Oroszország euró alapú kötvényekben nyújtott 3,075 milliárd dollár értékű kölcsönét Ukrajnának december 20.-i határidővel kellett volna kifizetnie, amire a kijevi vezetés nem volt hajlandó. December 31.-én beállt az ukrán államcsőd.

Ezután az orosz fél 10 napos türelmi hosszabbítást adott a tartozás letörlesztésének kivitelezésére. Ennek a folyamatnak a keretein belül Oroszország pénzügyminisztériuma még egyszer megerősítette azt az ukrán félhez már több alkalommal hivatalosan eljuttatott konstrukció-javaslatot, amely ennek a tartozásnak a három éven keresztüli egyenlő részletekben törlesztését irányozza elő. Az ukrán vezetés ezt a javaslatot ismételten elutasította, és az ukrán miniszterelnök nyilatkozata szerint csak a tartozás egyötödének elengedését és a fennmaradó rész négy év alatti letörlesztését szorgalmazó ukrán tervezet elfogadása esetén hajlandóak együttműködni a kérdésben az oroszokkal, minden egyéb konstrukció elfogadhatatlan Ukrajna számára, és így kormánya az orosz hitelkövetelés kifizetését megtagadja. Ennek a javaslatnak a hivatalos formában történő dokumentált formáját Ukrajna az orosz félhez soha nem juttatta el, az mindig csak az ügyben nyilatkozó ukrán és nyugati politikusok retorikájában került elő. A közös megoldásra tett orosz javaslatok sorozatban történő szándékos elszabotálása után a közelgő határidő lejárta előtt az ukrán vezetés a tartozás jellegének átminősítésével próbált operálni – az állami tartozáskötelezettséget privát szektori kötelezettségre minősítette volna át -, de a hitelszerződés dokumentumainak egyértelmű definícói miatt az IMF kénytelen volt elismerni a tartozás állami jellegét. Ez a tíz napos türelmi időszak lejárta után azt jelenti, hogy 2015 december 31.-én beállt az ukrán államcsőd, mert a lejáró deviza formájú adósság törlesztésének fizetése, vagy egyeztetett újrastrukturálása semmilyen formában nem történt meg.

A január 1.-től életbe lépő EU-Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodás valós értéke a polgárháború és belső gazdasági összeomlás faktorain felül államcsőd állapotába került országgal erősen megkérdőjelezhető.

A megállapodás mozgatórugója az euroatlantista blokk vezetésének saját elgondolásához való irracionális ragaszkodása egy EU-Oroszország közötti szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról, amely az Eurázsiai Gazdasági Unió és az EU közötti árucsere forgalom ideiglenes bonyolítását irányozta volna elő Ukrajna területén (rést ütöttek volna a pajzson). Ez azért lényeges, mert a terv a két kereskedelmi entitás közötti csereforgalom központjává tette volna Ukrajnát, ami a terület infrastrukturális és szervezeti fejlesztését, ezen keresztül pedig a társadalmi kohézió, a szociális jogok és a létbiztonság megerősítését szolgálták volna a brüsszeli központú modellre alapozva. Ezt követően pedig az EU anyagi veszteségek nélkül, vagy leginkább materiális nyereségek mellett lett volna képes Ukrajna betagolására az uniós szerkezeti rendszerbe. Azonban az elgondolás a 2011 óta érvényben lévő orosz-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás 2016 január 1.-től való felfüggesztését kihirdető orosz törvény hatályba lépésével meghiúsul. Az ezen felül orosz részről kivetett, ukrán termékekre vonatkozó élelmiszerbehozatali tilalom pedig egy hatalmas agrárexport-volumen európai piacra rátolását eredményezi. Ez pedig az orosz ellenszankciók miatt fellépő uniós mezőgazdasági és élelmiszerkereskedelmi piaci túltelítettség fokozódását jelenti. Az Oroszországi Föderáció nem az EU-ukrán szabadkereskedelmi egyezményre válaszul, hanem a regionális geopolitikai folyamatok számára kedvező alakítása, és a veszteségek minimalizálása érdekében függesztette fel saját szabadkereskedelmi megállapodását Ukrajnával. Ezeknek a lépéseknek az előre jelezhető bekövetkezte a kapcsolati folyamatokban fennálló magatartásformák meghatározott formai követésének törvényszerűségével magyarázható.

Az ukrán kérdésben az euroatlantista geopolitikai blokk által követett ésszerűtlen agresszív önérvényesítésre irányuló nyertes-vesztes küzdelmi magatartásforma így egy önfeláldozó jelleget kénytelen követni. Ebben a szituációban az EU és Ukrajna az atlantista ideológia kényszerítő hatására egy vesztes-vesztes szituációban fog kikötni. Egy ilyen helyzetben a veszteségek maximalizálódásának bekövetkezte az EU-ra és Ukrajnára nézve törvényszerű.

Orosz részről a kezdetileg szorgalmazott együttműködő, a kölcsönös problémák együttes megoldására irányuló nyertes-nyertes forma az elutasítottság után egy elhatárolódó, vagy távolságtartó mintát követ majd, amely szintén egy vesztes-vesztes szituációt idéz elő, de a veszteségek Oroszországot érintő minimalizálására való törekvéssel.

A szituáció egyetlen nyertese ebben a pillanatban az Egyesült Államok. Washington saját geopolitikai érdekei korlátlan érvényesítésének céljából az alkalmazkodási magatartás stratégiáját alkalmazza, amely egy veszítve-nyerni mintát követ. Ez a stratégia egyéb érdekcélok feladásával, vagy az azokban bekövetkező irányváltással társul, ami az amerikai politikai magatartás hiteltelenné válásához vezet. Ez az elhiteltelenedés hosszútávon érzékenyen érinti majd az Egyesült Államokat, mert a kialakuló multipoláris térben mind regionális, mind interregionális szinten a hitelesség meghatározó tényezőként szerepel a kapcsolatok alakításában.