Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Tegnap délután Damaszkusz környékén, (Kelet-Guta) a szír hadsereg alakulatai megindították a körbezárt terroristabandák fölszámolására irányuló műveleteiket.

2015. december 07. - Andre Lowoa

A Damaszkusz – Homsz útvonal mentén található Gutánál várhatóan komoly ellenállásra kell számítaniuk, hiszen a városba behúzódott egy elég népes, és igen vegyes összetételő terrorbanda. Könnyítheti viszont a kormányerők dolgát, hogy ezek a bandák egymással sincsenek megbékélve, és igen sűrűn aprítják egymást.
Persze a fő cél a török határtérségből kitakarítani az ankarai maffia által pátyolgatott hordákat.
Meglehetősen kellemetlen helyzetbe került az iraki kalandja miatt egyébként is a török maffia. Ahmet Davutoglu ankarai külügyér igyekszik csillapítani az irakiak fölháborodását, ami már odáig fajult, hogy Oroszország beavatkozásának iraki kérését is belengették Bagdadban. A hírt követő rövid időn belül Davutoglu gyorsan be is jelentette, hogy Törökország nem kíván újabb erőket küldeni a szomszéd ország területére. Arról nem beszélt, hogy mikor akarják onnan azokat a katonáikat visszavonni a török határ mögé.
A Boszporuszon keménykedő NATO-latorszövetségi hajókat stresszelte pénteken egy a szoroson áthaladó, az orosz Fekete Tengeri Flotta kötelékébe tartozó deszanthajó. Az árgus szemekkel az orosz hajót figyelők látni vélték, hogy a megfigyelt objektum fedélzetén egy katona egy “fegyvernek látszó tárgyat”-jelesül egy csődarabot emelt a vállára, ami szerintük kézi rakétavetőhöz hasonlított.

rbs

Mivelhogy több matróz is látott már filmeken ilyen szerszámot, néhányukra az ájulhatnák tört rá a látványtól. A török külügy orosz provokációról jajong!

http://www.balrad.com/2015/12/07/sziria-14/

süti beállítások módosítása