Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Nemzetközi terrorizmus: több mint 80 ország támogatja az Iszlám Államot

2016. február 22. - Andre Lowoa

Bassár el-Aszad szíriai elnök interjút adott az El Pais spanyol napilapnak; elmondása szerint több mint 80 ország – különösen Törökország és Szaúd-Arábia – biztosít pénzügyi, logisztikai és tárgyi támogatást az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek. Szíria elnöke a lapnak nyilatkozva továbbra is…

Tovább

Donbassz

2016. február 22. - Andre Lowoa

A kijevi hétvégi fölfordulás cseppet sem hatott zavarólag a junta Donbassz-környéki ténykedésére. Tegnap reggel az LNR területén fekvő Pervomajszkot 152 milliméteres tarackokkal bombázta Valcman latortüzérsége. Az ostrom közel három órán keresztül tartott. Ennek köszönhetően pillanatnyilag…

Tovább

Szíria

2016. február 22. - Andre Lowoa

Tegnapelőtt megszületett Szíriában valamiféle megállapodás egyfajta tűzszünetről. Több helyen el is indultak a szír kormány humanitárius segélyszállítmányai. Aztán megtörtént a “csoda”! Először a Homsz-tartománybéli Al-Zahra városban robbantott két autóbombát az ISIS. Ez még a reggeli órákban…

Tovább
süti beállítások módosítása