Szlavjanszk! Már a nevében is hordozza eredtét: szláv város. Amely visszatér Donbasszhoz. Ez csak idő kérdése”-nyilatkozta Szergej Velikogorodnij vezérőrnagy, a DNR védelmi miniszterének helyettese abból az alkalomból, hogy a város ukrán ostroma két esztendővel ezelőtt kezdődött.

A vezérőrnagy meglehetősen önkritikusan nyilatkozott a véres, és sok áldozatot követelő harcok után feladott Szlavjanszk akkori körülményeiről.
“Donyeckre figyeltünk nagyon! Szlavjanszkról nem voltak teljeskörű és hiteles információink.”
Hogy Szlavjanszk mikor fog visszatérni Donbassz kebelére-mint a térség egyik végvára”?-nem tudni! Mindenesetre a kijevi junta elég sokat tesz annak érdekében, hogy a két donbasszi Népköztársaság türelme elfogyjon, és a visszatérés előbb mint utóbb megtörténjen.
Egyelőre még tart a donbassziak türelme. (A Bal-Rad-nak van elgondolása a türelem elfogytának idejét illetően, de hát ez csak a Bal-Rad elgondolása, és nem több!) Amely türelem meglepően tartósnak tűnik annak tükrében, hogy az utóbbi 168 órában, azaz egy hét alatt-csak a DNR területét 2198 alkalommal aknavetőzte-ágyúzta a kijevi latorhatalom ordashada. Erről számolt be tegnap késő délután Eduard Baszurin. Ez pedig napi átlagban éppen 314 alkalmat jelent. “Békeidőben”!
A hét közepén látott napvilágot egy olyan összesítés, miszerint a jaszinovatajai csetepaték ukrán veszteségei “debalcevoi mértékhez” közelítenek. Ezzel csupán érzékeltetni szeretnénk, hogy a “tűzszünet” és általában a Minszk-2 betartása mennyire szívügye Kijevnek.
“Természetesen” mára virradóan is minden “szokott” helyen buzgólkodott a valcmanista latortüzérség. De nem csak azok. Marjinykánál/ban területeket szereztek a népköztársaságiaktól.
Persze a fő műsorszámaik előadóhangszerei továbbra is az aknavető, és mindenféle tüzérségi lövegek. Amikkel-a DNR-vonatkozásában-szinte a frontvonal teljes hosszában lövik a Népköztársaságot. Gorlovka, Zajcevo, Jaszinovataja, Makejevka, Szpartak, Donyeck északi és nyugati peremkerületei, a donyecki repülőtér területe, Dokucsajevszk, Szahanka-hogy csak az állandó “célközönséget” említsük. És ez így volt mára virradóan is.
Tegnap délután az LNR-hez tartozó Zsjeloboknál esett el egy milicista a kijevi latortüzérség gránátjától.
Novotrojickojénál civilek egy csoportja néhány órára feltartóztatott egy 101 tankból álló latorkonvojt a Mariupol-Donyeck autópályán, amelyek Donyeck felé haladtak.

http://www.balrad.com/2016/04/16/donbassz-139/