Beletelt néhány napba, mire a kormánynak sikerült rendeznie a sorait, és előállnia egy magyarázattal, már ami a szegénységet illeti. A múlt héten ugyanis a KSH előállt a 2014-es adatokkal, amik a háztartások életszínvonalát dolgozták fel, és bizony abból még ők sem nagyon tudtak mást kiolvasni, mint hogy Magyarországon drámai a szegénység, és a helyzet nem nagyon javult az utóbbi években.
Igaz, ők leginkább azzal magyarázták a dolgot, hogy a „dolgozói szegénység” nőtt, vagyis azok száma, akik közmunkás bérből próbálnak élni – többnyire sikertelenül -, illetve azért tűnik soknak a szegények száma, mert a panaszkultúra országa vagyunk. Lényeg a lényeg: még a KSH adataiból is egy olyan ország képe rajzolódott ki, ahol bizony sok ember él szegénységben.

ses

Ezért aztán a héten Rétvári Bencének jutott a hálás feladat, hogy a kormány nevében kiálljon a köz elé, és bejelentsen. Az államtitkár természetesen örömhírt közölt, miszerint óriási mértékben csökkent a szegénység Magyarországon, és „hatszázezerrel több ember van biztonságban, a biztos középosztályban, ők már nincsenek kitéve a lecsúszás veszélyének.” Ez aztán a meglepő fordulat…
Azt persze Rétvári „elfelejtette” közölni, hogy ez a kiemelkedő teljesítmény csak az elmúlt két évre értendő, vagyis ahhoz képest sikerült egy kicsit javítani, hogy korábban meglehetősen rosszul álltunk. Az a bizonyos hatszázezer ember viszont még most is meglehetősen messze van attól, hogy ne fenyegesse a lecsúszás réme: az egy főre jutó havi bruttó jövedelmük nem éri el a 80 ezer forintot (az országos átlag egyébként körülbelül bruttó 112 ezer forint). A „biztos középosztálynak” amúgy a felső rétege sem él kifejezetten jól, ők havi bruttó 138 ezer forintból élnek. Vagyis érdemes Rétvári államtitkár győzelmi jelentését erős fenntartással kezelni.

ses

Úgy meg aztán pláne, hogy az elmúlt években több tanulmány is megállapította: nem hogy nem nő a középosztályba sorolhatók száma, de ez a réteg valójában lassan, de biztosan eltűnik.
A folyamat nem új keletű, már a kilencvenes évek hajnalán megkezdődött egyfajta gyors és visszafordíthatatlan leszakadás. A helyzet azonban az utóbbi években sem javult semmit, így mára az a középosztály, amelyről Orbán Viktor 2011-ben azt nyilatkozta, hogy a „Fidesz természetes szavazóbázisa”, és ezért a „kormány célja a középosztály megerősítése”, lényegében eltűnt, vagy legalábbis azt biztosan nem mondhatjuk el róla, hogy nem fenyegeti a lecsúszás veszélye. Igaz, 2011-ben érthető is volt, hogy miért ezt a réteget akarja megerősíteni a Fidesz, hisz négy évvel ezelőtt az ország egyharmada élt európai és kétharmada balkáni körülmények között, jól jött volna tehát, ha a balkániból sikerült átemelni egy jelentősebb (és szavazás idején potenciálisan hálás) tömeget az európai szintre. Állításuk szerint ez ügyben, mármint a megerősítés érdekében lépéseket is tettek. Most, hogy állítólag óriási mértékben csökkent a szegénység Magyarországon, érdemes újra elővenni a számokat, hogy lássuk, sikerült-e teljesíteni a célt, és megerősíteni a középosztályt. Elöljáróban talán elég annyit mondanék: nem.
Tehát: 2011-ben a magyar lakosság 8,44 százaléka élt az legalsó jövedelmi rétegben, 2014-ben viszont ez a szám már 8,97 százalék volt a KSH adatai szerint – vagyis a mélyszegénységben élők száma nőtt.
A Tárki adatai szerint 2001 és 2012 közt viszont eltűnt a felső középosztályba sorolhatók 4 százaléka (számuk 25,5-ről 21,5-re csökkent), a középosztálybelieké pedig több mint 2 százalékkal lett kevesebb (21,1-ről 18,8-ra csökkent), ellenben a depriváltaké nőtt (25,4-ről 28,8-ra). A Gfk 2014-es kutatása pedig még ennél is beszédesebb: a körte alakú társadalomszerkezetben a felső középosztály még megjelenik, valamivel több mint a lakosság 10 százaléka sorolható ide, klasszikus középosztály azonban már nincs, akik ugyanis ide tartoznának, az átlagos jövedelemnél kevesebbet keresnek, megtakarításaik nincsenek, és a leszakadás peremén egyensúlyoznak. Talán róluk feltételezi az államtitkár, hogy biztonságban vannak.

tkör

A számokkal persze mindig lehet trükközni: Rétvári sem csinált mást, mint hogy a nagyon rosszból egy hajszálnyival kevésbé rosszba forduló tendenciát állította be győzelmi jelentésként. Ne tagadjuk: 600 ezer ember az sok. De ennek a hatszázezernek egy igen jelentős része közmunkából él, ami egyáltalán nem tekinthető biztos jövedelmi forrásnak, az pedig, hogy ettől bárki is biztonságban érezheti magát, lázálom csupán.
Az viszont biztos, hogy klasszikus értelemben vett középosztálybeli egyre kevesebb van hazánkban, és bármennyire is ez a társadalmi réteg lenne hivatott arra, hogy kiegyensúlyozza az ország gazdaságát, jelenleg inkább az látszik, hogy egyre lejjebb csúsznak, és sokukat gyakorlatilag már csak egy hajszál választja el a szegénységtől. Keresgélhet erre magyarázatot a kormány, kiállhat a szószékre Rétvári Bence, vagy bárki más, ebben a kormánynak nem sikerült előrébb lépnie. Ha megerősítették is a középosztályt, ha növelték is a számukat, akkor is tény: csak a szegénység peremén egyensúlyozók számát sikerült növelniük. Ezt pedig semmilyen körülmények közt sem tekinthetjük örömhírnek.
(kettosmerce)
Bal-Rad komm: Rétvári háromkeresztes gyakorlatilag a rabszolgatartó döbrögista társadalmi rend meggyökeresedését foglalta győzelmi diadalénekbe! Hétfői dicsőségjelentése-amelyet az udvari sajtó kellően ki is domborított-a döbrögista hordának és feltétlen híveinek szánt karácsonyi nyugtatgató ajándék, amivel már most próbálják fölvezetni egy újabb diadalkampány nyitányát-a migránkvóta-kudarc hárítására.
A “társadalmi körte” ábrán viszont kiválóan látszódik a Vidék-Magyarország pusztulása! Márpedig Vidék-Magyarország a jövő garanciája! De jelen és a közeljövő állapotai szerint ez a garancia nem a szebb jövőre vonatkozik!