A Jobbik támogatja a falu lakosságát minden olyan eszköz alkalmazásában, amellyel megakadályoznák a menekülttábor létesítését.
A radikális párt szerint Martonfán, a polgármesteri hivatal nagytermében tartott “nemzeti konzultáción” az emberek egyöntetű véleményt mondtak a kormányrendeletről, amely a települést jelöli ki ideiglenes menekülttábor létesítésére. “A sátortábor egy közművekkel el nem látott mezőgazdasági területen valósulna meg, közel a település lakott belterületéhez.”
A Jobbik szerint a lakosság egyhangú szavazatával támogatta a polgármester és a Jobbik kezdeményezését, hogy a tervezett menekülttábor “a felcsúti Pancho Arénában valósuljon meg.” A Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő és Szőcs Norbert Baranya megyei közgyűlési képviselő által jegyzett közlemény szerint a stadion azért lenne jó megoldás, mert annak megépítését már eleve “nemzetgazdasági szempontból kiemelt jellegű beruházássá” nyilvánították és “Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője mint helyi polgármester biztos nem tiltakozik a beruházás ellen.”
A Jobbik politikusai megdöbbentőnek tartják, hogy megkeresésükre a Baranyai Megyei Közgyűlés fideszes elnöke azt válaszolta, ő sem tudott a kormány szándékairól. Érthetetlennek tartják a helyszín kijelölését is, hiszen egy a határtól 60 kilométerre lévő zsáktelepülésről van szó. Nemzetbiztonsági szempontok is azt diktálnák, hogy a kormányzat állítólagos szándékai szerint amúgy is visszafordítandó migránsokat a határ közvetlen közelében állomásoztassák.
A Jobbik támogatja a falu lakosságát minden olyan eszköz alkalmazásában, amellyel meg kívánják akadályozni a menekülttábor létesítését.
(hir24)