Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Az arab terroristák már közöttünk vannak

2015. július 31. - Andre Lowoa

A magát Szíriai Szabad Hadseregnek nevező, a nyugat által „mérsékelt iszlamista csoportként” beállított terrorista szervezetet emigrációban, Ankarában székelő ellenzéki árnyékkormány hadseregeként működtetik Szíriában. A szervezet meglehetősen sokat vesztett erejéből, mert többsége az Al-Kaida szíriai csoportjának számító Nuszra Fronthoz lépett át. Állását kénytelen volt megtartani az Assad kormánnyal szemben.

terror

A damaszkuszi vezetés egy éve figyelmeztette Európát, hogy a menekültek közé terroristák férkőznek be. Eddig ezt csak sejteni lehetett, de most bebizonyosodott, hogy a terroristák itt vannak közöttünk. Az alábbi felvétel is ezt bizonyítja.
A Szíriai Szabad Hadsereg a többi terrorista szervezettel is kapcsolatban áll. Egyik terroristáját a szervezet szóvivőjeként és riporterének szoktak emlegetni. Most a szerb határ környékéről jelentkezett be, ahol a menekültek helyzetéről beszél.
Thaer Al-Nashef a terrorszervezet riportere az elmúlt években több alkalommal bukkant fel szaúdi csatornákon, ahol az embereket arra buzdította, hogy csatlakozzanak szervezetükhöz. Az ilyen műsorokban való részvételért és szereplésért pedig meglehetősen borsos árat szoktak fizetni. Azonban a két vahabita állam levette kezét a szervezetről, mert nem voltak a toborzásban valami sikeresek.
Ezért Al-Nashef-nek menekülnie kellett Szíriából és beleolvadva az átlagos bevándorlók közé indult el az Európai Unió felé. Azért, hogy az európai szociális rendszer előnyeit kihasználja és menedékjogot kérjen és extrém segélyt kapjon bármelyik EU-s államtól.
Al-Nashef egy időre eltűnt, egyszer csak felbukkant egy videó felvételen, ahol közli, hogy a szerb-magyar határnál van több menekülttel együtt embertelen körülmények között van. A szökött terrorista arról is panaszkodik, hogy második napja étlen szomjan van és szenved a különféle bogárcsípésektől a senki földjén.
A hatóságokat felháborodottan támadja, akik kegyetlen emberek, mert kiképzett kutyákat uszítanak a menekültekre. Al-Nashef vádolja az Öreg kontinens kormányzatait is és a demokráciát megkérdőjelezi az emberi jogokkal együtt, amit Európa ígért a menekülteknek.
A terrorista legfőképpen Magyarországot mint Európa kapuját vádolja, hogy szándékosan kapják el a menekülteket és a regisztrációra erőszakkal kényszerítik.
Al-Nashef felhívja menekülttársai figyelmét, hogy a magyar hatóságokkal vigyázzanak, mert ha elkapják őket, erőszakkal regisztráltatják őket Magyarországon. Így már nem juthatnak nyugatra, ahol sokkal jobb lehetőségek és körülmények vannak, mint Magyarországon.
Pontosan ugyan nem lehet tudni, hogy a videó mikor készülhetett, de a videó megosztóra júliusban került fel.

(Forrás: orientalista)
süti beállítások módosítása