A Kardigan maffia kiállította az EU-számára a migránsszámlát! Ankara TOVÁBBI öt millárd eurot követel, hogy aktívizálja magát a migránsáradat korlátok közé szorításában.

szla

Ezt az információt egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata osztotta meg a Die Welt című újsággal.
Mint ismeretes az EU eredetikeg három milliárd euros összeggel kalkulált ez ügyben. Arra nem, hogy az ankarai maffia a Törökország ellen életbe léptetett orosz szankciók miatti bevételkiesést emberkereskedelemből kívánja pótolni. Azaz: a migránsokkal fogja zsarolni az EU-t.

Várható volt mindez a tarifaemelés annak tükrében, hogy legutóbb Berlinben Davutoglu közölte Bundesmuttival, hogy az előzetesen kölcsönösen kialkudott három milliárd euros ügyintézési díj bizony kevés! De akkor még nem mondott összeget, amivel a fölajánlott-és elfogadott-tarifát meg kell tolni! Hát most ez is-még ha nem is hivatalosan-de kezd körvonalazódni!
Természetesen a járulékos juttatásokon túlmenően óhajtja ezt a nyolc milliárdot az ankarai maffia!
A közben teljesen kényszerpályára került és “kellemetlen” helyzetbe önlavírozó Európai Unió vakarja a fejét a ceh láttán. És talán néhány normálisabb góré már arra gondol, hogy az Unió minden pénzét is odaadhatnák Kardigan szultánéknak, a migránsok attól függetlenül is tovább özönlenek majd Európába!
Az EU bizony törököt fogott!


http://www.balrad.com/2016/01/30/az-eu-torokot-fogott-kardiganek-benyujtottak-a-migransszamlat/