Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Kivették az emberi jogokra hivatkozást az EU-Törökország megállapodásból

2016. március 19. - Andre Lowoa

Az Európai Unió és Törökország megállapodott az Európába irányuló migráció korlátozásáról a pénteken, Brüsszelben tartott tárgyalásokon. Törökország azonban nem kell tartsa magát a menekültek emberi jogait védő irányelvekhez, a végleges dokumentum erre vonatkozó szövegrészét átfogalmazták.

A megállapodás részeként a török kormány beleegyezett, hogy visszafogadnak minden, az Európai Unióba illegálisan érkező bevándorlót, de minden egyes személy visszafogadásáért cserébe az EU legális úton át kell vegyen egy Törökországban regisztrált szíriai menekültet. Ezzel összefüggésben Törökország még idén nyáron megkaphatja a vízummentességet, és az időközben hat milliárd euróra duzzasztott pénzügyi segítséget.

A kezdeti megállapodás feltételei magukban foglalták a menekültek védelmére és emberi jogaik tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeket, a Genfi Egyezménnyel összhangban. Törökország azonban a tárgyalási folyamat során elérte, hogy az Európai Unió enyhítse ezzel kapcsolatos követeléseit. Az eredeti dokumentum szövege szerint Törökországnak “kötelessége” az emberi jogokkal kapcsolatos “nemzetközi standardoknak megfelelés”. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap azonban arról számol be, hogy a pénteken megköttetett egyezmény szövegét az elfogadása előtt megváltoztatták, így annak értelmében Ankara meg kell védjen minden menekültet a “releváns” nemzetközi standardok szerint, és nem deportálhatja őket veszélyesnek nyilvánított származási országaikba. A dokumentum végső szövege nem részletezi, hogy mit kell érteni a “releváns” nemzetközi standardok alatt, így a Törökország-EU megállapodásból gyakorlatilag kivették a menekültek emberi jogainak tiszteletben tartását mint kötelezettséget.

Korábban az Európai Unió vezető politikusai visszatérő jelleggel hivatkoztak a menekültek emberi jogaira, ennek részeként tagállamok kormányait is elítélték a hatóságok részéről tapasztalható bánásmód miatt. A bevándorláspárti és EU-párti politikai szervezetek szintén a menekültek emberi jogaival ostorozták az országhatárok védelme mellett elkötelezett kormányokat. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az Európai Unió maga sem veszi komolya ezeket az irányelveket: csak saját tagállamaival szemben folytat erőfitogtatást, miközben tagállam-jelölt idegen országokkal szemben már kevésbé eltökélt, ha a menekültek jogairól van szó.


http://www.hidfo.ru/2016/03/kivettek-az-emberi-jogokra-hivatkozast-az-eu-torokorszag-megallapodasbol/




A gyakorlatban nem működik a “menekültek” visszaküldéséről kötött EU és Törökország közötti megállapodás

Fotó - Fb

Úgy látszik, hogy mikor még nem borította el Görögországot a liberális őrület, akkor még tudták a görögök, mit kell tenni az idegen behatolókkal: “Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” – Leonidasz

Annak ellenére, hogy vasárnap éjfélkor életbe lépett megállapodás szerint; Görögországnak minden migránst vissza kellene küldenie Törökországba, – az invázió szinte ugyanúgy folyik, mint azelőtt.

Alapjogokért Központ: a gyakorlatban nem lehet végrehajtani az EU-török megállapodást

A gyakorlatban kivitelezhetetlen, jogilag ellentmondásos az EU-török megállapodás – olvasható az Alapjogokért Központ elemezésében, amelynek megállapításait hétfőn juttatták el az MTI-hez.

Az elemzés szerint a múlt pénteken megkötött újabb EU-török megállapodással az unió végre “megpróbált kitörni az elmúlt másfél év tehetetlenségi pályájáról”, azonban annak végrehajtását éppen az elmúlt évtizedekben felállított emberi jogi dogmák lehetetlenítik el.

A megállapodás végrehajtásának elengedhetetlen, de egyben a gyakorlatban kivitelezhetetlen előfeltétele, hogy Törökország a saját területén feltartóztassa az összes migránst – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy enélkül azonban az Európai Unió jogilag lehetetlen helyzetbe kerül.

Mint írták, a migránsok Törökországba történő, általános jellegű visszaküldése ugyanis éppen azokba a nemzetközi és uniós normákba és alapelvekbe ütközik, amelyeket a nemzetközi közösség és az Európai Unió az elmúlt évtizedekben kialakított és saját jogrendszerébe implementált.

A központ elemzői szerint a probléma csak úgy kezelhető, ha a menekültjogra vonatkozó jelenlegi szabályozást megváltoztatják, vagyis újradefiniálják egészen a genfi egyezményig visszamenőleg.

Kutató: a török-EU megállapodás működtetéséhez több intézkedésre van még szükség

Több lépésre van még szükség a török-EU megállapodás hatékony működéséhez – mondta Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A kutató a szükséges intézkedések között említette, hogy a görög parlamentnek ki kell nyilvánítania: Törökország biztonságos ország, így el lehet kezdeni a illegális bevándorlók visszatoloncolását. Görögországnak továbbá sokkal hatékonyabb regisztrációs eljárást kell bevezetnie. Az egyéni menedékkérelmek elbírálásához bővíteni kell a menekültügyi szakemberek számát, ehhez több uniós tagállam nyújt segítséget – tette hozzá.

Sántha Hanga kitért arra is, hogy Törökországban olyan törvényeket kell alkotni, amelyek erősítik a migránsok státusát.
Az EU eddig 3 milliárd eurót ígért a menekültek ellátására – azzal a feltétellel, hogy Törökország konkrét költségtervet készít -, és az összeg hatékony felhasználása esetén további 3 milliárd eurós keretet helyezett kilátásba – mondta a kutató.

A vasárnap életbe lépett török-EU megállapodás arról is rendelkezik, hogy az unió minden, Görögországból visszatoloncolt szíriai migráns helyett befogad egy másik szíriai menekültet Törökországból. Kezdetben legfeljebb 72 ezer emberről lehet szó.

MTI – SzRTI
süti beállítások módosítása