Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Másnap (1983) – Teljes film, vágatlan verzió

2015. augusztus 05. - Andre Lowoa

au600-enddayafter
Amerika urai úgy látszik mégsem tanulnak. Ezt kockáztatják ismét…

Akkor Nyugat-Berlin és Németország volt a gyújtópont, – ma pedig Ukrajna, Donbassz és Kárpátalja, – sőt az illegális migráció drámai felerősödésével, (mesterséges felerősítésével), már egész Európa. A történelem ismétli önmagát, – csak a helyszínek változnak. – “Historia est magistra vitae” – Már, aki tanul belőle.

“A filmben bemutatott katasztrofális események minden valószínűség szerint nem olyan súlyosak, mint az a pusztítás, ami valójában megtörténne az Egyesült Államok elleni totális nukleáris támadás esetén.

Reméljük, e film képsorai arra ösztönzik majd földünk nemzeteit, népeit és vezetőit, hogy megtalálják a módját, ama végzetes nap elhárításának.” áll a film utószavában.

Mi pedig azt reméljük, hogy Közép-Európa és Hazánk vezetői nem teszik célpont országgá, földjeinket és városainkat, – ahogyan az a filmben megtörtént. Mert Amerika urai úgy látszik mégsem tanulnak. Vagy azt hiszik, hogy adott esetben nem ér el hozzájuk a háború lángja. – Elér…

day after

Videó: ‘A Nagy Danton’

Ajánlja: Garbolczy János / Szabad Riport

süti beállítások módosítása