A Józsefvárosban, a XVIII. századi Lerchenfeld-en – azaz Pacsirtamezőn – elsősorban földművesek és napszámosok laktak, akiknek letelepedését a mezőgazdasági művelésre alkalmas bérletterületek és a kőbányai szőlők határozták meg. Lakói között nagyszámú szlovák élt, ezért e területet “Slavische Festung”-nak (“Szláv erőd”-nek) nevezték. A nagyobb kertek beépülése a XIX. század első felében kezdődött.

A Józsefvárosban, 1830-ban még nem éltek zsidók. Később azonban, a 19. század közepe táján, megindult a zsidóság nagyobb arányú betelepedése, többségében a keleti országokból, Galícia felől és kisebb arányban Óbudáról. Nagyszámú szegény sorsú zsidó telepedett itt le: kiskereskedők, kisiparosok, zsibárusok. A jobb módúak inkább a Nagykörút és a Kiskörút közti, úgynevezett „Mágnásnegyed’”-ben, a szegényebbek a Józsefvárosi pályaudvar, illetve a piac, a mai Teleki tér körül. A kereskedők és a zsibárusok nagy arányú letelepedésének az volt az oka, hogy a Józsefvárosi pályaudvar közvetlen közelében volt az akkori “üzletközpontnak” számító Teleki téri piac. Munkalehetőségük megtalálása alapján kézenfekvő volt, hogy a piac környezetében, illetve szomszédságában vásároljanak lakhelyet.

A piac (akkori nevén vásártér) jelentőségéről — többek között — Jan Ackersdijck: Magyarországi útinapló című könyve tesz figyelemreméltó említést. Leírja a vásártér fogalmát, a szekerek sokaságát, a különböző árucikkeket, valamint a vásártérről a város felé vezető utat. Mint írja: “egymást követték az elárusítóbódék és pultok, és itt mindenféle, a ruházkodással és a háztartással kapcsolatos árút kínáltak a vásárlóknak. … a legtöbb kereskedő, aki ezeket az árúkat a parasztoknak kínálta zsidó volt, és érdekes volt látni és hallani, hogyan kereskedtek. Ahogyan e héberek szokásos élénksége a parasztok faragatlan nyerseségével párosult, alkudozásuk vitatkozásnak, civódásnak tűnt.”

A Teleki teret az építészek már elejétől fogva piacnak szánták. (Köszönhető volt ez annak, hogy pár sarokkal arrébb, a kerület kellős közepén volt a Tisza Kálmán tér, amely zöld pázsitjával, a sok kőpaddal és a patinás Városi Színházzal kivívta magának a Józsefváros, sőt a „főváros legszebb tere” titulust.)

A Kerepesi út forgalma és a nagy vásárterek kedveztek a kereskedelmi központ kialakulásának, környezetük a zsidók által sűrűn lakott városrésszé alakult. A vásártér és a piactér környékén orosz, lengyel (galíciai), részint haszid hagyományokat őrző, szegény sorsú zsidó népesség telepedett le. A zsidó lakosság szórakoztatásáról a nagyobb vendéglőkben fellépő jiddis színtársulatok gondoskodtak. Így például a XIX. század végén és a XX. század elején, a Népszínház u. 28-ban híressé vált Wertheimer-kávéház dobogóján.

A kerület akkori területén 1869. év végén az izraelita vallásúak száma 2050 fő volt. Ekkor még templomuk nem volt, vallásuk gyakorlásához különböző helyeken, lehetőleg lakókörzetükben, imaházakat létesítettek.

A József körút és a Múzeum körút közötti területen 1867-ben létesült a pesti zsidóság első imaegylete, az Üllői út és a Mária utca sarkán lévő lakóházban. Az imaházat Atlasz Samu, Kohn Jakab, Szauer Ármin és Weiszkopf Jakab alapította. Ez kezdetben csak egy nagyobb szobából és konyhából állt, de később kibővítették, és a nők részére karzatot építettek hozzá. Az imaház férőhelyeinek a száma ekkor 440 fő volt. Néhány évvel később ez az imaház a Mária utcába, egy másik épületbe költözött, amelyet 1907-ben avattak fel.

A “józsefvárosi palota- vagy Mágnásnegyedben” helyezték el az 1876-ban alapított Országos Rabbiképző és Tanítóképző Intézetet, amelynek felavatására 1877-ben került sor. Az intézethez természetesen saját imatermet létesítettek, ahol az intézmény növendékei, oktatói, illetve a környéken lakó zsidó hívők imádkozhattak.

Az őszi nagyünnepek idején ideiglenes imahelyként üzemelt a régi Országház nagyterme a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utca 4. sz. alatti épületben, továbbá már 1908-ban, amikor a hívek száma már több mint 23 és félezer volt a kerület akkori területén, a József körút 8. és a Szentkirályi utca 6. sz. alatti házakban is tartottak Istentiszteleteket. Az előbbi épület (az úgynevezett Simplon-ház) első emeletén működött a Gyenes tánciskola, ahova a zsidó fiatalok jártak szórakozni-találkozni, s ahol ünnepi istentiszteletet is tartottak. Az utóbbi házról tudni kell, hogy 1903 körül építették, és 1939-ben a gazdag zsidó báró, Kohner bankár és családja vette meg. A földszint egyik lakásában a katolikus hírügy­nökség (Malesiner) működött, míg a második emeleten Stümmer Frigyes csokoládégyárosnak voltak irodái. A holokauszt idején sok zsidó lakóját deportáltak, de a helybeliek emlékezete szerint egy család kivételé­vel mindenki hazajött. A Kohner-család a házat az Izraelita Hitközségre hagyta, és az államosítás után a lakások részben tanácsi, részben hitközségi tulajdonba kerültek.

Egyesületi imaház volt abban az időben a Szentkirályi utca 1. sz. alatt a Magyar Zsidó Ifjak Egyesületének épületében. Ideiglenes főünnepi imahely volt továbbá 1904-től a Kálvin tér 19., valamint 1914-tôl a Baross utca 5. sz. alatti Országos Izraelita Tanítóképző Internátusának termeiben, akárcsak a Baross utca 77. és a Baross utca 124. sz. alatt működő Izraelita Hitoktatók Egylete Imaházában.

1920-ban alapították meg az Ahavasz Cheszed (= a jótékonyság szeretete) Imaegyesület imaházát az Örömvölgy utca 9/b. sz. alatt (ma Diószeghy Sámuel u.), ahol a rendszeres istentiszteletek mellett a templom előjárósága gyakran rendezett ünnepségeket, társasvacsorákat. A zájin-ádár (Mózes születésének és halálának emléknapja) ünnepélyek keretében rendszeresen tartottak gyászistentiszteletet, elhunyt tagtársaik emlékére.

Az Emberbarát Egyesület imaháza 1887-ben kezdte meg működését a Szilágyi utca 5. sz. alatti épület emeletén. 1895-ben a Kerepesi út 45. sz. alatt létesült dr. Grauer Vilmos magánimaháza. 1911-ben a Karpfenstein (ma Karácsony Sándor) utca 26. számú házban nyílt imaház. 1913-ban kezdte meg működését a Guttman Ignác vezetése alatt álló egylet a Teleki tér 1. számú házban, az I. világháború után, 1920-ban pedig a „Haladás Templomegylet”, a Luther utca 4. számú ház udvari épületében. A „Békeegyesület” a Dobozi utca 45. sz. alatt volt.

1921-ben a Magdolna utca 15. sz. alatt létesült az ortodox “Sevesz Achim” (= Testvérek együttléte) Egylet imaháza. Ugyancsak e korból való a Magdolna u. 44. (a zsibárus templom), valamint a Lujza utca 8. sz. alatti "Kereskedők temploma", amelyek a piaci ószeresek és árusok törzshelyei voltak. A Lujza utca 21. sz. alatti askenázi (= német, de valójában galíciai-orosz) imaház, amelyet különösen a Tóra-másolók látogattak. Ez időtájban kezdte meg működését a Teleki tér 5. sz. alatti imaház és a Teleki tér 22. sz. alatti az úgynevezett “Csortkeve Síl” szefárd zsinagóga. Alapítói ugyanis csortkovi (galíciai) hászidok voltak. A „Józsefváros Imaház-egyesülete” az Erdély utca 19. sz. alatt működött.

Freud Dezső 1922-ben, a volt józsefvárosi kaszinó épületét alakíttatta át nagyméretű zsinagógává. 1921-ben ugyanis az Emberbarát Egyesület tagjai megvásárolták a Nagyfuvaros utca 4. számú házat, melynek földszintjén és első emeletén közösségi helyiségeket alakíttattak ki, az udvar területére pedig a tervező mérnök 800 férőhelyes zsinagógát épített. A zsinagógát, amely a II. világháború előtt nagyon látogatott volt, 1922. őszén avatták fel. A zsinagóga, elkészülte után, az Emberbarát Egyesület Szilágyi utcai imaházának funkcióját vette át. Az “Éc Chájim” (= Élet fája) ortodox imaegylet, ezzel a nagy zsinagógával szemben, a Nagyfuvaros utca 3/b. sz. alatti “Kauffmann-ház” első emeleti és udvari lakását alakította át imaházzá. A ház udvarán, a táslich célját szolgáló kút maradványa mindmáig látható.

A századforduló elején Oroszország és Galícia felől érkező, letelepedési engedéllyel nem rendelkező, haszid zsidók közül sokan átmenetileg az úgynevezett “Zsibárus-ház”-ban, a Lujza utca 16. sz., Magdolna u. 40/46. és Dobozi u. 19. alatti, annak idején még egybefüggő, egymásba átjárható épületegyüttesben béreltek szállást. A román tulajdonosnak ugyanis jó rendőrségi kapcsolatai voltak, így uzsoraáron, egy-egy lakásba több családot is bezsúfolva tudta értékesíteni ingatlanát.

Ebben a körzetben, érthető módon, számos kis szefárd és hászid imaház létesült. Ilyenek voltak a Dobozi utca 7-9. (átjáró-ház, amelyen keresztül a Lujza u. 8. zsinagógába is át lehetett jutni), a Szilágyi u.4; a Magdolna u. 2. szám alatt működő imádságos házak. A volt Tisza Kálmán (ma Köztársaság) tér 12. sz. alatti épületben hosszú ideig működött egy haszid imaház, ahol az 1940-es években az Ukrajnából átszöktetett belzi “csodarabbi” is működött. A rabbi itt mondta el híres búcsúbeszédét, majd a szomszéd (10. számú) házban, Weiszfeld Lipót cukrászmester, zsinagógai elöljáró lakásában leborotválták, és német tiszti egyenruhába öltöztetve, kimentették Magyarország területéről.

Az előzőekben felsorolt imahelyeken kívül a kerületben a 20. század elejétől további jelentős számú imahely működött, ám ezekről hiteles adat nem maradt ránk.

A könyv további részében megpróbálom bemutatni a zsinagógákat körülvevő zsidó életet, valamint három, ma is működő és meghatározó jelentőségű józsefvárosi zsinagógát, illetve a Rabbiképző intézményéről bővebben is szólnék.

Nagyfuvaros utca 4.

A Nagyfuvaros utcai közösségnek eredetileg a Szilágyi utcában volt a székhelye. Az volt akkor a kerületben a legnagyobb imaház. Az Emberbarát Egyesület (ez volt a gyülekezet akkori neve) iskolával is rendelkezett, s a nagy létszámra való tekintettel nagyobb helyre volt szükségük. Ez volt az oka, hogy a Szilágyi utcából el kellett költözniük. Társadalmi gyűjtés útján, saját erőből megvásárolták a Józsefvárosi Kaszinó Grosz Zsigmond és Neuvelt Róza tulajdonában lévő Nagyfuvaros u. 4. szám alatt házát. Udvari részében építették fel a templomot, egyesületi konyhával, kultúrteremmel, Freund Dezső építész tervei szerint.

A jelenleg is működő, s a Józsefvárosban legnagyobb alapterülettel (hossza: 19.2 m, szélessége: 14 m, belmagassága: 7.80), s legtöbb hívővel rendelkező zsinagóga bejárata a földszinti előcsarnokból nyílik. Az imahelység az épület földszintjén került kialakításra, a terjedelmes előteremmel és az egykori vendéglőből kialakított előcsarnokkal, ruhatárral együtt. A félemeleten lévő női karzatra a Nagyfuvaros utcából elszeparált lépcsőn lehetett feljutni, ám ezt a bejáratot a háború után megszüntették. Az udvart teljesen beépítették zsinagógává, így a templomot három oldalról vette körül a zömök, négy pilléren nyugvó karzat. A templom feszített vas-betonszerkezetű, természetes világítását az egykori udvar teljes szélességét átfogó, lapos üvegtetőn keresztül nyeri.

A frigyszekrény és a bima (a Tóra-olvasó asztal) kialakítására a húszas évek jellegzetes, geometrizáló, késő bécsi szecessziója és az Art Deco egyaránt hatott. A frigyszekrényt körülvevő korlát bejáratánál egy-egy pilléren kandeláber áll, faragott, aranyozott Dávid-csillagos dísszel. A középen álló, lépcsővel megközelíthető bima is hasonló kivitelezésű, rácsos korlátjának négy sarkán hatalmas menórákkal. A padok egyszerűen barnára festett, konzervatív kialakításúak.

Ahogy a templom előterében levő márványtábla is jelzi: a zsinagógát dr. Adler Illés statusquo főrabbi, valamint Rosenberg Ármin és dr. Scheiber Lajos helyi rabbik szentelték fel 1922. szeptember 17-én. Ekkor választották meg a körzeti vezetőket is. Dr. Hajdu Marcell lett az elnök, az elnökhelyettes pedig Weisz Márk. Alelnökök lett Zimmermann Dezső, Hajdú Jenő és dr. Körmöczi Zoltán, míg az elöljárósági tag Klinger Leó, Schwartz Bernát, Ungár Adolf, Wertheimer Lajos, Wertheimer Soma és Weiner Samu. A körzet titkára Sarbó Vilmos és Gosztonyi Gyula volt.

Működése során neves és nagy tudású rabbik funkcionáltak a körzetben. Rosenberg rabbit a környéken csodarabbiként tisztelték, a Bérkocsis utca és a Kender (ma Auróra) utca sarkán levő lakására gyakran jártak tanácsért a hívek. Mellesleg, a politikus Vas Zoltán és a történész Ránki György akadémikus az ő unokái voltak. Scheiber Lajos egészen a felszabadulásig végzett rabbinikus tevékenységeket a „kilé”-nél, feleségével együtt a holokauszt áldozata lett. Az ő fia volt dr. Scheiber Sándor, a Rabbiképző világszerteismert tudós igazgatója. Őt követte, de segédrabbiként már korábban is mellette működött, dr. Salgó László főrabbi, a budapesti rituális élet felügyelője és a rabbisági iroda vezetője, aki mindig szívügyének tartotta a körzetet. Amikor valaki hiányzott az imáról, rögtön meglátogatta az illetőt, érdeklődött, hogy miért nem volt, s hogy minden rendben van-e? Akkoriban nagyon baráti volt a hangulat a körzetben. Az ő működése idején a Nagyfuvaros utcai zsinagógában volt főkántor Stern László (1915. márc. 12.-1978. szept. 12.), a kiváló énekes, a körzetben felnőtt Moshe Stern világhírű főkántor nagybátyja, akit még a mai napig is emlegetnek az idősebb hívek.

Salgó László 1972-ben a Dohány utcai zsinagóga főrabbija lett, őt követte dr. Singer Ödön, akit nagy tisztelet és szeretet övezett 13 éves működése során. A Talmud Tóra növendékeivel több szép ünnepséget tartott. Miután 1985-ben Budára került, mintegy másfél évtizeden keresztül Raj Tamás lett a körzet rabbija, később főrabbija. Működése során a körzet taglétszáma több mint kétszeresére nőtt, s a főváros második legnagyobb körzete lett. A Talmud Tóra (gyerekek mellett egyetemisták) növendékeinek létszáma 7-ről 98 főre emelkedett. A hitoktatás és a magányos idős emberek segítésére jött létre 1988-ban, első magyar zsidó alapítványként, a Talmud Tóra Alapítvány. Miután a főrabbi részt vett az ellenzéki mozgalomban (Nagy Imre temetésén és a kerületi Ellenzéki Kerekasztalban), majd 1990-1994 között országgyűlési képviselő is volt, a Nagyfuvaros utcai templom országszerte ismertté lett. A zsinagógát felújították, az Önkormányzat támogatásával fűthetővé tették, a templomban emlékfalat alakítottak ki, az előtérben pedig Idősek klubja nyílt. Itt helyezték el Magén István festőművész monumentális hászid portréját. Az egyedülálló, idős hittestvéreket az Alapítvány és a körzet évente ingyenes nyaraláson látja vendégül a balatonfüredi kóser üdülőben. A körzet ifjúsági csoportja 1993-ban, Ígéret (héberül Igeret = Levél) címmel hírlevelet indított. A lap főszerkesztői Bíró Tamás, majd Balla Zsolt voltak, 2003. áprilisa óta Illés András.

Mester Tibor, a körzet nagy tiszteletben álló, időközben elhunyt elnökhelyettese országos elismertségnek örvendett, és ezért a BZSH és MAZSIHISZ 1995-i választásán az egész magyar zsidóság vezetőjének jelölték. Streit Sándor elnök ugyanakkor a MAZSIHISZ alelnöke lett, 1999 óta pedig, immár másodszor a BZSH elnökévé választották.

Raj főrabbi nyugdíjba vonulása után rövid ideig Deutsch László, majd Radnóti Zoltán vette át a rabbinikus funkciót. Neki köszönhető, tö9bbek között, hogy a körzet az Interneten saját honlapot nyitott (WWW.nagyfuvaros.hu).

A Nagyfuvaros utcai zsinagógáról, illetve vallási kisugárzásáról az Olaszországba elszármazott, világhírű Pressburger-fivérek (György és Miklós) Nyolcadik kerületi történetek című könyvéből kaphatjuk meg az egyik legautentikusabb leírást. A Magyarországról 1956-ban elmenekült olasz testvérpárból Giorgo így látta gyermekszemmel az akkori vallási bázist:

„Nagy és rejtelmekkel teli volt az a templom. Amikor először léptem be, csodálatos világ tárult fel előttem, amelyben azok az emberek, akiket naponta láttam vitatkozni, csereberélni, tevékenykedni, most imakendőikben fekete csíkos, merev lárváknak tűntek. Én is másnak éreztem ott magam, a tér, a levegő, a fény különös formát és szerepet kapott. Nem tudtam szemmel befogni, annyira nagy volt az a terem, végig oszlopokkal, szegletekkel, lámpákkal, karzatokkal és telizsúfolva zsidókkal. Később többször feltártam a rejtelmes világot, de mindig csak apránként haladva, hol a szószéket, hol a terem „mélyét”, hol a bejárattól balra esô részt, anélkül, hogy sikerült volna valaha is gondolatban feltérképezni.

Meglehetősen gyér volt a fény, s ebből a varázslatos atmoszférából, mintha a semmiből bukkantak volna elő, különleges jelenések emelkedtek ki…Igen, a piac zsidóinak templomában volt valami az égi Templomból és Salamon templomából, a zsidó nép örök kincséből… A női karzat nagyon keskeny volt, a felső szinten helyezkedett el, és sűrű rács választotta el a templom többi részétől. Ott ültek a nők mind sorban kendőkkel és fátylakkal félig elfedve arcukat… Néha lepillantottam a templomra a rácson keresztül… Egyenletes, megindult, méltóságteljes boldogságot éreztem és azt kívántam, hogy örökké tartson.

Ám ezt a rejtelmes világot egy csapásra feldúlták 1944-ben, azon a napon, amikor először kellett belépnem a templomba szüleim megnyugtató jelenléte nélkül.”

A háború előtt, különösen szombatonként és ünnepnapokon, rengeteg gyerek látogatta az Istentiszteleteket. Ők rendszeresen jártak Talmud Tórára is, ahol megtanulhatták a zsidóság alapjait, és tagjai voltak az OMIKE-nek (Országos Magyar Izraelita Közművelési Egyesület). A háború előtt az ifjúsági csoport tagjai minden hónapban egyszer előadást tartottak a templom dísztermében.

A gyönyörű kőbányai zsinagógát a Hitközség akkori központi vezetői az 1970-es években (potom áron) értékesítették, és a kőbányai körzetet megszüntették. Ettől kezdve a kőbányai zsidóság zsinagógája is a Nagyfuvaros utcai lett, utolsó elnökük, Bányai Sándor, a józsefvárosi körzet elnökhelyettese lett.

A Nagyfuvaros utcai zsinagóga (egyesületi, majd körzeti) elnökei (a templom alapításától, 1922-től fogva): dr. Hajdu Marcell, Weisz Márk, dr. Körmöczi Zoltán, dr. Vas Lipót, Dobó Zoltán, Köves Aladár, Atlasz Miklós, Steuermann Antal, Galambos József voltak, jelenleg (1992 óta) Streit Sándor. A zsinagóga szellemi vezetője Radnóti Zoltán rabbi, főkántora Weisz (Vince) Ferenc, munkájukat Darvas György főgondnok segíti. Az Idősek klubját Cser Erzsébet, a körzeti irodát Balázs Györgyi vezeti.

Az Országos Rabbiképző Intézet

Az Intézet a József körút 27., a Bérkocsis utca 2. és a Rökk Szilárd (korábban Somogyi Béla) utca 26. által közrefogott háztömbben található. A József körúti négyemeletes sarokház a 19. század végén bérháznak épült. Freund József és neje 1918-ban, nagy összegű alapítványt téve, megvásárolta és a Rabbiképzőnek adományozta, az Országos Rabbiképző Intézet és a Tanítóképző internátusául.

A Rabbiképző eredeti épülete, a főbejárat a Bérkocsis utcából nyílt, de a Rökk Szilárd utcából is az épületbe lehetett jutni. 1877-ben épült, Kolbenmeyer Ferenc és Freund Vilmos tervei alapján. A József körúti házzal csak utólag nyitották egybe. Az udvarban, a földszinten zsinagógát is építettek. A Rabbiképző, (vagy ahogy máshogy nevezték, a Szeminárium) évtizedeken át Ferenc József nevét viselte, mivel az engedélyt az alapításra a császártól kapták 1873-ban, és mivel a császár kegyesen visszaadta, iskolaalap céljára, a Haynau által a zsidóktól, a szabadsáfgharc leverése után elkobzott hadisarcot. Az Intézetre az ortodox rabbik tilalmat (átkot) mondtak ki.

Felavatására 1877. október 4-én került sor. A Rabbiképző a magyar teológia és a modern (neológ) zsidóság intézménye lett. Az avatás valóságos társadalmi esemény volt. A breslaui (boroszlói) Rabbiner-Seminar köszöntését a korszak nagy zsidó történetírója, Heinrich Grätz (1817-1891) professzor tolmácsolta. Jelen voltak, a kormány részéről, Tisza Kálmán, miniszterelnök és Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tanárky Gedeon államtitkárral. A főrendek közül megjelent Majláth György országbíró, a főrendi ház elnöke, valamint az országgyűlési képviselők közül többen is. A budapesti tudomány-egyetem képviseletében megjelent a rektor és két dékán. Képviselve voltak a debreceni és a nagyegyedi evangélikus, a református és kolozsvári unitárius főiskolák, a budapesti ágostai evangélikus és református hitközség, valamint negyven hazai hitközség mellett, a berlini Lehranstalt für die Wissenschaft des Judenthums, a párizsi Alliance Israélite Universelle, a bécsi és a lembergi zsidó hitközségek.

Másnap a zsinagógában is kigyulladt az örökmécses. Néhány héttel a megnyitás után maga a császár is megtisztelte látogatásával az Intézetet (1877. november 15-én). I. Ferenc József nevét az Intézet már a király halála után, (IV.) Károly király engedélyével vette fel (1917-ben).

Az első tanári kar három főből állt: Bloch Mózes, Bacher Vilmos és Kaufmann Dávid. Bloch a Talmudot és a szertartástant tanította, Bacher a Bibliát és a bibliamagyarázat történetét, később ezek mellett homiletikát is, Kauffmann pedig középkori zsidó történelmet és vallásfilozófiát, és saját kérésére ő lett a Rabbiképző zsinagógájának hitszónoka. Bloch németül tanított, és ezért sokáig mintegy íratlan szabály maradt, hogy a Talmudot a Szemináriumban németül kell tanítani. A tanításba idővel többen bekapcsolódtak a rabbikar tudományos felkészültségű tagjai közül.

Az Intézet kezdettől fogva kormányzati támogatással működött. Eredetileg két tagozata volt. Az alsó tagozat (öt év) a klasszikus gimnázium felső évfolyamainak felelt meg. Érettségit adott, s előkészített a rabbiképzőbe való felvételre. A felső tagozat volt a tulajdonképpeni rabbiképző. Öt, esetleg még több évi rabbinikus tanulmányok után a szigorú követelményeknek eleget tevő hallgatót három tekintélyes rabbi ünnepélyesen rabbivá avatta fel. Több kiváló diák, vendéghallgatóként Berlinben, vagy Boroszlóban is tanult egy-egy esztendőn át.

Bloch után a második igazgató Bacher lett. Az ő tanári és igazgatói működése során normává vált az Intézetben a zsidó tudományok filológus művelése, s a klasszikus szövegek kiadása és magyarázata révén, a breslaui Seminar szellemének örököse lett. A harmadik igazgató, Blau Lajos (1861-1936), mint kutató a zsidó írásbeliség formáinak történetét tanulmányozta.

Magyarországon, évtizedeken át egyedül a Rabbiképzőben folyt komoly; nemzetközileg is számon tartott oktatás és kutatómunka a középkori zsidó irodalom körében, de még a sémi nyelvtudományban és az arabisztikában is. A Rabbiképző tanára volt Goldziher Ignác, az iszlám tudományok világszerte legnagyobb tudósa. Az első évtizedekben ékírást és akkád nyelvet is tanítottak. A Tanítóképző tanárai közül Krausz Sámuel később a bécsi rabbiképző professzora, majd igazgatója, Richtmann Mózes pedig a budapesti Szeminárium Talmud professzora lett.

A cionizmust a Rabbiképző hosszú időn át nem engedte be falai közé. Az első világháború előtti években a hallgatók között már terjedt ugyan az új eszme, de a tanárok részéről leginkább gúny illette a cionista törekvéseket. Később változtak az idők. Az 1930-as évek vége felé a Kárpátaljáról jött hallgatók, akik az ungvári, munkácsi zsidó gimnáziumok és az arrafelé igen erős zsidó nemzeti mozgalom jóvoltából kitűnően ismerték a beszélt héber nyelvet is, mintegy divattá tették a héber szót a tantermekben, a folyosókon egyaránt. Az eleven hébernek ekkor már cionista jelentése volt.

Egy kis vita is támadt a tanári karban, Hevesi Simon és Hoffer Ármin között. Hevesi mindig is erősen ellenezte a cionista eszméket. Szeretett volna támogatást kapni tanártársaitól is. Hoffer csak egy idézettel felet, Bileám jóslatából: „E nép egymagában fog lakni, és nem tartják olyannak, mint amilyen a többi nép” (Numeri, 23,9). Hevesi nevetett, és kezet fogtak. A magyar hazafiság mellett meg kell engedni a cionista gondolkodást is.

Az Intézet, amelyben kóser menza is működik. Az épület belső berendezése is becses emlék, régről maradt előadóterme a tanári katedrával, a teremtől elválasztó fakorláttal, a padsorokkal a XIX. század hamisítatlan, komoly főiskolai hangulatát őrizte meg. A díszterem főfalán az Intézet jeles tanárainak galériája, a könyves-szekrényekben értékes régi kéziratok, nyomtatványok találhatók.

A Rabbiképző kezelésében működik ma az ország egyetlen zsidó szakkönyvtára. A könyvtár, melyet Lelio della Torre páduai rabbi gyűjteménye alapozott meg, hetvenezer kötetével ma is igen jelentős judaica gyűjtemény, bár igazi erőssége még mindig a múlt századi anyag.

A háború utolsó évében, nyomban a Magyarország német megszállását követő napokban a német hadsereg koncentrációs tábort (toloncházat) rendezett be a Rabbiképző épületében, a pesti zsidó társadalmi és pénzügyi élet előkelőségei számára (1944. március 21-től). Mintegy kétszáz embert őriztek itt; túszok voltak, váltságdíjat reméltek értük, vagy elejét akarták venni annak, hogy szabadlábon ellenállást, netán felkelést szervezzenek? Akiket elvittek innen, valamelyik másik lágerbe kerültek, például Kistarcsára, ahonnan nem igen szabadulhattak. A legelső nagy transzport Kistarcsáról indult Auschwitzba április 28-án, s voltak benne a Rabbiképzőből egyenesen oda szállított foglyok is.

A Szeminárium zsinagógája nem körzeti imahely. Ennek ellenére volt és van törzsközönsége: régebben a mindenkori ifjúság, mára pedig a fiatalokhoz csatlakozó idősebb korosztály. Annak idején Scheiber Sándor péntek esténként, a szombatköszöntő kiddus alkalmából, a Rabbiképzőhöz kapcsolta az emelkedett zsidó társas életet is. Scheiber rabbiként sem annyira a pap, mint inkább a tanító és tudós oldaláról közelítette meg a fiatalokkal való foglalkozást. Akik részt vettek valaha egy „Scheiber-féle” kidduson, péntek este a Rabbiképző dísztermében, azok tudják: Scheiber, az igazgató, éppen abban volt igazán nagy, hogy megtartó erővé tette a tudást. Ezt a gyönyörű szokást dr. Schweitzer József igazgató is folytatta, hogy a hagyomány láncolata ne szakadjon meg.

Régebben az istentiszteletekhez hozzátartozott a kórus, amely a dallamosabb imákat csodálatos hangnemben prezentálta, valamint a mai nap is működő orgonajáték. Újabban sok vita kerekedett ebből. Egyesek munkavégzésnek tekintették, mások nem. Ennek ellenére már az 1840-es évek idején is engedélyezett volt az orgonajáték szombaton.

Teleki tér 22.

A Teleki téri zsinagóga, jelenleg a főváros egyetlen szefárd (spanyol) rítusú, ortodox imaháza, az úgynevezett „csortkovi” zsinagóga, valójában nem a spanyol eredetű zsidók imádságos helye volt, hanem a galíciai (többségében csortkovi) haszidoké. Az imaház ugyanis a mai Ukrajna területén található Czertków (Csortkov) városkáról kapta nevét. Innen származtak el e templom alapítói, sőt, a Majna-Frankfurtba került Rotschildok is. A csortkovi „csodarabbi” leszármazottja ma Münchenben működik rabbiként.

A Teleki téri közösségnek jiddis volt a nyelve; imarendje, szokásai csak annyira különböztek a német minhágtól (liturgiai szokásrendszertől), amennyire a haszidizmus általában fölvett némely hatást a törökországi szefárdiaktól, különösképp az észak-izraeli Cfát (Safed) városában élt legendás kabbalistától, a „szent oroszlántól”, Jichák Lurja Askenázitól.

A több mint 100 éve épült lakóház földszintjén berendezett egyszerű zsinagóga az udvarról nyílik. Körülbelül 50 férfi és 30 nő fér el a belső térben, természetesen egymástól függönnyel elválasztva. Eleinte rengetegen látogatták az istentiszteleteket, főleg a piaci árusok és a vallásosabb zsidók. A háború után a kereskedők temploma és a Zsibárus házban (Magdolna u. 44.) működő zsinagóga megszűnt. A két gyülekezet híveinek többsége ettől kezdve ide járt imádkozni. Eleinte a tudós Lichtmann Navhman, majd veje, Lebovics József látta el a rabbi teendőket, kántorként a zsinagóga széphangú, tanultabb és vallásos tagjai (Zenner Nándor, Gold Vilmos és mások) tevékenykedtek. A gyülekezet vezetője Koltai József nyugdíjas hitoktató (1886-1966), majd a Glaser-fivéárek vállalták magukra. A mindennapos imádkozás mellett minden hónap végén tartottak "Szombatbúcsúztató halvacsorát" (salesüdeszt).

Berendezési tárgyai a padsoroktól a Tóra-szekrényig, a megalapítástól kezdve mind a mai napig megegyeznek. A Tóra-olvasó asztalt, ahol ma lejnolnak (Tórát olvasnak), a Dobozi utcai templomból hozták el, miután azt megszüntették. A falra eredetileg a “Somér Jiszraél” kezdetű ima volt felírva, de a templom beltéri festése során azt lefestették, s miután nincs meg a sablon, azt oda már nem tudták visszahelyezni.

A zsinagóga ma az Autonóm Ortodox Hitközséghez tartozik, noha rítusa folytán attól mégis elkülönül. Istentiszteleteket ma már csak szombat délelőttönként és ünnepnapokon tartanak. A gyülekezet jelenlegi vezetője Glaser Jakab.

Híres józsefvárosi zsidó lakások

A Józsefvárosban több olyan kiemelkedően híres lakás volt, amelyben a magyar zsidóság oly alakjai laktak, akikre ma is büszkeséggel, tisztelettel és szeretettel gondolunk vissza.

A Népszínház utca 22. volt a Polgári Serfőzde bérháza, vagy ahogy máshogy nevezték: a Sörös palota. Nevezték „Szódás-ház”.nak is, mivel a szódás kocsik és lovak jártak ki-be széles hátsó bejáratán át. Élete vége felé itt lakott, a III. emeleten, Kiss József (1843-1921), a legnagyobb magyar zsidó költő, az A Hét főszerkesztője és kiadója. A Rökk Szilárd utcából költözött ebbe a “palotába”, mert nyugalmasabb helyre vágyott idős korára. Patinás lakásáról, perzsaszőnyegeiről még ma is beszélnek. Kosztolányi Dezső így írt róla: “A selyem-perzsáktól derengő szobában, párnáktól körültámasztva trónolt a rengeteg ágyon…” (Nyugat, 1922).

A Nagyfuvaros utcai templom első rabbija, Rosenberg Ármin a Bérkocsis utca és a Kender utca sarkán (ma Auróra u. 7.) lakott, az első emeleti saroklakásban. Gyakran üldögélt az erkélyen, és sokan jártak hozzá bölcs tanácsért, mert a környéken igen nagy tisztelet övezte személyét.

A Kun utca 12. (III. emelet 27.) bérházban volt az elmúlt évszázad egyik legnagyobb magyar rabbijának, Scheiber Sándornak az otthona. Kétszobás, egyszerű lakás volt. A Scheiber-család lakott ott, Scheiber Lajos (1867-1944), a Nagyfuvaros utcai templomkörzet rabbija. A háború után, amikor már egyre nehezebb volt lakáshoz jutni, Scheiber Sándor, a hagyomány tiszteletéből, meg persze azért is, mert a Kun utcától a Rabbiképző Intézet csak néhány sarokra volt, ott maradt haláláig. Apósa, Bernáth Miklós zuglói főrabbi is ott lakott. Scheiber professzor lakását úgy kell elképzelni, mint egy igazi könyvtárat. A könyvek mellett rengeteg adatgyűjtő cédulával és kézirattal, levéllel voltak tele a polcai. Sok eredeti kézirat származott Kiss József, Arany János, Mikszáth Kálmán, vagy József Attila kezétől.

A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Radnóti Miklós, egy ideig az Örömvölgy utcában lakott. Mint tudjuk, a halálmenet során, munkaszolgálatosként, 1944. november 9-én Abda határában agyonlőttek. Az exhumálást követően a józsefvárosi Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra, 1946-ban. Emlékére, szülőházán — az egykori Örömvölgy, ma Diószeghy Sámuel utcában — emléktáblát helyeztek el 1999. október 18-án.

A kerület zsidóságához tartozott még Molnár Ferenc (1878-1952) is, aki a világirodalom egyik legszebb ifjúsági regényét, a Pál utcai fiúkat írta. Gyermekkorábban az újonnan kiépült Józsefváros főútvonalán, a József körúton lakott. A fasizálódás kezdetén Molnár 1930-ban előbb Svájcba, majd onnan az USA-ba vándorolt ki. 1952. április 2-án hunyt el New Yorkban. Szülőkerületében három tábla is őrzi emlékét: a József körút 83. számú házon, a Pál utca 2. számú épületen és a Molnár Ferenc tér 2. számú ház falán.

A József krt. 46-ban (a József utca sarkán) élt Ságvári Endre, az antifasiszta ellenállás egyik vezére, aki 1944. július 27-én fegyverrel a kezében halt meg. Édesapja híres ügyvéd, édesanyja, dr. Ságvári Sándorné, ismert mecénás, nem csupán a Nagyfuvaros utcai Nőcsoport elnökasszonya, de a MINOSZ (Magyar Izraelita Nők Országos Szövetsége) alelnöke is volt.

A ma már a Józsefvároshoz tartozó Tisztviselőtelepen, a Rezső téren, ahol zsinagóga is működött, élt Szenes Andor költő (1899-1935), Kálmán Imre és Lehár Ferenc darabjainak versírója, fordítója. Itt élt öccse, Szenes Béla (1894-1924) író, újságíró és itt nevelkedett ennek leánya, Szenes Hanna (1927-1944) költő, a cionista ellenállás hőse, aki izraeli (angol) katonatisztként érkezett Magyarországra, hogy zsidó testvéreit menthesse, de elfogták, és a Margit körúti fegyházban kivégeztek.

A Nagyfuvaros utca, a Kisfuvaros utca és a Köztársaság tér környékén nevelkedett számos zsidó vagy zsidó származású író és színész, mint Mándy Iván, a már említett Giorgio Pressburger, továbbá Fejes Endre, Garas Dezső és Kézdy Gy9rgy, hogy csak néhányat említsünk név szerint.

Zsidó élet a Józsefvárosban

A Józsefvárosban, azon belül is a Közép-Kelet-Józsefvárosban (a József körúttól kifelé, keleti irányban) az 1950-es évek végéig, folyamatosan a városképet és a helyi társadalom szerveződését komolyan befolyásoló és meghatározó zsidó népesség élt. Mint azt a bevezetőben említettem a legnagyobb központ a piactér és környéke volt. A Népszínház utcában, Nagyfuvaros utcában módosabb középrétegek laktak, a Teleki tér környékén szegényebbek.

A Népszínház utca 28-ban működött a “Wertheimer mulató” (1886-tól 1912-ig). Nevét tulajdonosáról, Wertheimer Lajosról kapta. Orfeum jellegű szórakozóhely volt. Műsorát Bass Lajos szervezte: lengyel zsidó (jiddis) népies dalok hangzottak itt el, kelet európai, szlávos hatást mutató zsidó ének, jiddis szövegekkel.

Az úgynevezett “kispolgári negyedben”, a Nagyfuvaros u. 4. szám alatt volt a Józsefvárosi Kaszinó Épülete. Ezt azonban 1922-ben Freud Dezső (1884-1960) tervei alapján kétszintes zsinagógává alakították át.

Vele éppen szemben, a 3/B ház I. emeletén volt az ortodox zsinagóga. A ház homlokzatán még ma is olvasható a felirat, miszerint a ház a “Kaufmann likőr, rum, eczet, szeszgyár” tulajdona volt. A zsinagógát valószínűleg úgy alakították ki, hogy egymásba nyitottak két lakást. A nagyobb fele lett a férfi, míg a hátsó, kisebb, az udvar végi csigalépcsőről megközelíthető fele a női rész. A zsinagóga az “ÉC CHÁJIM”, azaz az ÉLET FÁJA elnevezést kapta. Az udvaron táslich-kút volt, s ugyanitt minden évben felállították a szukkoti sátrat is.

A környéken minden a hagyományos zsidó élet minden kelléke megtalálható volt. Az utca elején (a 4. számú házban) zöldséges, odébb (a 27-ben) pékség működött, ahová péntek délután a sóletet vitték a neológ zsidó asszonyok, hogy megsüljön a kemencében, mire a szombati asztalra kerül. Innen nem messze, a Dankó utca 28-ban volt a „kóseráj”; a Kender (ma Auróra) és Bérkocsis utca sarkán a vegyesbolt. A vegyesbolt tulajdonosa évről évre a “PÁSZKA MACÓ” felirattal akart széles vevőkört becsalogatni magához. Nem volt szigorúan kóser, de arra ügyelt, hogy a tejes és a zsíros élelmiszert elkülönítse egymástól. (Mészárszék működött a Magdolna utcában is.) A híres Engländer pék a Teleki tér és a Karfenstein utca sarkán (ma Karácsony Sándor u. 1.), az úgynevezett Brüll-templom épületében kezdte működését. (A II. világháborúban itt sok zsidót rejtegettek, de az épületet bombatalálat érte.)

A Nagyfuvaros utca 26-ban működött a híres Czóbel-nyomda, amelynek héber betűkészlete volt, és sok héber könyvet, aprónyomtatványt jelentetett meg. Ő adta ki 1944 nyarán (!) illegálisan a belzi csodarabbi búcsúbeszédét Drisat prédá címmel. Ez volt a holokauszt idején napvilágot látott utolsó zsidó kiadvány.

A megfelelő polgári élethez szükség volt vendéglőkre, kávéházra is. A környéken ilyen volt például Pless Henrik kávéháza, a Déri Miksa utca 10-ben. Szolid, tágas, előkelő polgári helyiség volt. Sok helyütt volt ezen a részen korcsma, kiváltképp a Teleki tér felé, a piac közelében.

Itt volt, a Teleki téren, Kaiser Mihály korcsmájában (Teleki tér 8.) a tiszeszlári per utáni időkben az Antiszemita Párt egyik gyülekezőhelye volt. A párt, Istóczy Győző és Verhovay Gyula vezetésével az 1884. évi választáson számottevő parlamenti képviselethez jutott (17 mandátumhoz). A szervezkedést a budapesti rendőrség szemmel tartotta. Másik találkozóhelyük a Lehr kocsma volt, s egy harmadik, a környéktől kicsit távolabb, a Sverteczky-féle vendéglő, akkoriban “Fehér szegfû”, a Práter utca 26-ban.

Nem szabad azonban arról sem elfeledkezni, hogy 1944. október 15-16-án egyedül itt volt aktív zsidó ellenállás a németekkel szemben. A Népszínház u. 31-ből és a Teleki tér 4-ből cionista fiatalok lőttek rá a német megszállókra, többen közülük meg is sebesültek. A németek bosszúból a zsidó lakosok közül sokat (a Népszínház u. 59. udvarán) kivégeztek, vagy deportáltak. Sok zsidó tagja és zsidó vezetői voltak az úgynevezett Szír-csoportnak is, amely a Városi Színház előtti Gömbös-szobor felrobbantásával hívta fel magára a figyelmet.

Tudni kell, hogy a Teleki tér és környékének zsidósága a XX. század elején többnyire a piacból élt. Árusok voltak főleg, egyszerű emberek. Mivel viszonylag újak voltak a fővárosban, szervezetet alapítottak, amelynek székhelye a Zsibárus házban volt. Aki a XX. század elején “feljött” Budapestre, erre a környékre érkezett meg. Ez volt a kikötő a legszegényebb vidéki zsidóság, a “lengyelek”, és a galíciai haszidok számára.

Ha valamire, illetve valakire azt mondták: “Teleki téri”, az nem számított dicsérő jelzőnek. De ez csak a piaci modorra állt, mert a jámborságban, az összetartásban és a jószívűségben nem igen volt hiba. Azok, akik a piacon dolgoztak, a tér körül számos kis zsinagógát, imaházat, illetve imaszobát létesítettek. Például a lengyel árusoké volt a Lujza utca 8-ban a “Szachre Pajlen” imaház. A többiek a Teleki tér 1-ben és 5-ben, a Dobozi utca 3-ban és 7-9-ben, az Erdélyi utca 19-ben, a Lujza utca 21-ben és még számos kis imaházban imádkoztak. A piaci árusok többnyire a Zsibárus ház U alakú tömbben (Lujza utca 16. – Magdolna utca 40-42-44-46. és Dobozi utca 19.) laktak. Ez volt a központja a zsibárus szervezeteknek.

A kerületben mindig működött női és ifjúsági szervezet. A vallásosabb, cionista ifjak a Szerdahelyi u. 1-be jártak, ahol klubjuk is működött. 1930 körül, Pehr Sándor vezetésével komoly ifjúsági csoport jött létre, amelynek alapszabályait is ő állította össze. A Nőegylet legismertebb elnökei dr. Ságvári Sándorné és Szegő Artúrné voltak. A Nagyfuvaros utcai Női Tagozat jelenlegi elnöke az utóbbi leánya, Szegő Alíz.

Szentgyörgyi Ákos