…”Reménykedjünk az Orbán kabinet talán végre rendszert csinál polgárainak őszinte, közérthető és időben történő tájékoztatásából, a lakossággal történő rendszeres párbeszédből, netán a valódi demokrácia is kicsírázik egyszer, a politikusok, a liberális média hazudozása és az igazság elkendőzése helyett.”
A brüsszeli gazdatüntetés kapcsán ismét felmerül a tény, ha valóban demokratikusan vezetnék az úgynevezett demokratikus országokat, akkor nem a lakosság feje felett döntene a hatalom, olyan kérdésekben, melyek pont őket érinti húsba vágóan.
A hazai gyakorlatban is épp így hiányzik a párbeszéd, egy-két kivételtől eltekintve. Bár az Orbán kormány már több ízben is megszólította levélben a lakosságot egy-egy nagy horderejű témában kikérve a véleményüket, legalábbis akkor, amikor a felhatalmazásunkra volt szüksége valamelyik intézkedése megtételéhez.
A közvetlen válaszadásnak megvan az az előnye, hogy ki-ki befolyásmentesen dönthet.
Ez persze azért nem ilyen egyszerű. Annál is inkább mert a nép akaratának kikérése előtt, – de legalább a kiküldött levélben őszintén, tisztességes (értsd az emberek számára közérthető, világos és nagyobb részleteiben is átlátható módon) tájékoztatást is kell(ene!) adni, hiszen a várható következményekről, a háttéralkukról a lakosság többnyire csak utólag értesül – vagy akkor sem, különösen, ha még el is titkolják a hátsó szándékokat, következményeket, de pláne titkosítják is ezeket a háttérben meghúzódó megállapodásokat, alkukat.
Aztán nem ártana közölni, pro és kontra, hogy ez mekkora plusz terhet ró ránk, hogy melyik döntés mennyibe fog kerülni a lakosságnak, mert a “fájni fog” elég slendrián megfogalmazás. S ha már a költségeknél tartunk, azt sem árt tudni, hogy honnan teremtjük elő a rávalót, (vagy honnan vonna el pénzt a kormány) a nép akaratával egyező végrehajtáshoz.
El kell mondani, hogy mely törvények, szerződések mire köteleznek bennünket, illetve mely törvények, szerződések megváltoztatása, módosítása, vagy meghozása, netán figyelmen kívül hagyása szükséges.
Visszatérve a támogatásunk, véleményünk kikérésére, ezzel további problémák is adódnak, egyebek között már egy-egy kérdés megfogalmazásával is lehet olyan helyzetet teremteni, amire, a kívánt válasz érkezik. Különösen, ha nincs hozzá elegendő információ, vagy kifejezetten félrevezető információval látják el a jövendő válaszadókat, vagy a kérdés feltevése olyan, amire nem lehet felelősséggel egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni a következmények és a kivitelezés pontos ismerete nélkül. (egy példa a halálbüntetés bevezetése, – a lehetőség megteremtésére nyilván sokan igennel válaszolnának, azonban az alkalmazásán áll vagy bukik minden. De ilyen dilemma az is, hogy fogadjunk-e be menekülteket, vagy támogassuk-e a migrációt, vagy hogy adjunk-e határon túliaknak magyar állampolgárságot, az emberség nyilván igent mondat velünk, csakhogy nagyon nem mindegy hogy milyen jogokat társítunk ezekhez, hogy milyen feltételekhez kötjük, és nem mindegy, hogy kiket és milyen létszámban illetve időhatárok között fogadunk be, de pláne, hogy milyen státusszal látjuk el őket. Mert ugyebár, ha a kérdés úgy teszik fel hogy válogatás nélkül bárkit, bármikor honosítunk-e, befogadjunk-e és el is tartsuk, netán azonos jogokkal is ruházzuk fel őket, akkor a válasz könnyen lehet nem)
A bevándorlással, migrációval kapcsolatban kikért véleményünk után szereztünk csak széles körben tudomást arról, hogy valójában mennyi menekült befogadását várja el tőlünk az EU (bár ez a szám többször is módosult), hogy a regisztrációt leginkább csak rajtunk akarják számon kérni, hogy az EU törvényeket felül írja az emberség (már ha az uniónak, vagy némely politikusának per pillanat épp ez az álláspontja), hogy nem lehet kötelezni senki sem a menekült táborban maradásra, sem a regisztrációra, sem orvosi ellenőrzésre, és hogy az illegális határátlépőket valójában (szemben a rendelkezésekkel) ugyanolyan elbánásban kell részesíteni, mintha legális menekültek vagy bevándorlók lennének, és még sorolhatnánk az alkalmazott kettős mérce alapján megfogalmazott uniós elvárásokat, miközben igazság szerint nincs is egységes uniós vélemény vagy álláspont. A lakosság véleményére most szüksége volt Orbán Viktornak, hivatkozási alapként, hogy szembe menjen Brüsszellel, és sok liberális politikus álságos kirohanásaival.
Az sem lenne utolsó, ha a mindenkori kormány nem csak olyan esetben kérné ki a nép felhatalmazását, és folytatna párbeszédet, amikor neki van erre szüksége, hanem minden olyan esetben is, amikor mikor olyan törvényeket készít elő, olyan lépéseket tervez, melyek a létünket, egészségünket vagy jövőnket hátrányosan befolyásolják, érdekeinket és az igazságot súlyosan sértik.
Ilyen durva átverés volt például az EU csatlakozást illető népszavazás (melyre ráadásul a már aláírt csatlakozási szerződést követően került sor)
Eközben arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a vélemény megkérdezése, vagy a párbeszéd lefolytatása a nemzettel és annak akceptálása nem ugyanaz, még ha evidenciának is tűnik a népakarat figyelembevétele.
DE! Nem kérdezték meg az érintetteket számtalan más esetben sem.
Nem kérdeztek meg bennünket a Magyar Alapokmány átírásakor, a magánynyugdíjak elvétele, majd elköltésekor, vagy a Munkatörvénykönyvének a munkavállalókat sújtó durva liberális átírásakor, akárcsak a Pénzügyi- és Banktörvények lakosságot súlyosan megkárosító (ezzel szemben a bankok érdekeit messzemenően szem előtt tartó) rendelkezések meghozatala előtt sem. (igaz, azóta sem!)
Ahogy a kutyát se érdekelte a véleményünk és akaratunk százmilliárdos stadionépítésekről, a szociális kiadások elosztásáról, feltételhez kötéséről.
Nem, hogy nem kérdeztek meg bennünket, de még csak nem is tájékoztattak az egészségügy és az oktatás szétverésekor sem, vagy a privatizációnak nevezet szabad rablás feltételeinek megteremtésekor sem, ahogyan a különböző mutyik (a föld- és trafikmutyi, kártérítési és árverési mutyi, bankhitelek, egyoldalú banki szerződésmódosítás, stb., stb.) kivitelezését is kész tényként nyomták le a torkunkon, sőt a mai napig titkolják, kik, mennyit profitáltak ezekből, kinek az ismerősei voltak, “jókor jó helyen” no persze véletlenül.
Nem volt se véleménykérés, se információ, csak hazugságok, átverés, lapítás. Minden gerinctelen csirkefogó hangzatos hazugsággal magyarázta a megmagyarázhatatlant, mellyel elvtelenül pénzért elárulta az országot és megkárosította a benne lakókat.
A cinizmus csúcsaként pedig olyanokat vágtak az arcunkba, hogy bár nem etikus, de törvényes (az erkölcstelen törvény mindenkor kártékony a közösség számára!), hogy megélhetési bűnözés, (noha nem 1kg kenyérről vagy 20dkg párizsiról volt szó), hogy (re-)privatizáció (melynek töredéke sem volt igaz, csupán a fosztogatást, az ország kiárusítását leplezte) melynek során az egyenlőbbek, akik jó előre bírtak minden szükséges információval, nevetségesen olcsón, szinte ingyen (úgy mond sz…ért-h…ért) szereztek meg milliárdokat, államilag feltőkésített bankokat, gyárakat, földeket, bányákat, erdőket, üzemeket, gépeket, stb.
Majd pedig a pofánkba vágták, hogy el lehet menni az országból, meg hogy mindenki annyit ér, amennyije van (értsd amennyi vagyont szerzett bármilyen módszerrel)
Nos, a néppel, a lakossággal történő párbeszéd a demokrácia alaptétele, de úgy tűnik ebben az országban ez soha nem állt az aktuális uralkodó réteg érdekében.
A népet valójában szinte soha nem képviselte egyetlen “megválasztott képviselője” sem, hát még a listások, vagy a pártok.
Reménykedjünk az Orbán kabinet talán végre rendszert csinál polgárainak őszinte, közérthető és időben történő tájékoztatásából, a lakossággal történő rendszeres párbeszédből, netán a valódi demokrácia is kicsírázik egyszer, a politikusok, a liberális média hazudozása és az igazság elkendőzése helyett.
Szabad Riport / Audie
