A lengyel parlament alsóháza felhatalmazta az államfőt arra, hogy véglegesítse az amerikai rakétavédelmi rendszer lengyelországi elemének működésbe helyezését.

Andrzej Duda várhatóan a napokban ratifikálja az újabb amerikai bázis létesítéséről kötött megállapodást. Az Egyesült Államok ezzel próbálja ellensúlyozni, hogy Oroszország a Kalinyingrád régióban fokozott katonai jelenléttel továbbra is képes gátat szabni a NATO háborús készülődésének – akkor is, ha az amerikai hadsereg még nagyobb csapásmérő erőt von össze a balti régióban. A Kalinyingrád térség közelében épülő új amerikai bázis célja, hogy Oroszország egy esetleges háború esetén ne tudja megsemmisíteni a Kelet-Európában kilövésre készen tartott amerikai rakétákat (mert ennek útját állná az amerikai rakétavédelem).

Az amerikaiak kezdetben az “iráni veszélyre” hivatkozva erőltették rá saját rakétavédelmüket Európára. Az évekkel ezelőtt elhangzott érvek szerint Iránban egy nyugatellenes kormány van hatalmon, ami nukleáris fegyverkezést folytat, emiatt bármikor rakétatámadás érheti Európát, a NATO pedig “meg kell védje keleti tagállamait”. Ezek az érvek azonban megdőltek, amint a nyugati országok megállapodásra jutottak Iránnal. Ma már nincs “iráni veszély”, az amerikaiak mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenhol jelen legyenek Európában. Emiatt kitalálták az “orosz veszélyt”.

Amellett, hogy Kelet-Európában mindenhol újabb amerikai bázisokat létesítenek, a német sajtó a héten bejelentette, hogy az Egyesült Államok további 20 atomtöltetet akar Németországban készenlétbe helyezni. Nehéz lenne megindokolni, hogy Európának rakétavédelmi szempontból, saját biztonsága érdekében lenne szüksége készenlétbe helyezett amerikai atombombákra, emiatt egyértelművé vált, hogy Washington végleg visszatért a hidegháborús politikához, a “kölcsönös elrettentés” elvéhez, ami egyszer már a nukleáris háború szélére sodorta a világot.

Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője szeptember 23-án bejelentette, Moszkvában aggodalommal figyelik, amint a NATO minden irányból az orosz határ felé terjeszkedik, és kénytelen lesznek ellenintézkedéseket hozni. Peskov emlékeztetett, hogy “a NATO egy olyan szervezet, amit a háború idején, háborúra hoztak létre, ezért nem is képes megváltoztatni alaptermészetét”, és Oroszország adekvát választ ad abban az esetben, ha a NATO egy újabb ország bekebelezésével még egy fronton közelebb jut az orosz határhoz.

Szeptember 22-én a német ZDF televízió számolt be arról, hogy az Egyesült Államok még idén további 20 atomtöltetet szállítana és helyezne készenlétbe Németországban. Szeptember 25-én a Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szintén tényként beszélt a tervezett intézkedésről.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a ZDF televíziónak adott rendkívüli interjú során kijelentette; a nukleáris leszerelés ezzel globális szinten lehetetlenné válik. Felbomolhat a nukleáris leszerelésről 1970-ben, 191 ország által aláírt egyezmény, és a világ országai újra atomfegyverek felhalmozására fognak törekedni, mert az Egyesült Államok egyértelmű jelzést adott arra, hogy a nukleáris csapásmérő erő fokozásával akarja megtartani az amerikai katonai fölényt az Egyesült Államok határain kívül. Zaharova szerint “az amerikaiak modernizálják a bombáikat, a NATO európai tagjai pedig modernizálják a légierőt, ami ezeket a bombákat célba juttathatja.”

A Lengyelországba és Kelet-Európa más országaiba épített amerikai rakétavédelmi rendszer azt a célt szolgálja, hogy amennyiben a NATO nyílt offenzívát kezd Oroszország ellen, az orosz honvédelem ne tudja preventív csapással megsemmisíteni az amerikaiak Európába telepített fegyvereit. Vlagyimir Putyin orosz államfő azonban júniusban bejelentette, hogy az amerikaiak kelet-európai terjeszkedésükkel elsősorban a térségi országokat teszik katonai célponttá. “Ha egy ország Oroszország ellen irányuló fegyvereket enged be saját területére, az célponttá válik.” Amennyiben a NATO háborút kezd Oroszország ellen, az orosz honvédelem Lengyelország és Románia területén fog először csapást mérni, illetve azokban az országokban, ahol még az orosz határ közelében az amerikaiak fegyvereket helyeznek el.

http://hidfo.ru/2015/09/az-amerikaiak-celpontta-tettek-lengyelorszagot/