Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter egy vasárnapi interjúban úgy vélte, hogy a brüsszeli EU-csúcson a Nagy-Britanniával elért reformegyezség után “mindenkinek el kell fogadnia egy differenciált (azaz a többsebességes) Európát”.

“Mindenkinek el kell fogadnia egy differenciált Európát, amelyben azok, akik több Európát akarnak, haladhatnak, azok pedig, akik nem akarnak továbblépni, nem állítanak ennek akadályt” – fogalmazott a francia diplomácia vezetője a Le Journal du Dimanche című lapnak adott interjúban.
“Nagy-Britanniának mindig is sajátos helyzete volt az Európai Unión belül, és egyes tagállamok már eldöntötték, hogy továbblépnek az eurózóna vagy a schengeni övezet keretein belül. A britekkel való megegyezés egyszerűen elfogadtatta, hogy létezik differenciált Európa” – mondta Jean-Marc Ayrault.
“Az a fontos, hogy azok, akik tovább akarnak lépni az integrációban, ne legyenek akadályoztatva, miután mozdulni kell és vissza kell adni az Európai Uniónak a korábbi ambícióját” – tette hozzá.
A francia külügyminiszter szerint a pénteki megállapodás nem jelenti azt, hogy szétesik az, ami eddig volt, vagy hogy azok, akik tovább akarnak lépni, nem tehetik meg. “Az EU alapértékeinek és elveinek alapja megmarad” – hangsúlyozta.
“David Cameron (brit miniszterelnök) azt kérte Európától, hogy segítse neki megnyerni a népszavazást ahhoz, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióban maradjon. Ezt tettük meg Brüsszelben, miközben egy olyan döntést is meghoztunk, amely minden európai érdekét szolgálja” – hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.
Azt is elmondta, hogy a brit népszavazás miatt nem kell felülbírálni az európai szerződéseket, Nagy-Britanniának nem lesz vétójoga az eurózóna megerősítését illetően, és az emberek szabad mozgásának elve sem kérdőjeleződik meg.
“Nagy-Britannia válaszokat kapott az aggodalmaira, és azt remélem, hogy ez alapján a britek az Európai Unióban való maradás mellett döntenek. Ez az Egyesült Királyság érdeke, és ez Európa és Franciaország érdeke is” – mondta Jean-Marc Ayrault.
(MTI)
Bal-Rad komm: A többsebességes EU azóta létezik, mióta a “Nagy Bumm”-azaz a tömeges bővítés megtörtént. Közérthetőbben: mióta a Közös Piac kiéhezett országai rávethették magukat Közép-Kelet-Európa rendszertváltott országaira.
Ekkor kialakult az Európán belüli gyarmattartók és gyarmataik rendszer. Számunkra nem éppen előnyös pozíciót jelentve. Mármint a MAGYAR NÉP számára!
A kétsebességes vagy többsebességes Európai Unió nem lehetőség, hanem tény!