Szíriában rutinszerűen zajlik a háború. Már legalább 300 ezer áldozatot követelt az öt éve tartó vérontás. Az Európában is támadó Iszlám Állam terrorszervezetet bombázza a Nyugat, az orosz légierő pedig Bassár al-Aszad diktátor “mérsékeltekből” verbuválódott demokratikus ellenzékét, nem sok eredménnyel, de annál több civil áldozattal – a fősodrú nyugati médiumok tudósításaiból körülbelül ez a kép rajzolódhat ki az arab országban zajló eseményekről.

A tény, hogy a szeptember óta tartó orosz intervenció nyomán a kormányerők kulcsfontosságú területek felett nyerik vissza az uralmat, csak most kezdi áttörni a „szabad világot” övező kommunikációs falakat.

A nyugati fősodratú nagyon nem említi, hogy az orosz kontingens a dzsihadista szörnyszervezetet éppúgy pusztítja, mint a legitim szír kormány ellen fegyverrel háborúzó, “mérsékelt terroristákból” verbuválódott bűnbandáit.

Alaposan megfordult a hadi helyzet Szíriában. Míg tavaly nyáron a Bassár al-Aszadhoz hű kormányerők a sok tízezres veszteség hatására a kimerültség jeleit mutatták, és lassan, de biztosan teret vesztettek az Egyesült Államok, illetve térségi szunnita szövetségesei által támogatott – javarészt iszlamista – lázadószervezetekkel, köztük a káoszból kinőtt Iszlám Állammal szemben, addig az elmúlt hetekben-hónapokban lépésről lépésre pozíciókat nyernek vissza. Bár vannak más fontos folyamatok is a szíriai hadszíntereken – különösen északon a kurd csoportok előretörése –, stratégiai értelemben a Nyugat által megdönteni kívánt damaszkuszi kormány megmenekülése és a helyzetének megtartásához nélkülözhetetlen súlypontok ismételt birtokbavétele messze a legkiemelkedőbb fejlemény.

Az oroszok színre lépése

A változás mögött elsősorban a szeptember 30-án kezdődött, főként légierőre támaszkodó, nyílt orosz katonai intervenció áll. Oroszország az arab tavasz 2011. tavaszi szíriai kitörése óta politikailag és fegyverszállítással egyaránt támogatta a síita alaviták vezette damaszkuszi kormányt, de ez a terrorista bandák fokozott külső támogatásával szemben – az amerikai TOW páncéltörő rakéták tömeges megjelenése különösen megnehezítette a kormányerők dolgát – 2015-re elégtelenné vált. Nem bizonyult már elégségesnek a damaszkuszi kormány fennhatóságának biztosításához a síita Irán, illetve a libanoni Hezbollah támogatása sem, amely a háború korábbi fázisaiban fontos és tevőleges segítséget jelentett számára, jelentős ellenoffenzívákra is lehetőséget adva.

Az orosz segítség színre lépése azonban megváltoztatta a helyzetet.

Az országba települt orosz légierő gépei klasszikus légi előkészítést folytatnak a tervezett szárazföldi előrenyomulás útjában, illetve az ellenség hátában pusztítják utánpótlási vonalait, készleteit, tartalékait. Nagy előnyük ugyanakkor, hogy a terepet és az ellenséget legjobban ismerő, öt éve harcoló szír kormányerőkkel legszorosabb együttműködésben teszik mindezt, ami azt jelenti, hogy sokkal pontosabb felderítő-célpontkijelölő információkra építhetnek, mint a megbízható helyi szövetségeseket nélkülöző nyugati légi hadművelet. Nem mellékes az sem, hogy Moszkva nemcsak Damaszkusszal, hanem Teheránnal és Bagdaddal is szorosan együttműködik, és ez utóbbiakat az erőteljes amerikai nyomásgyakorlás ellenére sikerült megnyernie szíriai műveletei támogatására, amelyek ezek nélkül ráadásul teljességgel lehetetlenek is lennének (az orosz légi híd a Kaszpi-tengertől Iránon és Irakon át vezet a szíriai orosz légibázisnak otthont adó Latakiába).

A szír–orosz offenzíva sikere

A nyugati közvélemény mindeddig javarészt lemaradt ezekről a fejleményekről, ami leginkább a nyugati médiumok elfogultságára, illetve a szíriai háborút övező nyugati információs hadviselésre vezethető vissza. Az orosz intervenciót a „diktátornak nyújtott segítségként” mutatták be, amely legfőképpen nem az Iszlám Állam, hanem a „mérsékelt ellenzék” ellen folyik, ugyanakkor nagy súlyt fektettek – elsősorban egy londoni emigránsszervezet „jelentései” alapján – az oroszok okozta civil áldozatokra. Közben a kibontakozó harctéri fordulat nem kapott teret a nyugati nyilvánosságban. Pedig ehhez nem kellett volna mást tenni, csak legalábbis figyelembe venni az orosz védelmi minisztérium rendszeres, képekkel, videókkal és hadműveleti térképekkel bőségesen illusztrált jelentéseit, amelyek nyilván nem mentesek a propagandától és a dezinformációtól, de főbb vonalakban mutatják a harctéri folyamatokat. Az sem mellékes, hogy míg a nyugati haderők csak rendkívül korlátozott hozzáférést adnak a médiumoknak az Iszlám Állam elleni légi hadműveletekhez, addig az orosz hadtörténelemben példátlan módon Moszkva már többször szervezett sajtóutat nyugati tudósítók részére is Latakiába és a földközi-tengeri flottillájához, legutóbb pedig már a lázadóktól visszafoglalt területekre is.

A számos fronton, több stratégiailag fontos település és csomópont körül zajló szír–orosz offenzíva sikere csak az nemrégiben törte át a nyugati média hallgatásának falát. Azt már nem lehetett elhallgatni, hogy az Aszad-kormány hátországának számító Latakia tartomány utolsó jelentős településéről, Raíjából is kiszorították a lázadókat, akik azt 2012 óta kezükben tartották.

Az előrenyomulás politikai jelentősége abban áll, hogy a hét végén Genfben újrakezdődnek a konfliktus lezárásáról, Szíria jövőjéről folytatandó tárgyalások. Míg nem is olyan régen sokan megkérdőjelezték a Kreml Aszad melletti kiállását, a 2015-ös évet értékelve Szergej Lavrov külügyminiszter tegnapelőtt határozottan cáfolta a nyugati híreszteléseket, és kijelentette, hogy „senki sem kért semmilyen politikai menedékjogot, senki semmi ilyet nem is ajánlott”.
(mno-nyomán)

Bal-Rad komm: A nyugati hírfogyasztók is meglepve tapasztalhatták a fordulatot ami Szíriában bekövetkezett. Nem igazán értik hogy ez miként lehetséges, hiszen ŐK EDDIG ILYESMIKRŐL NEM IS HALLOTTAK!

Még a múlt héten is arról zengedezett pl. a francia hadügyér, hogy a nyugati koalíció az, amely háborúzik Szíriában az Iszlám Állam ellen!

Sajnálatos módon a nyugati médiumok elfogultsága és russzofób magatartása egy irányított folyamat része, melynek célja a tömegek dezinformálása!

De igazez a magyar fősodratúakra is.