Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Szíria ma reggelre

2015. november 08. - Andre Lowoa

A tegnapelőtti napon a kormányerők által indított erőteljes tisztogató akciók tovább zajlanak Szíriában. Amikor már a frontok közelébe engedig az újságírókat és a tévéstábokat-akkor már arrafelé a martalócoknak régen rossz!

Palmürában a körbezárt férgek számára a szír katonaság hagyott egy egérutat, amelyen keresztül a banditák elhagyhatják az UNESCO-által védetté nyilvánított ősi romvárost. Ám a fenevadak nem hajlandók előbújni, mert tudják, hogy a hadsereg se a földről, sem a levegőből nem akarja ostromolni a műemlékvárost. Ebben jól kalkulálnak-de ott fognak étlen-szomjan pusztulni.
Érzik már egyébként a sátánisták a vég gyors közeledtét. Próbálkoznak már a “bűnenyhítéssel” is, hiszen tegnap a dzsihadista fenevadak szabadon engedtek harminchét idős asszír keresztény túszt, akiket még februárban raboltak el Haszaké tartományban.
A sátánfajzatok a még kezükön lévő városokban vad iramban betonosnak mindent, ami alá bebújhatnak az orosz bombák elől. Azt el sem gondolják, hogy pontosan ezekkel az erődítési munkálatokkal hívják fel magukra a figyelmet.
Amint a célkijelölők szerint a beton már megkötött, és oda vélhetőleg már be is költöztekl a patkányok-máris bejelölik az “erődítményt”-mint megsemmisítendőt. Így aztán tucatszám pusztítják őket halomra a bunkerromboló bombák, a “koncentrált” féreghordát.
Alepponál a kormányerők teljesen körbezárták az USA kedvenceit, a “mérsékelt terroristabanda” -a “Dzshebhat en Nusra” hordáit. Latakia és Homsz tartományokban pedig mára virradóan is kitartott a kormányerők lendülete. Rengeteg lator nem érte meg a mai reggelt.

http://www.balrad.com/2015/11/08/sziria-ma-reggelre/

A szír kormány légierejének derékhadát a jó öreg MiG-21 és MiG-23 vadászgépek adják. (Őket “egészítik” ki az orosz légierő áttelepült egységei. Együtt már bizony jelentős erőt képviselnek. A terroristák a mgmondhatói.

Damaszkusz óvárosában méterről-méterre tisztítják meg a kormánycsapatok a területet az iszlamista banditáktól. Akiknek bizony nincs egérút, hiszen teljesen körbe vannak zárva, és a territóriumok óráról-órára szűkül. Szűkölnek is már Allah rühes kutyái!
Hama, Latakia és Daraa-tartományokban a dzsihadista martalócok tegnap déltő ma délig ismét rengeteg települést és területet voltak kénytelenek feladni. Ráadásul igen komoly latoregyedveszteségeket szenvedtek el, amit képtelenek pótolni. Szépen bukják a technikát is. Egyre többször fordul elő már, hogy gyalog kénytelenek menekülni. És hát már kezdik fölfogni, hogy “szégyen a futás-de mindhiába való!”

http://www.balrad.com/2015/11/07/sziria-szegyen-a-futas-de-mindhiaba-valo/

süti beállítások módosítása