Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A Világ globálista terroristái

2015. november 30. - Andre Lowoa

A Világ globálista terroristáiIdőszerű helyére tenni a terrorizmus elleni harc szereplőit, céljaikat és a "terv megvalósításának" eddigi "eredményeit" és fázisait. Jelenleg a világon a legerősebb terrorista csoport a "globalista világelitnek" nevezett férgek gyülekezete, amelyből olyan neveket is érdemes kiemelni, mint a Sorossal és a Bilderberggel közös terveket megvalósító Obama, Merkel, Cameron, Netanjahu, Junker és Hollande, de nyugodtan hozzá lehet írni a listához Európa összes vezető politikusát és sleppjük jelentős részét is, élükön a Rothschild és Rockefeller klánnal és brit királyi családdal. A világ lakosságának részleges kiirtása és újrafelosztásának további résztvevői a látszólagos "ellenérdekeltségű oldal" szereplői, akik kétségbeesett harcot folytatnak "a világ-torta szeleteiért". Mint Putyin vagy a távol-keleti és kínai gazdaság, pénzrendszer tulajdonosai a Li-klán, de az "ellenféllel" szigorúan egyeztetett szabályok szerint. A látszólagos kettősség egysége "kicsiben" is jól látható itthon, amikor Gyurcsány saját megutáltatásával erősíti Orbán pozícióját, Orbán pedig juttat a lopott javakból Gyurcsány számára is, és "megvédi ellenzékét" a dühödt emberektől...

Egyesek csak arra gondolnak, hogy a nyugat-európai politikusoknak elment a maradék esze, mások arra, hogy megvásárolt bérencekként árulják el hazájukat, de arra már kevesen, hogy ők tervezték- szervezték meg közösen Európa kifosztását és elárulását, pedig erre minden bizonyíték rendelkezésre áll, válságostól, migránshullámostól a bankárkaszttal karöltve. A CIA és a Mossad által kitervelt és végrehajtott 9/11 mintájára kivitelezett párizsi merénylet kommentálásában Hollande már arra sem vette a fáradságot, hogy más szavakkal jelentse be a terrorizmus elleni háborút. Egy az egyben, szóról szóra ismételte el a WTC tornyai összeomlása okán anno ifjabb Bush által elmondott szavakat, de sajnos már itthon is háborúról beszélnek a nemzetbiztonságiak, mert "megtámadták Európát". Hogy kik, azt mára már mindenki tudja: a "világelitnek" nevezett rablóbanda. A migránspártoló MSZP pedig még Btk. szigorítást is követel. A Lisszaboni Szerződés EU-ja azzal a céllal jött létre, hogy Nyugat-Európát USA-brit, Kelet-Európát Eurázsiai Uniós irányítás alá lehessen helyezni, miközben felosztják a Közel-Keletet, hadseregnek felhasználva Európa lakosságát az arabok, perzsák és négerek, valamint az oroszok és saját nemzetük ellen, mint ahogy ezt korábban jeleztem is jó néhány cikkben. Az alábbi videó legalább annyi örömet jelent, hogy kezdik megérteni nyugaton is, "mire megy ki a játék"...


Az egész "migráns-buli" két fő célt szolgál. Indokot generálni a Közel-Kelet megtámadására és felosztására, és Európa lakosságának demokratikus jogainak szinte teljes elvételére, mert ez utóbbi esetében az EU-s rendszer már fenntarthatóságának határára ért, akár erkölcsi, akár hazafias tűréshatár vonatkozásában, akár a burjánzó korrupció tekintetében. Mindezen célokról a Lisszaboni Szerződés ratifikálása és hatálybalépése óta írok, előre jelezve eseményeket, vagyis 2009. október 31. - december 1-óta, és azon kívül, hogy a közszolgálati TV-kben most már szinte szóról-szóra idézik a cikkeimet. Nem zuhogó esőben kellene esernyőgyárat alapítani, merthogy nincs esernyő és ázunk, de megszokott Magyarországon, ahogy már az NSZK-ban és Franciaországban is, hogy elhibázott politikának, hozzá nemértésnek nevezik a szándékos, előre megfontolt szándékból, előre kitervelt módon, bűnszövetkezetben elkövetett haza -és Európa árulást.


A rövidtávú tervezés gondolkodására ránevelt emberek számára a hosszútávú, generációkon keresztüli előretervezés szinte már a misztikum határát súrolja, pedig a jelenleg zajló folyamatok résztörténései pontosan illeszkednek egymáshoz, mint a sakkban alkalmazott stratégiák lépései, már amennyire ilyen tervezésre alkalmas az illető. A "Grand Chess" sakktábláján az a nyerő, aki tovább képes megtervezni a lépéssorozatait a számításba vehető ellenlépések bekalkulálásával. A jól és előre elhelyezett bábuk mindig garantálják a kihasználható helyzeteket.
A politikának nevezett előre kitervelt rablás, háborúk és tömeggyilkosság-sorozatok szereplői közül sokat toltak már jó előre, emberi mértékkel mérve - esetleg még születése előtt - a megfelelő pozícióba.
Hogy példázzam is: Az oldalon korábban megjelentettem az amerikai elnökök közül soknak a származását. Mindegyik esetében visszavezethető volt a brit királyi családra (benjaminita zsidó) a felmenő ág.
A sokat emlegetett Merkel esetében is fellelhető a zsidó nagyapa, a héber (KNESZET-béli beszéd) és orosz, nem véletlenül megszerzett nyelvtudás, valamint a (szokatlanul és nem véletlenül) gyorsan felívelő pályája, a 70-es évek közepén elhunyt, szintén Rothschild származáshoz kapcsolható és feltételezhető hitleri rokonságával. De nem keveset nyomhatott a latba a lengyel-zsidó nagyapa sem.


A "kinevelt és adott feladat elvégzésére szánt versenyzőkből" sokat ismerünk, mint a fent említett amerikai elnököket és származásukat is, de ide sorolható a Merkelhez hasonló pályaívet lefutó Putyin vagy Orbán Viktor is. Putyin sem választott elnökként kezdte, "Jelcin mondott le a javára", és biztos, hogy nem önként. Orbánt Soros neveltette ki, ahogy annak idején Antall Józsefet Tom Lantos. Putyin nem tisztázott származása és zsidó nevelőszülei szintén olyan kérdéseket vetnek fel, mint Orbán francia lapnak tett tett kijelentése, miszerint "büszke a zsidó származására", ahogy Valcman-Porosenkó ukrajnai szarkavaró is hasonló zsidó kiképzésben részesült "játékos". Európa határrendezési kérdéseit, akár Ukrajnát, akár Romániát nézzük, mindenképp Kazária kialakítása és létrehozása határozza meg. Orbán, Putyin, de Porosenkó is ugyanabban a hálóban vergődik, ahogy az EU is.


Mivel napi téma, az orosz utasszállító és a Szu-24-es repülőgépek elleni támadás, érdemes megkeresni a valós okokat és érdekeket. Talán csak az elemzők és hírolvasók számára nem nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak közül egyik sem akar "egyensúlyt" vagy tartós "világbékét", hisz saját és eltartóik, pénzelőik érdekei pont azt kívánják meg, hogy fogyjon a fegyver és újabb bevételi forrásokat jelentő területeket lehessen felszabadítás, demokratizálás vagy védelem ürügyén kirabolni. A felrobbantott utasszállító tragédiáját - bár a nyugati sajtó elhallgatta, elbagatelizálta, a Rothschild tulajdonúCharlie Hebdo kegyetlenül kigúnyolta - önmagában is megtorlási indok, ami jól jött az oroszoknak. A Törökország felett 17 másodpercig légtért sértett gép esete viszont már nem az ISIS, hanem Erdogán sara.
A török helyzetet vagy szándékosan, vagy tudatlanságból, de félreértik, félremagyarázzák a politológusok és az érdekes módon nagy számban politikai elemzéssel foglalkozó közgazdászok (Boros, Bogár, Lóránt, Torba stb.).

Már évekkel ezelőtt is jeleztem, hogy amerikai, de ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, orosz érdekek is a kurd állam létrehozásán fáradoznak. A török-amerikai viszony az elmúlt években sem volt felhőtlen, bár Törökország papíron NATO szövetséges (valójában ugyanolyan támaszpont atomfegyverekkel, mint az oroszoknak Szíria), de már nem is lehet összeszámolni, hogy Erdogán merre és hányszor próbált hintapolitikával a felszínen maradni, ahogy a térségben több állam, így Irak, Líbia és Szaud-Arábia is ezzel próbálkozott/próbálkozik. Kurdisztán Irán, Irak, Törökország, kis részben örményországi és szíriai területeken létezett a kb. 40 milliós összes lélekszámot jelentő, többnyire kurd lakossággal. Hatalmas "hadsereg", amelyet az évekkel ezelőtt általam írt és a nem a Brown-féle "Angolszász misszió" szerint, Európa újrafelosztása és a Közel-Kelet gyarmatosítása, részleges kiirtása után megnyitja az utat a Távol-Kelet megtámadásához, de ez még odébb van. Törökországot jelentős orosz importjának megszüntetésére, munkavállalóinak kitiltatására kényszeríti az USA, ezzel polgárháború kirobbantását és Törökország szétszabdalását gyorsítja fel. A kurdokra a kurdisztáni olaj -és gázlelőhelyek, valamint a Távol-Keletre vezető felvonulási út megnyitása miatt van szükség, de van egy másik üzenete is ennek a fura merényletnek. Európa újabb energiaellátási lehetőségének létrehozását, a Török-Áramlat megépítését is lehetetlenné tette. Kicsit előre szaladtam az időben. Most Európa destabilizálása, lakosságának ketrecbe zárása és a közel-keleti háború kiterjesztése, a Közel-Kelet határainak újrarajzolása a soron lévő "feladat", és ebben kulcsfontosságú érintett Törökország is a fentebb említettek miatt, a törökök amerikai nyomásra kénytelenek bevállalni 4+4,4 (energia és turizmus) milliárd dolláros veszteséget. Ez utóbbiért az EU megcsillogtatott 2016-os belépési lehetősége sem fogja kárpótolni az akkorra már Kurdisztántól várhatón megfosztott Törökországot.


Az Európában "migránsok" indikálta, de valójában a világelit által generált fokozódó terrorveszélyre hivatkozással a személyiségi jogok korlátozása, felfüggesztése és az ezt lehetővé tevő helyzet előidézése a céljuk természetesen az internet korlátozásával. Az Európai Unió szétszakadásában Orbánnak jelentős szerepet osztottak le. Európa nyugati lakossága ünnepli, miközben az Unió támadást indít ellene, ami nem alaptalan.
Link
A haza korrupció világszinten is dobogós helyezésű, lakosságarányosan pedig messze túlszárnyalja az ellopott javak egyénekre leosztott értékét tekintve a világ összes országának helyezését. A feltárt bűncselekmények megdöbbentőek, de az is, ahogy a kormány, az ügyészségek és bíróságok viszonyulnak az egyre nyíltabban elkövetett fosztogatásokra. Főleg a TEMPO pártnak köszönhetően a számos web-oldalon emlegetett csalásokra, korrupciós ügyletekre nem csak utalás van, hanem bíróság előtt bizonyítható tények is felderítésre kerültek és perek is folynak. Borbély Józsefet, a TEMPO párt elnökét ismét korlátozni próbálják a volt és jelenlegi illegitim gyarmati kormányzatok politikusnak csúfolt szereplői a tevékenységében. Mint az alábbi videókból kiderül, egyrészt nem sok sikerrel és mint látható, nincs is egyedül...



A Kecskeméti Járási Bíróság előterét és váróját megtöltöttük. A megszeppent bíró és biztonsági emberek rendőröket hívtak, akikkel barátságosan elbeszélgettünk, mivel a bíró és az ügyész első zavarukban zárt tárgyalást rendeltek el, így nem jutottunk be a tárgyalóterembe. A 26 éve folytatódó csalássorozatok, bűncselekmények tömege alkalmasint lehet, hogy érdekelné az Uniót is, nem mintha nem tudnának róluk, együtt csinálták...
Talán feltűnt már többeknek is, hogy egyre durvább és a nemzeti oldalakon régóta használatos formában, tartalommal nyilatkoznak a kormányközeli közszolgálati és hírtelevíziókban egyes megmondóemberek, kínosan kerülve a kormányzatot is érintő kérdéseket és főleg az EU és német, francia vezetést kritizálva. Amiről beszélnek, sok esetben szó szerint megtalálhatók itt és barátaink honlapjain, csak hónapokkal, évekkel ezelőtt leírva, előre jelezve.

Mindezek ellenére, a korrupció, a kormányzat és sleppjének fosztogatásai gyorsuló ütemben és egyre nagyobb léptékben tovább folytatódnak, a "magyar kormányzat" egyre erőteljesebben EU-ellenes, és egyre jobban elkötelezi magát az oroszok irányába, ami nem véletlen. A világon az általános, vagyis nem csak a politikai és gazdasági elitre jellemző korrupció szintjén az oroszok vezetnek. Az Orbán-kormány számára, de hasonlóan korrupt ellenzéke számára is, az oroszokhoz csatlakozás lenne az optimális, átmentve a lopott, rabolt javakat, pozícióikkal együtt. Mivel Kazária a mai Krím, Luhanszk és Donyeck megyék területén létezett addig, amíg a magyar törzsek vezetésével szét nem verték, az Eurázsiai Unió Budapesti központtal és Kazáriával izraeli érdek is. Bár egyik oldal sem jobb a másiknál, a váltáson lehet nyerni is, de ha Orbán nyugdíjkassza felszámoló államadósság csökkentési, nekünk 3000 milliárd forintba kerülő cirkuszát vesszük alapul, "nem az első eset lenne", ha ráfaragnánk "hősies kiállására" (a 3000 milliárdos befizetés hatására 82%-ról 76%-ra csökkent, majd Orbán IMF elleni fellépése miatt 3 hónap múlva 82,6%-ra növekedett államadósság). Előfordulhat, sőt, több, mint biztos, hogy a most Orbánt ünneplő nyugat-európaiak ugyanúgy pofára esnek, mint mi. Többek közt ezért kell fenntartásokkal fogadni a lépéseit, melyek egy megbízott gyarmati kormányzó (minidiktátor) lépései.


Alapvetően, a világ -és az itthoni politika alakulásánál nem szabad elfelejteni, hogy az "elhangzó és leírt elemzések" egy fontos tényezőt sohasem, illetve csak elvétve említenek. Azt, hogy a világpolitika résztvevői mind felülről vezéreltek. Akár a török, akár szaudi, amerikai, közel-keleti egyéb, egyiptomi, izraeli, európai, kínai vagy orosz tevékenységek mögött mindig áll egy érdekek összefonódásán alapuló olyan "közösség", nevezzük "rablóbandának", amelyik meghatározza az egyes, közvélemény előtti szereplők tevékenységét. Csak formai kérdés az, hogy egy személy vagy egy csoport irányítja az eseményeket egy szigorúan betartott szabályzat szerint és egy másik kérdés az összehangoltságuk terjedelme.
Már korábban is írtam arról, hogy pl. Orbánnak mennyi "felettes kérését" kell fővesztés terhe mellett megvalósítania, ahogy ez alól az USA elnöke Obama, Merkel a német nemzethóhér, és Putyin, a legnagyobb orosz oligarcha sem kivétel. A "rendszert" úgy hozták létre, hogy az egyes szereplők függőségi viszony nélkül ne léphessenek be a "játékba", ami meghatározza azt is, hogy egyáltalán kik lehet azok. A "sok bába között elvész a gyerek", ezért folyik a pozícióharc és a "selejtező mérkőzések". A "statiszták" mint eszközök újra konfigurálhatók vagy leírhatóak, viszont a "tervezés" nem tudja gyorsan korrigálni a be nem tervezett "hibákat", ezért sérülékeny, minden ilyen hibánál belassul...

/Tulok/

süti beállítások módosítása