Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Nem adósok vagyunk, hanem károsultak. – Felhívás a károk kiszámolására

2016. március 22. - Andre Lowoa

Neked mennyivel tartozik a bankod, és a teljes bankrendszer?

Már egy ideje mondjuk, és egyre többen terjesztik, hogy nem mi tartozunk bankoknak, hanem a bankok tartoznak az egykori adósoknak, mivel hogy a SeVizás kifosztással kárt okoztak.
  1. március 31. napjáig mindenki számolja ki pontosan, hogy mekkora kárt szenvedett el a SeVizahiteles kifosztással okozati összefüggésben.
Akik a fenti határidőig elküldik a kiszámolt összegeket, azoknak az igényét fel tudjuk mutatni a károkozóknak.
Fontos, hogy az elküldött kárnyilatkozatok nyilvánosak lesznek. Ennek ismeretében küldjétek el.
Fontos, hogy a számításon kívül az ellenállásban vállalt szerepedet is részletezd benne. Írd bele, hogy milyen akciókban, milyen gyakran veszel részt. Mi az amit bevállalsz, vannak-e ellened eljárások.
A számítást, és az egyéb nyilatkozatokat úgy készítsd el, hogy olyan is megértse, aki nem harcol a bakok ellen, esetleg pontosan a másik oldalon áll.
Nevedet, telefonszámodat, ímélcímedet is írd bele. Ez is nyilvános lesz.
Ide küldd el: pokalaszlo@nemadomahazamat.hu
Az elkészítéshez némi segítség lehet a következő videó:

süti beállítások módosítása