98 milliót csalt ki a Migration Aid Babája: Iratok, bizonyítékok!
Bírósági ítéletek tanúsítják, hogyan csalt ki gyanútlan emberektől több mint 98 millió forintot a Migration Aid elhíresült Babája. Akit valójában Tóth Csaba Antalnak hívnak, s aki a súlyos bűncselekményekért 4 és fél évet töltött börtönben, ahonnan nem olyan régen szabadult. Nyomban ott folyatta, ahol abbahagyta, ismét egy csalássorozatért folyik ellene büntetőeljárás. Ráadásul az elmúlt hónapokban valóságos migránsbizniszt épített ki magának.
Két példánnyal is rendelkezünk abból a közel 50 (!) oldalas ítéletből, amelyben első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, másodfokon a Fővárosi Bíróság, immár jogerősen 4 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Babát, a Migration Aid színeiben ismertté vált férfit. Az ítélet száma 23.Bf.XI.7895/2007/7., 2008 március 13-án született.
Tóth Csaba Antal egy nagyon súlyos, 98 milliós (az ítélet szerint pontosan 98 millió 899 ezer forintos), 35 rendbeli nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalássorozatért és 10 rendbeli közokirat- hamisításért kapta ezt a büntetést.
Így indultunk el Baba nyomában
Maguk a károsultak keresték meg a Ripos-ot, miután több más szerkesztőségben is hiába jártak. A Migration Aid miatt hallani sem akartak Baba zavaros ügyeiről… A károsultaktól kaptuk meg az ítéletet, ennek nyomán indultunk el.
A becsapott emberek sérelmezték, hogy miközben Baba, vagyis Tóth Csaba Antal rendszeresen szerepel a tévében, rádióban, hősként ünneplik, addig ők egy fillért sem láttak a tőlük kicsalt összegből. Pedig jogerős ítélet van kártalanításukat illetően is.
Újabb súlyos csalássorozat
Hamar kiderült, hogy Tóth Csaba Antal, miután leülte a rá kirótt büntetést, ott folytatta, ahol abbahagyta. Dokumentált információink szerint végéhez közeledik vele szemben egy újabb nyomozás, ugyancsak “jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt”. Ismét csak sok milliós összegben csalt ki, ingatlanok kapcsán, gyanútlan emberektől pénzt.
Tudtak-e minderről a Migration Aid-nél?
Korábban már leköszönt, de magát ismét szolgálatba helyező szóvivőjük, Zsohár Zsuzsa először ezt nyilatkozta a Népszavának (2016. január 12. 3.oldal):
” Baba büntetett előéletéről semmit sem tudtunk. Hogy milyen volt a múltja, nem tudtuk…”
Aztán meg az Origónak azt, hogy Baba részletesen beszámolt nekik az elkövetett bűncselekményekről, sőt:
“Maga köszönte meg egy alkalommal a szervezet alapítójának, hogy – mint fogalmazott – új életet kezdhetett”.
Választhatunk tehát a homlokegyenest ellenkező nyilatkozatok közül. Az ugyan végképp nem derül ki belőlük, hogy Baba csak a korábbi, 4 és fél éves börtönbüntetéssel végződő, 98 milliós csalássorozatról számolt be a Migration Aid-nek, vagy az újabb, hasonló nagyságrendű csalásokról is beszélt. Ami miatt tehát jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene.
A lényeg amúgy mindkét esetben ugyanaz. Baba magát önkormányzati ingatlanértékesítőnek kiadva, előleget begyűjtve csalt ki sok-sok millió forintot. A becsapott emberek bottal üthetik a pénz nyomát…
Baba nagy biznisze
Köztudomású Baba környezetében – több “ügyfelével” is beszéltünk, részleteket ismertünk meg, eseteket dokumentáltunk-, hogy túl a csaló ingatlanbizniszen, igazi területe, fő bevételi forrása a seftelés. Elsősorban arannyal, ékszerekkel, esetenként drágakövekkel foglalkozik.
A Migration Aidben Baba, azaz Tóth Csaba Antal nagy lehetőségre talált! Hiszen a legtöbb migráns aranyat, ékszereket hoz magával, készpénze alig. Ha bármire szüksége van, ékszerekkel, arannyal tud fizetni. Van némi gond azzal, hogy a migránsoktól kapott ékszerek, aranyak jelzése nem alkalmas az Európai Unióban való forgalomba hozatalra, de Tóth “Baba” Csaba nagyon ügyes, erre is tud megoldást…
Sokféle igény ki tud elégíteni ma is. Mert a biznisz, túl a nagy Keleti pályaudvari rohamon, zavartalanul folytatódik.
Magyar kártyás telefon, notebook, töltő vagy powerbank kell? Bérbe adott lakás, autó, fuvarok szervezése,vagy akárcsak egy melegebb kabát? Jöhet az arany, ékszer is fizetségként! A kicsit módosabb migránsoknak sosem kellett a Keleti pályaudvaron a puszta földön aludniuk, akadt jobbfajta szállás a kisebb-nagyobb ékszerekért cserébe…
Egy helyen a feldühödött lakók, akiknek már nagyon elege lett a migránsbizniszből, a csencselésből és a szobáztatásból, még a lépcsőházi bejáratot is lehegesztették. Nagyon megunták, hogy ismeretlen közel-keletiek adják egymásnak a kilincset, hogy hajnalig megy a dínomdánom.
Baba meglátta élete újabb nagy lehetőségét a migránsok önzetlen segítésében és kiszolgálásában. Jó néhány esetet sikerült feltérképeznünk, dokumentálnunk, bíróság előtt is bizonyítani tudjuk állításainkat. Segítségünkre volt a Migration Aid több, a sötét ügyek miatt csalódott aktivistája is.
Baba még tovább merészkedik…
Ha egy üzlet beindul … Baba, már anyári, migránsokkal teli időszaktól kezdve, névházasság- közvetítést is vállal. Pénzért sok mindenre kapható hölgyek a közreműködésével hajlandók feleségül menni migránsokhoz. Akik közül néhányan, húsz-harminc milliós autókkal érkeznek Nyugat- Európából az üzlet nyélbeütésére.
Baba ez esetben is a vaskos előleg híve. Azt mondja, hogy mindent nagyon gyorsan el tud intézni, jól ismer néhány mindenre kapható anyakönyvvezetőt és tud tartózkodási engedélyt is szerezni.
Aztán persze nem megy ilyen egyszerűen a dolog. Beszéltünk becsapott, a pénzüket dühödten visszakövetelő migránsokkal, akik már nagyon durván fenyegetőztek…
Baba megbecsüli a kicsit is, jó pénzért, előre utalással, gyógyszercsempészettel is foglalkozik, ravaszul becsomagolt küldeményei akadtak már fenn a rostán…