Az OECD megvizsgálta, hogy az egyes tagállamokban GDP-arányosan mennyit tesz ki a kiskereskedelmi gyógyszer-értékesítés? Ebben a mutatóban feltűnően kiemelkedik Magyarország. Nálunk ugyanis a nemzeti össztermék 2,2 százaléka vándorol a gyógyszertárakba, ennél magasabb arányt csak Görögországban tapasztaltak, ahol 2,8 százalék volt. Rajtunk kívül csak Japánban és Szlovákiában érte el még a 2 százalékot az arány.

gyógy

A tanulmány arra is megpróbál választ adni, miért költünk a régiós átlagnál lényegesen többet gyógyszerre, ennek egyik oka továbbra is a magyarok átlagon aluli egészségi állapotában keresendő, ráadásul továbbra is élen járunk a dohányzásban és az alkoholfogyasztásban.
Az igazán érdekes és elgondolkodtató adat az, hogy miközben a gyógyszerkiadásokban az élen járunk, összességében az egészségügyre szinte nálunk költik a legkevesebbet.
Összesen a magán- és az állami kiadások évente a GDP 7,4 százalékát teszik ki, a költségvetés kiadásainak pedig mindössze a tizede megy erre a célra, utóbbi a legalacsonyabb arány a vizsgált országok között.
Szomorú statisztika, hogy a magyar egészségügyi dolgozók továbbra is a legrosszabbul fizetettek között vannak, a nővérek bére például 2013-ban mindössze az átlag 90 százalékát érte el, ami vásárlóerő-paritáson évi 20 ezer dollárt jelentett, mindkét adat a legalacsonyabb a vizsgált országok között.
Az is érdekes, hogy a magyaroknál csak a japánok és a dél-koreaiak járnak többet orvoshoz, 2013-ban átlagosan 11,7 alkalommal kerestünk fel valamilyen orvost, miközben például Lengyelországban ez a szám mindössze 7,1, az OECD átlaga pedig 6,6. Vagyis egy átlag magyar majdnem havonta egyszer elmegy valami miatt orvoshoz. Eközben a magyar kórházak és rendelők felszereltsége továbbra is lehangoló, MRI-készülékből például egymillió emberre mindössze három darab jut, aminél kevesebb csak Mexikóban van. A lengyeleknél ez a szám 6,4, ami még mindig jelentősen elmarad a 14,1-es OECD-átlagtól. Hasonló a helyzet a CT-készülékek terén, abból ugyan 7,8 darab jut egymillió magyarra, de ez szintén a második legkevesebb Mexikó után.
(Forrás: portfolio)