesebb, annál demokratikusabb. Tudjuk ezt, ha mást nem mondok, arról a Mihail Szaakasviliről, aki a Nyugat kedvenc demokratikus csodagyermeke volt. És akit ma hazájában köröznek elkövetett korrupciói, lopásai – legfőképpen pedig fasiszta rémtettei miatt.
Íme, a szörnyeteg. Amikor fasiszta hordáit irányítja a kijevi utcákon:
(Csikós Sándor)