A nyírkai jóslatot 1948-ban született és tíz éve ismert. Vitatták hitelességét, hallottunk mindenféle véleményt és hamisítványokat. Az áttörést a nyirkai jóslat körül napjaink menekült ügye hozta el. Beszéljünk erről! A teljes nyirkai jóslat „Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó, ha ennyien vannak a „Nagy hívás”-hoz. Mert nagy SZELLEM-et szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. „Nagy hívás” akkor köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától. A táltos asszonyok egyike „utaztatható” volt. Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ ISTENAPÁNK-nak. A „látó-halló” táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt. A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az az ő nyelvével szólalhasson. Lápkumánja táltos SZELLEMÉT idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét: