Előbb-utóbb be fog telni a pohár. A politikába szükségszerűen átszivárog majd az a választói akarat, hogy Európa nem fogadhat be mindenkit, aki a szegénység elől a jobb élet reményében igyekszik a kontinensre – írja a Mozgástér blogban az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István.

Ha úgy jobban tetszik: azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a menekültstátusra nem jogosultakat nem szabad beengedni az EU-ba, hamarosan gyakorlati lépéseknek kell követniük. Az „européer” döntéshozók ekkor azzal fognak szembesülni, hogy több százezer (addigra lehet, hogy több millió) embert kellene kitoloncolni az unió területéről.

Már most látszik azonban, hogy a tagállamok a jelenlegi jogi keretek között még a kérelmeket sem tudják feldolgozni: Németországban több százezer olyan kérelmet adtak be (némelyiket 2013-ban), amelyről a hatóságok semmit sem tudnak azon kívül, hogy léteznek. Ha valamilyen csoda folytán felgyorsulnának az eljárások, akkor megállapítást nyerne, hogy a kérelmezők többsége nem menekült. Ezek az emberek nem jogosultak arra, hogy az unió területén maradjanak, tehát vissza kellene menniük oda, ahonnan jöttek. De nagy összegben mernék fogadni rá, hogy maguktól nem fognak.

És akkor következzen egy kis matek: ha idén egymillió kérelmező érkezik, és annak a fele nem lehet menekült, akkor hány olyan ember lesz év végére, akit ki kellene toloncolni? Persze decemberig nem fogják elbírálni a kérelmeket: mire megszületnek azok a szabályok, amelyek alapján gyorsan lehet dönteni, hogy ki maradhat és ki nem, több millió olyan ember lesz, aki illetéktelenül tartózkodik az unió területén.

De maradjunk most az ötszázezres létszámnál, még ezzel gondolkodva is nyilvánvaló, hogy képtelenség ennyi ember kitoloncolni. Ugyanis a dolog a jelenlegi szabályok mellett úgy nézne ki, hogy minden egyes ember tekintetében le kellene folytatni egy visszafogadási eljárást azon ország hatóságaival, ahova visszaküldik a „wannabe” menekülteket. El tudják képzelni, ahogy a derék német hatóságok, mondjuk, ötvenezer bangladesi állampolgár visszaszállítását levelezik le egyenként a bangladesi hatóságokkal? Lehet persze azt mondani, hogy az unió majd nyomást gyakorol, és megvonja a nemzetközi fejlesztésre szánt forrásokat azoktól az államoktól, amelyek nem működnek együtt. Kétséges, hogy működne-e a dolog, de egy pillanatra legyünk optimisták és tegyük fel, hogy az uniós zsarolási politika működik majd.

Még ekkor is meg kellene oldani a logisztikai kérdéseket: több százezer ember hazautaztatása olyan mértékű összefogást igényelne, amely példátlan lenne az EU történetében, és ehhez természetesen példátlan költségek is társulnának. Még egy kis matek: ha a legnagyobb Airbus maximum 900 utast tud elszállítani, és egy ilyen repülőgép 300 millió amerikai dollárba kerül, akkor mennyi pénzébe kerülne az európai adófizetőknek ötszázezer ember elszállítása olyan változatos úti célokra, mint Pakisztán, Banglades vagy Afganisztán, figyelembe véve, hogy a légitársaságok piaci árat fognak kérni a repülők használatáért, hiszen ez idő alatt üzleti tevékenységük szünetel?

De lépjünk túl ezen a kérdésen is, ezzel már biztosan meghaladva az indokolatlan optimizmus határát. Belegondolt már valaki, hogy hogyan reagálnak majd azok az emberek, akik sok ezer eurót/dollárt fizettek ki az embercsempészeknek abban a reményben, hogy úgy élhetnek majd, mint az európai polgárok – már az életszínvonal tekintetében, mert kulturális értelemben nem akarnak úgy élni, ezt mindennap tapasztalhatjuk. Egy részük biztosan öngyilkossággal fenyegetőzik majd. Történt már ilyen Bicskén, de Skandináviában is. Egy másik részük, a toleráns jóakaratú jogvédők által kitanítva, panaszt tesz majd a kiutasítás foganatosítására tett hatósági intézkedésekkel szemben, és Strasbourgtól Brüsszelig minden követ megmozgat, hogy bebizonyítsa, a fogadó állam megsérti emberi jogait. És bizonyára lesznek, akik fellázadnak. Igen, fellázadnak, és szerencsésebb esetben kövekkel és késekkel, rosszabb esetben fegyverrel akarnak majd érvényt szerezni a „jogaiknak”. Az utolsó matekpélda: ha év végéig egymillió ember érkezik az EU-ba és minden tízezredik (egyébként lehet, hogy minden ezredik) terrorista, akkor hány dzsihadista lesz 2015 decemberére az unióban? Emlékezzünk vissza, hogy két jól felfegyverzett terrorista hány hány emberrel végzett Párizsban, mire a francia fegyveresek véget vetettek ámokfutásuknak. Belegondolni is szörnyű, hogy száz fegyveres mire lenne képes. De nem száz lesz, hanem sokkal több. Az Európában csalódott, kitoloncolás előtt álló emberek úgy fogják érezni, hogy a helyi társadalom kirekesztette őket, az iszlám radikális csoportok viszont közösséget (és közös ellenségképet) kínálnak nekik. De ne álljunk meg itt, hiszen a közelmúlt európai merényleteit mindenhol másod-harmadgenerációs bevándorlók követték el, éppen azért, mert kirekesztettként az iszlám radikális hittérítői adtak nekik vigaszt. A társadalom perifériájára került többedik generációs bevándorlók tehát további táptalajt jelenthetnek majd a lázadáshoz (nevezzük inkább dzsihadnak?).

Persze nem feltétlenül fogunk eljutni ide, hiszen jelenleg még a kérelmeket sem sikerül feldolgozni, ha pedig sikerülne, akkor ott vannak a fenti nehézségek, amelyek felett nagyvonalúan elsiklottunk: a (vissza)fogadó országok ellenállása, a hihetetlen logisztikai igény, a költségek, a jogvédők és számos más dolog. Sokkal valószínűbb, hogy Európa addig töketlenedig, amíg a bevándorlók száma eléri azt a kritikus pontot, ahonnan már nincs visszaút. Ahonnan már értelmezhetetlen lesz a felvetés is, hogy visszaküldjük őket a származási országukba.

Egyik forgatókönyv sem az a nagybetűs, européer mázzal lekent HAPPY END, ugye? De térjünk vissza egy pillanatig Németországhoz és a visszatoloncoláshoz. Ha ugyanis a legnagyobb európai ország realizálja, hogy területén lázadás törhet ki, akkor egyáltalán nem biztos, hogy meglépi a ma még elképzelhetetlent, és több százezer embert kezd el hazautaztatni. Persze ez nem Németország feladata lenne, hanem bizonyára uniós kötelezettségként írnák elő, hogy mindenki járuljon hozzá a költségekhez. De mégiscsak Németország területéről kellene az emberek zömét hazaszállítani – tehát a fentebb vázolt lázadás a legnagyobb eséllyel ott törne ki. Szóval, ha erre Merkelék rájönnek, akkor nem fogják ám kitoloncolni az embereket, de nem ám! Sokkal könnyebb lesz szétosztani őket a tagállamok között. Tudják: kvótákkal. És akkor mit fogunk tenni? Kerítést építünk az osztrák határra is?
(hirado)