Közhelyesen hangozhat, de nem túlzás azt állítani, hogy Törökország történelmi választás előtt áll. A vasárnap leadandó voksok – bármi történjék is – az ország jövőjének teljesen új irányát fogják meghatározni.
A 13 éve regnáló Igazság és Fejlődés pártjának (AKP), és a párt egykori vezetője, a jelenlegi államelnök, Recep Tayyip Erdogan hatalmának bebetonozása vagy a demokratikus normák irányába való visszatérés lehetősége lesz a választás igazi kérdése. Erdogan teljesen át akarja alakítani az ország politikai berendezkedését, prezidenciális rendszert létrehozva a jelenlegi parlamentáris helyett. Ehhez azonban az alkotmányt kellene megváltoztatni, amihez kétharmados többségre lenne szükségük. A felmérések szerint az AKP a szavazatok megközelítőleg 45 százalékát szerezheti meg, ez alapesetben nem lenne elég a 367 mandátumhoz, ami az alkotmánymódosításhoz kell. Ha viszont csak három párt jut be a törvényhozásba, akkor egy kicsivel erősebb szereplés már elég lehet a kétharmadhoz. Törökország az AKP vezetésével az utóbbi évtized folyamán hatalmas fejlődésen ment keresztül. A gazdaság szárnyal, Törökország szinte minden mutatót tekintve kiemelkedő teljesítményt nyújt nemcsak a régióban, hanem világviszonylatban is. Emiatt az AKP választói bázisának magját adó belső-anatóliai, vallásos, konzervatív középosztály mellett egyre szélesebb néprétegek kezdték támogatni a pártot. Tény, hogy az ország gyarapodása az AKP elidegeníthetetlen érdeme.
törökA demokrácia csillaga azonban hanyatlani látszik a félhold árnyékában. Hatalmának megerősítése érdekében az AKP szinte minden komolyabb ellenfelével leszámolt, kezdve a szekularizmus és a demokrácia őrzőjének tartott török hadsereg vezetésének lefejezésével az Ergenekon-ügy kapcsán. A török fegyveres erők több alkalommal is beavatkoztak a demokrácia és az atatürki államszervezet védelmében a török köztársaság csaknem százéves fennállása alatt. Ha egy vezető politikai erő túlzottan autoriter irányba mozdította az országot, a hadsereg puccsot hajtott végre. Ezt ugyan ideiglenes katonai kormányzás követett, de a helyzet gyors normalizálást követően kivétel nélkül új választások kiírásáról döntöttek, és visszaadták a hatalmat a legitim módon megválasztott új kormányzatnak.
Paradox, hogy korábban épp az államcsínyek mentették meg a török demokráciát. A szekularizmus védőbástyájának bevétele után Erdoganék igazhitű riválisaik ellen fordultak. Ennek hátterében azonban nem vallási kérdések, hanem politikai indokok állnak. A Fethullah Gülen hitszónok vezette vallásos mozgalom – amely az AKP egyik nagy riválisává vált – ugyan deklaráltan távol tartja magát a politikától, de az elemzők egybehangzó véleménye szerint a gülenisták állhatnak a lassan két éve kirobbant korrupciós botrányok mögött. A török rendőrség gazdasági bűnözéssel foglalkozó egységei 2013 decemberében ütöttek rajta közel félszáz tisztviselőn és több millió dollár értékben foglaltak le készpénzt. Az ügybe az elnök és fia, Bilal is belekeveredett, amikor napvilágot látott egy hangfelvétel, amelyen az akkor még miniszterelnök Erdogan az illegálisan szerzett pénzek eltüntetésére utasítja a fiát. A kormányzati reakció nem maradt el, több száz rendőrt váltottak le, és megindult a bosszúhadjárat a gülenistáknak vélt közszolgák ellen, a folyamat mind a mai napig tart. Az Amerikában élő Gülennel szemben odáig jutottak az ellenségeskedések, hogy Törökország 2014 telén hivatalosan is kérte a vallástudós kiadatását.
A leszámolások azonban nem korlátozódtak a „nagyhalakra”. Az újságírók folyamatos megfélemlítésével a kormányzat jelentős mértékben tudja befolyásolni a médiát, ugyanakkor mindig vannak vakmerő újságírók, akik a sajtószabadságot többre tartják saját egzisztenciájuknál. A legújabb ilyen eset a Cumhuriyet napilap által nyilvánosságra hozott felvétel, amely a török titkosszolgálat szíriai mesterkedéseiről rántja le a leplet. Az abszurditás határát súrolja, hogy az újság főszerkesztője ellen maga az államelnök, Erdogan tett feljelentést, életfogytiglani börtönbüntetést kérve az újságíróra. Törökországban 1992 óta mintegy két tucat újságírót gyilkoltak meg, és jelenleg hét olyan újságíró tölti börtönbüntetését, akit a munkája miatt ítéltek el. A 2013 tavaszán Isztambul szívében található Gezi park átépítése ellen fellépő tömegmozgalom, amely több településre is átterjedt, tulajdonképpen az autoriter tendenciákat megelégelő nagyvárosi fiatalok tüntetése volt a kormány ellen. Ám az ifjúsági mozgalom nem tudott kézzelfogható eredményeket elérni, így nagyon sok fiatal értelmiségi ábrándult ki a politikából. Az ő részvételük és szavazatuk azonban döntő szerepet játszhat a választásokon.
Választási matematika
A török törvények szerint a voksolást megelőző tíz napban már nem lehet közvélemény-kutatást végezni a választásról, tehát a legfrissebb eredményeket május 27-én hozták nyilvánosságra. A különböző felmérések nagy szórást mutatnak. A jelenleg kormányzó AKP mindegyik kutatás szerint győzni fog a választásokon, a szavazatok arányát 39-46 százalékra teszik. Második helyen a kemalista utódpárt, a Köztársasági Néppárt (CHP) végezhet 24-28 százalék körüli eredménnyel, míg a szélsőségesen nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) 15-19 százalékot érhet el. Nagy kérdés, hogy a világon a legmagasabbnak számító 10 százalékos bejutási küszöböt sikerül-e megugrania a kurdokat és a különböző kisebbségeket képviselő Népi Demokrata Pártnak (HDP). Ez esetben az AKP szinte biztos, hogy nem szerezné meg a mandátumok kétharmadát.
HJB
