Március végén a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával az országgyűlés megszavazta az államháztartásról szóló törvény módosítását, lehetővé tévé, hogy kormányrendelettel bármilyen kötelezettségvállaláshoz forrást lehet rendelni anélkül, hogy módosítanák a költségvetési törvényt. 

A Lázár János által benyújtott módosítót először az Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) is megrökönyödéssel fogadták, később viszont már a minisztériumnak sem volt kifogása a rendeleti büdzsé ellen. Annyira nem, hogy a bizottsági ülésen már az NGM illetékesei érveltek a módosító mellett, mivel szerintük semmi sem fog változni a mostani állapothoz képest.

Ami részben igaz is, hiszen most sem jellemezte megfelelő transzparencia a költségvetés módosítását, ezután viszont teljesen átláthatatlanná válhat az utólagos költekezés. 

Rendeleti költségvetés

Lázár János még március elején nyújtott be egy olyan költségvetési törvényhez kapcsolódó módosítót, amely lehető teszi, hogy a kormány a költségvetési törvényen felül az országgyűlés megkerülésével tudjon költekezni. 

A rendeleti büdzsé lényege, hogy a kormány szabad kezet kap, és bármilyen határozat vagy rendelet révén forrást tud biztosítani bármilyen célra anélkül, hogy azt a parlament megvitatná, nincs beszámolási kötelezettség, és a Költségvetési Tanácsnak (KT) sem kell véleményeznie. 

Lényegében ez azt jelenti, hogy hiába van egy elfogadott költségvetési törvény, egyáltalán nem vehető biztosra, hogy az abban lefektetettek összhangban lesznek a kormány céljával. Március végén végül az országgyűlés a kormánypártok támogatásával megszavazta a miniszter indítványát. 

Mi szükség erre?

Lázár János szerint azért kellett módosítani a költségvetési törvényen, hogy a hó végi maradványokat, illetve a költségvetési tartalékokat hatékonyabban fel lehessen használni. Valójában ezzel eddig sem volt komolyabb probléma, inkább az elmúlt években bevett gyakorlatot akarta szentesíteni a kormány. Eddig az volt a gyakorlat, hogy új kiadások esetén módosítót kellett benyújtani a parlamentnek, azt meg kellett vitatni, hatástanulmányt kellett készíteni róla, és a Költségvetési Tanácsnak is véleményeznie kellett azt. Erre azért volt szükség, mert a közvélemény így megismerhette, hogy milyen új tételekre akar költeni a kormány, és hogy az új kiadásokat miből szeretné finanszírozni.

A gyakorlatban viszont úgy működött ez, hogy valóban volt nyilvános vita (ennek színvonala nem volt túl magas), a közvélemény megismerhette, hogy miből, mire mennyit költ a kormányban, a háttértanulmányokról viszont semmi sem derült ki, és gyakorlatilag bármit bemondhattak arra, hogy miből finanszírozzák az új tételeket (ez sok esetben nem volt megalapozott). 

A költségvetési törvény módosításával a kormány könnyebb helyzetbe kerül, hiszen változtatásokhoz már nem szükséges parlamenti vitanapot tartani, és nem kell tételesen bemutatni, hogy az új kiadásokat miből finanszírozzák. Ezzel gyakorlatilag jelentősen csökken a költségvetési módosítók transzparenciája, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag minden döntésjog a kormányfő kezébe kerül (újabb centralizáció). Nem szükséges az országgyűlés beleegyezése, vagy a nemzetgazdasági miniszter hozzájárulása, és a Költségvetési Tanács sem mondhat véleményt a módosításokról, annak ellenére, hogy a KT feladata pont az lenne, hogy biztosítsa a költségvetés stabilitását és átláthatóságát. 

Talán nem véletlen, hogy az elején még az NGM-ben is megrökönyödtek a módosító láttán (már az is eleve furcsa volt, hogy nem az illetékes minisztérium, vagy miniszter, hanem Lázár János nyújtotta a költségvetési törvényről szóló módosítót), komolyabb kritikát azonban nem mertek megfogalmazni. 

Nem véletlen, hogy az illetékes minisztérium sem volt elájulva az ötlettől, hiszen a kontroll kiirtásával, pont azok a Magyarországgal kapcsolatos problémák erősödhetnek fel, amelyek miatt a nagy hitelminősítők még mindig nem sorolták át hazánkat a befektetésre ajánlott kategóriába.

Az, hogy mindenféle korlát nélkül, bármilyen célból, bármekkora összeget elkölthet a kormány a költségvetési törvényen felül, év végén könnyen nagyobb hiányhoz vezethet, mint ami az adott évre szóló költségvetési törvényben szerepel. Ráadásul a költségvetés joga a parlamenté, tehát az országgyűlés dönthet arról, hogy mire költsék az adófizetők pénzét. A módosítóval ez a törvény is sérül, mivel a kormány az országgyűlés beleegyezése nélkül dönthet majd adófizetői pénzekről. 

Pár év stabilitás után nehéz évek jöhetnek

A rendeleti költségvetés kérdésköre már csak azért is érdekes, mert az elmúlt hónapokban többször is hallani lehetett arról, hogy a kormány megcélozza a nullás költségvetést. Ehhez azonban szigorú államháztartási fegyelemre lenne szükség, ráadásul már most érdemes figyelembe venni, hogy a CSOK és a felpörgetett uniós forráslehívások miatt nagyobb teher nehezedhet a költségvetésre a következő években. (Ha sikerül több uniós forrást lehívni egy adott évben, akkor az önrész miatt ez nagyobb teher a kiadási oldalnak.) A bevételi oldalnak viszont egyenlegjavító hatása lehet, köszönhetően a GDP-növekedésnek és a növekvő adóbevételnek. Ez néhány évekig stabilitást adhat, azonban azt nehéz elképzelni, hogy összejönne a nullás költségvetés úgy, hogy a kormány éppen egy olyan törvénymódosít fogadott el, amely teret ad a felelőtlen költekezésnek. 

2019 környékén viszont nehéz évek jöhetne, az uniós források mértéke jelentősen lecsökkenhet, ha a ciklus első felében a kormány túl sok transzfert hív le, emiatt a GDP-növekedésből könnyen stagnálás lehet, mivel az uniós transzferek nélkül a magyar gazdaság életképtelen lenne.  Ez a költségvetési folyamatokra is negatívan hatna, így a kormánynak kétszer is meg kell gondolnia, hogy érdemes-e belemenni a rendeleti úton való módosítgatásokba, mivel ez tovább növelné a gazdasági környezet bizonytalanságát. 

TényTár