Gyakorlatilag megszűnt a déli határszakaszon az illegális migránsok érkezése az országba – mondta a kormányszóvivő szombat este az M1 aktuális csatornán.

A déli határszakaszon a szerb, a horvát, valamint a szlovén részen hat embert fogott el a rendőrség a nap folyamán. Közülük egyet már a szlovén határszakaszon ideiglenesen visszaállított határellenőrzésnek köszönhetően – közölte Kovács Zoltán, akit élőben kapcsoltak Letenyéről.

Összegzése szerint bár korai még bármilyen kijelentést tenni, de az intézkedések, amelyeket a magyar, illetve az európai határok, a schengeni övezet védelme érdekében hoztak, az első napon láthatóan működtek. A szlovén határon bevezetett ideiglenes ellenőrzéssel összefüggésben jelezte: szombaton – a reggelt leszámítva – nem volt szükség ilyen típusú intézkedésre, a forgalom, az áruforgalom a megszokott rendben zajlott. A magyar hatóságoknak ugyanakkor az előzetes értesítést követően megvan az a joguk, hogy ha szükséges, az ellenőrzést folytathassák, ami hasonló az osztrák-német határon, illetve a Hegyeshalomnál történő ellenőrzéshez.

Kovács Zoltán hozzátette: a szlovén határon – mivel Szlovénia és Magyarország egyaránt a schengeni övezet tagja – fizikai határzárat nem lehet létesíteni, de élőerővel, megerősített járóőrözéssel, ha szükséges egy-egy pont védelmével meg lehet valósítani a határ őrizetét.

A rendőrség felkészült és folyamatosan figyeli a horvát-magyar zöldhatárt lezáró intézkedések után kialakult helyzetet – mondta, jelezve: figyelik a Horvátországból, illetve Szlovéniából érkező híreket és a német, osztrák reakciókat is.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó arról, hogy a szlovén határ élőerős védelmében számíthat-e Magyarország a szlovének együttműködésére, azt mondta: rendszeresen egyeztetnek a szlovén féllel, ez szombaton is megtörtént, a Zala megyei rendőrfőkapitány egyeztetett a határon kollégájával.

A magyar fél jelezte, készek a közös járőrözésre is, de erre eddig nem volt szükség. A főtanácsadó tájékoztatása szerint sem a beremendi, sem a letenyei, sem a röszkei tranzitzónában nem nyújtottak be menekültkérelmet az elmúlt 24 órában. Ugyanakkor erre minden személyi, tárgyi feltétel adott – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen egységek vesznek részt a horvát-magyar határ védelmében, Bakondi György közölte: éjfél óta ismételt átcsoportosításokra nem volt szükség, a határzár bevezetése előtt a szükséges erők megérkeztek a térségbe.

Arra a felvetésre, hogy fel vannak-e készülve arra, ha Szlovénia is határzárat vezetne be, így Horvátországban feltorlódnának a migránsok, és erőszakos támadás következne be, azt mondta: nagyon szeretnék, ha ez nem történne meg, de ha mégis, akkor a magyar rendőrség a törvényes eszközökkel garantálni fogja az államhatár őrizetét, a polgárok élet- és vagyonbiztonságát. Hozzátette: a horvát-magyar szakaszon szükség esetén valamennyi közúti és vasúti határátkelőhelyen képesek a határ zárására. Mindenütt a helyszínen vannak a speciális fémkapuk, és néhány perc alatt telepíthetők – mondta.

Zákány

Zákány; a felső képen szeptember 21-én illegális bevándorlók jönnek át a horvát-magyar zöldhatáron Zákány térségében, – Az alsó képen a zöldhatár lezárása után már csak a letaposott terület látható – 2015. október 17-én. – MTI Fotó: Varga György

MTI – SzRTI