Magyarország — Nyolcszázharmincnégy nap, azaz több mint két év – ennyit kell várni annak a dél-dunántúli betegnek, aki szaruhártyaműtétre szorul.
Bár a szaktárca nemrég közölte: plusz 5 milliárdot fordítanak a műtéti kapacitások bővítésére, hogy rövidüljenek a várólisták, a lajstrom csak nem akar látványosan megcsappanni. Pedig a pluszpénz adta új elvárások szerint így a kisebb műtétekre legfeljebb 2-3 hónapot, de a komolyabb ortopédiai beavatkozásokra is maximum fél évet szabadna várni. Ehhez képest országos átlagban egy térdprotézis-operációra 613 napot kell várni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár friss adatbázisa szerint.
A sorban állók összetételében egyébként nincs nagy változás: a legtürelmesebbnek most is az ortopédiai operációkra váróknak és a szaruhártyaműtét előtt állóknak kell lenniük. De tumultus van a gerincstabilizálásra várók „várótermében” is.
Az OEP szerint még egy év, mire lerövidülnek a listák.
– A várólista-csökkentési program áprilisban indult. A végső cél, hogy 2016-tól Magyarországon műtéti beavatkozásra kisebb operációk esetében 2-3 hónapnál, nagyobb ortopédiai műtétek esetében fél évnél többet ne kelljen várakozni a betegeknek – tudtuk meg az OEP sajtóosztályán.
A Music FM-nek nyilatkozott nemrég Mária, akinek hat évvel későbbre adtak műtéti időpontot.
– A jobb térdembe kellene protézist ültetni. A vizsgálat során közölték, hogy ki tudnak írni operációra: 2021. április 2-án meg is ejtik a beavatkozást. A váróteremben ülő betegtársak csak akkor hitték el, hogy hat év a várakozási idő, amikor megmutattam nekik a papírt – mesélte az asszony.
Mi egy képzeletbeli, csípőprotézis-műtétre szoruló nagymamával teszteltük, mikor feküdhetne kés alá a területileg illetékes, és mikor a szabadon választott másik kórházban.
A Heves megyei nagyit az OEP adatbázisa szerint, ha a napokban kér időpontot, leghamarabb 2017. április 21-én műtenék az egri Markhot Ferenc kórházban.