Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé
Tell-al-Harah és környéke, ahol a harci gépek légicsapásokat mértek, alig húsz kilométerre van az Izrael által megszállt Golán-fennsíktól. A területet a Jarmúk Hadsereg nevű lázadószervezet tartja ellenőrzése alatt.
Deraában több, egymással is szemben álló lázadószervezet is működik, mérsékeltebbek és dzsihadisták egyaránt, az utóbbiakra példa az Al-Kaidához kötődő An-Nuszra Front.
Palmüra felszabadítására befejeződtek az előkészületek. Nem zárható ki, hogy a kormányerők műveletei akár néhány órán belül megkezdődnek.
A szíriai kormánycsapatok ugyanakkor folytatják offenzívájukat a Damaszkusz-Aleppo főközlekedési út megkaparintásáért. Az ISIS-terrorhorda banditái hihetetlen számban pusztulnak.