Több mint 20 államfő és számos más vezető politikus gyűlik össze február 12-14. közt a Münchenben kezdődő nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A távoli országokban működő terrorszervezetek és Európát eddig nem közvetlen érintő tömeggyilkosságok helyett ma már a nyugati világ állampolgáraira leselkedő veszélyekkel kell foglalkozzanak Európa vezetői.

Második évtizede zajlik a nyugati világ “terror elleni háborúja”, melynek során az Egyesült Államok vezetésével számos nem-nyugati országban történt az ENSZ BT jóváhagyása nélkül katonai beavatkozás térségi terrorszervezetek, agresszorok jelenlétére hivatkozva. Ahelyett, hogy a beavatkozások biztonságosabbá tették volna a világot, a terrorizmus mind közelebb kúszott Európához, és ma már a nyugati országok számára jelent belső fenyegetést.

Miközben a nyugati országokban vita tárgyát képezi, hogy a bevándorlás összefüggésben áll-e a terrorizmussal, az orosz vezetők részéről a probléma egyértelmű és világos megközelítésére számíthatunk. Szergej Lavrov külügyminiszter és Dmitrij Medvegyev miniszterelnök behatóan foglalkozik majd Európa biztonságpolitikai helyzetével, nyilvánosságra hozzák Oroszország Európa biztonságával kapcsolatos állásfoglalásait. Dmitrij Medvegyev a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva előzetesen elmondta, hogy a biztonsági konferencián az Európát érintő kihívások teljes spektrumával foglalkozni fog, beleértve a katonai, politikai, gazdasági, humanitárius és ökológia problémákat is.

Az orosz miniszterelnök elmondta, hogy a fő biztonságpolitikai kihívásokkal érintőlegesen mindenki tisztában lehet, lévén a nemzetközi média is nagy mértékben foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. “Már nincsenek biztonságos helyek – a világ “biztonsága” nem valósult meg, sokkal inkább vágyálommá vált. Bizonyos országokban gyakorlatilag terroristák léptek a kormány helyére, így elsődleges célkitűzésünk a nemzetközi terrorizmus elleni fellépés kell legyen.”

A Közel-Keletről és Észak-Afrikából jelenleg is több százezer menekült van úton Európába vagy a világ más régióiba, melyekről azt gondolják, hogy védettek a terrorszervezetek tevékenységével szemben. Az Európai Uniót alapvetően egy biztonságos helynek gondolják, de a közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy ma már a nyugati világ sem biztonságos: bármikor történhetnek sok halálos áldozatot követelő terrortámadások, amit a hatóságok láthatóan tömeges megfigyelési programokkal sem képesek megakadályozni.

A nemzetközi terrorizmus mellett egy másik jelentős biztonsági kockázat, hogy olyan csoportok körében zajlik le radikalizáció, akik valamely uniós tagállam állampolgárai, de saját kultúrájukkal a kapcsolatot már elveszítették, az európai társadalmakba integrálódni pedig nem tudnak. A Párizsban, november 13-án történt terrortámadás hívta fel a figyelmet erre, melynek során az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elkövetett merényletsorozat 130 halálos áldozattal járt és több mint 360-an sérültek meg, a szervezet pedig intenzív toborzó tevékenységet folytat az Európába érkező – és már itt születő – bevándorlók közt. Medvegyev az Európába irányuló bevándorlás kapcsán egyértelműen kijelentette: ostobaság volt megnyitni a kapukat, és válogatás nélkül beengedni mindenkit, aki jönni akar.


http://www.hidfo.ru/2016/02/medvegyev-mar-nincsenek-biztonsagos-helyek-a-nyugati-vilag-is-veszelyesse-valik/