Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Szíria

2015. december 24. - Andre Lowoa

Az orosz légierő tegnap további légicsapásokkal vágott eret a dzsihadista kutyák létfontosságú életszervén, az üzemanyagbizniszen. Deir er Zoor mellett egy nagyjából 250 ciszternás kamionból álló konvojt pusztított el.

Idlib tartományi székhely közelében pedig egy dzsihadista kiképzőtáborra csaptak le az orosz Szuhojok. Százával hullottak a latrok.
A szír kormányhadsereg keretein belül működik egyre sikeresebben a világ első-kizárólag nőkből álló-zászlóalja, amely az “Al Mahavir” nevet viseli.
Az amazonok derekasan-és igen eredményesen-veszik ki részüket főként az ISIS sátánfattyak elleni fegyveres harcból. Tőlük egyszerűen hideglelést kapnak a hóhérkeret egyedei. Hitük szerint ugyanis ha egy nőtikkaszt ki egy “igazhitű” martalócot, annak esélye sincs arra, hogy a Paradicsomba kerüljön. Ezért aztán ha megorrintják az amazonzászlóalj közeledtét, hanyatt homlok menekülnek a “randi” elől.
“Azért jöttem ide, mert mert Szíria számomra az anya! Ha anyám beteg-vele, mellette kell hogy legyek. Szíria pedig-az én anyám-most beteg! És én most mellette-vele kell hogy legyek!”-mondja az egyik harcos az alábbi videon.

http://www.balrad.com/2015/12/24/sziria-23/



fut
A hét folyamán valamikor-valamelyik napon-a szíriai Latakia-tartományban sor került a világtörténelem első, kiárólag robotok által véghezvitt katonai támadó műveletére.
Erről az orosz hadsereg erők vezérkari főnöke, Geraszimov hadseregtábornok úgy nyilatkozott, hogy HAMAROSAN SOR FOG KERÜLNI a robotok első önálló katonai akciójára is.
A szóban forgó akció egyelőre még “emberi” parancsnoki szintű közreműködéssel zajlott, videotávvezérléssel, valós idejű képi információs csatornák felhasználásával, mintegy öt kilométerről való távirányítással. A robotok feladata a 754,5 jelű magaslati pont elfoglalása volt, ahol a “Syriatel” távközlési cég egyik átjátszótornya áll. És hát az ellenséges élőerő leküzdése.
A futirisztikus művelet “főszereplőit” a nem kevésbé futurisztikus “Andromeda-D” elnevezésű repülőgép szállította Oroszországból Szíriába, a latakiai reptérről aztán azok már “lábon” és úszva közelítették meg a bevetési helyszínt.

futur

A siker érdekében egy egész rendszert kellett kiépíteni. Egy “Platform-M” nevű összehangoló egység, négy “Argo” harci robot, és egy “Akácia” önjáró robotizált löveg eredményes ténykedését összehangolandó.

robi

futur

futur
Az “Andromeda-D”-n és a moszkvai védelmi parancsnokságon dolgozók a levegőben működő felderítő drónok képi és “egyéb” adatai alapján adták ki a parancsokat a földi műveleti törzsnek, amely aztán kiadta a végrehajtási ukázokat.

futl

Mintha egy videojáték elevenedett volna meg. A földi irányítóközpontból mindent valós időben láttak-hallottak.

irk

A harci robotok 150-200 méterre közelítették meg a döbbenettől szóhoz jutni sem tudó dzsihadistákat. Az “Akácia” rommá lőtte a horda betonerődítményeinek falát, a többi melót pedig elvégezte a négy darab “Argo”. Az aktív művelet mindössze húsz percig tartott. Hetven kitikkasztott martalóc teteme maradt mutatóba abból, hogy ott dzsihadista fészek vol. A többi elinalt lator tán még mindig égnek meredő hajjal Allahu Akhbarozik valahol.

erőd

erőd

Az igazsághoz hozzátartozik négy szír kormánykatona könnyebb sebesülése is. Ők már a “csata” utáni “nézelődés” során szerezték sebeiket.
A műveletek egy fő résztvevőjének-egy “Argo” masinának pedig az egyik gumiabroncsa leeresztett a buli végére. Izsevszkben a gyártó cégnél most vad ütemben próbálják kitalálni az okát.


http://www.balrad.com/2015/12/24/a-jovo-haboruja-sziriaban/




Cseppet sem ünnepi a hangulat Szíriában. A kereszténység egyik legnagyobb ünnepének előestéjén sem csitultak-sőt!-a harcok az országban. Ennek leginkább a terroristák NEM örültek.

Aleppo tartományi székhely környékén a kormánycsapatok folytatták mára virradóan is az offenzívájukat. Lelkesen segítik őket a kurd milíciák. Tegnap fel is szabadították Dar Taaza Ghazzawit. A környék eddigi rettegett hadurát, az “Al-Kara” nevű latorparancsnokot élve kapták el. Most nyaggatják.
Idlib-tartományban közvetlenül a szír-török határvonal közelében Dama településnél a “Dzshabhat en Nusra” egyik latorbandáját számolták fel teljesen a határ túloldalán sorakozó török armada szeme láttára.
Latakia-tartományban, Al-Nuba falunál egy turkoman bandát pusztítottak el.
Damaszkusz északnyugati kerületeiben tovább üldözik-pusztítják a kormánycsapatok a városrészben rejtőző dzsihadistákat. Nincs könnyű dolguk! A “Shukr” nevű mecset elfoglalása majd egy egész napot vett igénybe.
A Muaddamiya-Darayya “kazán” nagyon rotyog. Darayyaban elkeseredett utcai harcok dúlnak. Háztömbről-háztömbre zajlik az öldöklés.
Miután az orosz hadsereg által az Hmejmim légibázisra telepített légvédelmi rakétarendszer radarjai már több alkalommal is befogták a térségben az amerikai vadászgépeket, azok inkább nagy ívben elkerülik a szóban forgó területet. Így aztán a dzsihadisták muníciója is rohamosan apad.

eszhttp://www.balrad.com/2015/12/25/sziria-24/

süti beállítások módosítása