Csepel művek - Ennyi maradt...

Nemzeti vagyok. Jobboldali. Kifejezetten jobboldali. Legalábbis a liberálisok meghatározása szerint. Viszont szerintem én állok középen mint magyar – és mindenki, aki nem a magyar népért tesz, az ellenünk van!

Mit jelent a magyar népet szolgáló tett? – Minden olyan cselekedet, amely a magyar nép boldogulását, megélhetését, előrejutását segíti. Minden lépés, amely a pillanatnyi kihívásokra olyan válaszokat fogalmaz meg, amely a nép érdeke, s nem az egyes embereket, de különösképpen nem az idegeneket szolgálja! – Minden olyan intézkedés, amely megőrzi a magyar népet magyarnak, szabadnak, függetlennek. Állítólag erről szólna a demokrácia, de már tudjuk, hogy a demokrácia álarca mögé bújva kirabolták a fél világot és kontinenseket döntöttek nyomorba.

30 évvel ezelőtt állítólag itt elnyomás, kommunista rémuralom volt. Nemzeti gondolkodású vagyok, de abban a rendszerben nőttem fel és majd 30 évet éltem benne. A rendszerváltáskor azonnal a nemzeti táborhoz csatlakoztam. Ott voltam Pozsgay első felszólalásain, az első szabad megmozdulásokon, emlékszem micsoda hangulat volt az első szabadnak mondott március 15-én.

Mekkora erő volt ezekben a megmozdulásokban! Aki nem volt ott, az soha ezt megérteni nem fogja. Soha, míg át nem él hasonlót. Ott voltam a Jurta színházban, hallgattam Romhányi Lászlót, megismertem sok kiváló embert. Addigra a Fidesz és az MDF, meg sok más, aki ott kezdte, – már eltűnt onnan. Ott találkoztunk először Pongrázc Gergellyel, Kunszabó Ferenccel, Győrkössel és az őt kísérő fiatalokkal. Micsoda idők voltak azok.

Hogy mi történt azóta? Erről nem kívánok most írni. Az egy más és hosszú írás témája lenne. Amiről most írni kívánok nemzetiként az az, hogy honnan jöttünk. Milyen volt az az ország, ami ellen akkor lázadtunk – és milyen okok vezettek minket a változás kieszközöléséhez.

Siófok - Ezüstpart SZOT Üdülő - Munkások ezrei nyaralhattak it, - ma már luxusnak számító körülmények között

A nyolcvanas években voltam fiatal, életerős, kalandvágyó, – a legerőteljesebb férfikorban, huszonéves. Abban az időben mindent elértem, amit akkoriban az átlag munkásfiatal elérhetett. Csepel bicajom volt, aztán Babettával repesztettem. Dolgoztam, és nem álltam le a Simson szinten, hanem egyből vettem egy 250 es ETZ-t. EZ volt a csúcs. Tárcsafék, öt sebesség. Ment vagy 140-et. Rengeteget motoroztunk vele. Amikor motorozni kezdtem, 8 forint volt a benzin. Ha leugrottunk a Balcsira, egyetlen tételt nem számoltunk az utazásba soha; ez a benzin volt. Zsebpénzből megvolt az út oda-vissza. Nem voltam gazdag gyerek. Munkásfiatal voltam, aki éppen a gyárban kezdett dolgozni akkoriban.

Mi már az a korosztály voltunk, aki nem hajtott az esküvőre, nem akartunk 20 évesen szülők lenni. Hajtottuk a lányokat nyáron, túráztunk, – házibuliba jártunk télen. Ez volt a mi nyolcvanas évünk. Aztán egyre jobban megnyíltak a határok. Emlékszem azokra az időkre, mikor a kelet-német és a nyugat-német rokonok itt találkoztak nálunk a Balatonnál. Micsoda mozgás, nyüzsgés, tumultus volt arrafelé a nyolcvanas években, de főleg a második felében… Azt hiszem ott roppant meg az akkori magyar rendszer. Mert az embereknek semmi nem volt elég.

Német egység a Balatonnál anno

Érdekes folyamatok indultak meg abban az időben. Foglalhatnánk valamiféle rendszerbe, de minek. Megkezdődött a gazdagodás, aztán a haszonlesés, egyre jobban nőtt az irigykedés. Előzőleg együtt lógtunk a környékbeli srácokkal, volt közöttük olyan, akinek gyárigazgató volt a faterja. Egyforma srácok voltunk. Pár év, s ezek már nyugati autóval jöttek. Már nem akaródzott nekik szóba állni velünk. Mert mi a rokonoknál nyaraltunk, az ő nyaralójukban pedig már nyugat-németek vettek ki szobát, és valutával fizettek. Mi akkor az ETZ nyergéből ácsingózva néztük a Suzukival, Hondával érkező motoros németeket, mások pedig Alfa Rómeóval érkeztek a strand parkolójába. Ott a büfében már nem lehetett meginni egy sört, megenni egy fagyit, mert már nem a mi munkás fizetéseinkhez méretezték. A büfés éppúgy látta az Alfa Romeót, és neki is kellett egy. Így hát a bolti ár tízszereséért adta a sört. Mentünk a boltba sört venni, elkezdődött a hűtőtáska rendszer.

Hihetetlen pénzimádat terjedt el, mindenki állandóan nyugatra akart menni, rádiót, videót, hűtőt vagy bármit venni, amire éppen el lehetett szórni a keservesen megkeresett pénzt. De mégis, itthon jól éltek az emberek. Túl jól, mert túl sok idejük volt Bécsbe futkározni, ácsingózni a nyugati autók után.

De ne higgyétek, hogy annyira felettünk lettek volna, azt a pár kacatot leszámítva. Életemben egyszer ettem osztrák nagymenő vendéglőben, – hát nálunk a menzán a gyárban különbül főztek! – Bécs ugyanúgy nyögte a nyolcvanas években még a háború nyomait, pedig Bécsben semmi nem történt Pesthez képest. A Milka csokin kívül a nyugati ételnek, édességnek semmi íze nem volt, éppen úgy mint a mostani nálunk kapható rakás szemétnek. Bezzeg itthon! Emlékszem a puncsos és a csipkés pehely szeletre. Az Oázis és a Márka üdítőre. Abban az időben a Vanília karika vagy a Pilóta keksz kilós kiszerelésben volt, és nem nagy dobozban tíz szem semmiízű vacak. Ne higgyétek, hogy a boltok üresek voltak. Roskadásig teltek a polcok magyar élelmiszerrel. Olyan gépsonkát azóta sem ettem, mert amit most kapni, az csak egy mócsingkupac, a virsli meg egy fűrészporos rúd a régihez képest.

Jó minőségű magyar élelmiszerek széles választéka - Szolnok ABC 1978 fotó - retronom.hu

De mi, nem értékeltük ezt az egészet semmire. Mert nem más  lebegett a szemek előtt, mint a Golf I-es, az Alfa Romeo és a többi nyugati autócsoda, amelyek elbódították az elmét, és már senki nem látta világosan mi zajlik itt. Szépen lassan csepegtették a mérget az emberek elméjébe.

Akár baloldalon, akár jobboldalon mondhat mindenki amit akar, – az egész folyamat motorja éppen a magát kommunistának mondó funkcionáriusok meggazdagodott kiváltságos rétege volt. Mert ők jöhettek-mehettek, üzletelhettek bárkivel, mert nekik ez meg volt engedve. Ennek a pártfunkcionárius rétegnek nem volt elég a Lada a Trabant helyett, ezeknek mindennél több kellett, – ezért elárulták az egész országot, hogy hasznot húzzanak, csakhogy nyugati autójuk lehessen és extra nyaralójuk. Éppen ők és az ő gyerekeik csepegtették a népnek, hogy rossz a rendszer, mert nem lehet nyugati autód, rossz a a rendszer mert nem mehetsz Haitire nyaralni.

Az emberek pedig… a nép nem mérte fel, hogy  mi történik. Nem mérte fel, hogy éppen a magukat kommunistának mondó igazgatók, éppen a vezetőik árulták el őket és azt az egész rendszert. Rájuk akarom kenni? Van is mit.

Mert valaki felelős ezért az egész folyamatért. Felelős azért, hogy művészeket, munkásokat, katonákat sikerült szembefordítani azzal a rendszerrel, amely megtömte a boltokat roskadásig, – finomabbnál finomabb dolgokkal. Amely ingyenes egyetemet adott a fiaiknak, és ingyenes kórházakat. Senki nem fogta fel, hogy miért jár a fél nyugat magyar fogorvoshoz, csak az járt a fejekben hogy vegyenek egy guruló fémdarabot.

Más volt az a rendszer. Nem volt cigánybűnözés. Az emberek számíthattak egymásra, közösségek voltak mindenütt. Néptánc, vagy modellezőklub, hímzőkör, vagy dalárda, teljesen mindegy, – de mindenki tartozott valahová. Most senki nem tartozik sehová, még a családjához sem. Biztos volt a munkahely, a lakáshoz jutás, nem voltak hitelcsapdák, sem adósrabszolgák. Jó volt az a rendszer? Nem. – De jobb volt mint ez a mostani!

És mi, akkor amikor nemzetiként ott voltunk a megmozdulásokon, – mi egyszerűen csak egy szabad országot akartunk, ahol nincsenek a többiek felett álló kiváltságosok. De álmodni sem mertünk volna arról, hogy amit mi magyarok, mi munkások összegüriztünk, azt egyszerűen elveszik tőlünk. Álmodni sem mertünk volna arról, hogy azok, akik a saját rendszerüket elárulták, akik évtizedeken keresztül megjátszották magukat, voltaképpen csak nyereségvágyból lettek igazgatók, főtitkárok, s így a leggazdagabbak az országban. Álmunkban sem hittük volna, hogy azok, akik besúgók, népárulók voltak, most védett személyként milliárdosok lehetnek. Soha nem mertük volna gondolni, hogy kiveszik a kezünkből a rendszerváltást, – s éppen az a csaló és meggazdagodott pártfunkcionárius réteg és gyerekeik, akik belevitték az országot ebbe az egész átvágásba.

Mi megkaptuk a guruló roncsokat. Ők az újakat. Vehetünk jó nagy hitelre valami guruló fémdobozt. De közben elvesztettünk mindent. Mindent, amiért negyven évig mi magyarok dolgoztunk. Elviseltük a Rákosi rendszert, átéltük 56-ot, – de ők elvették azt, amiért rokkanásig dolgoztunk a gyárakban, a földeken, elvették, ami a miénk volt! Egyszerűen kiraboltak minket.

Termékeny földjeink - Fotó  SzRTI

Most már kezdjük érteni, hogy mi is történt körülöttünk. Nem vagyok jobboldaliként náci. Nem vagyok nyilas, sem fasiszta. Magyar vagyok, akinek van viszonyítási alapja, és most már ettől vagyok jobboldali. Van viszonyítási alapom, mert éltem abban a rendszerben, amikor megvolt mindenünk. Most pedig semmink sincs. És tudom, tudjuk milyen volt, amikor volt valamink.

De vegye tudomásul minden csaló, tolvaj, hogy amíg egyetlen magyar él, aki elmondhatja az utókornak, hogy lehet jól, lehet jobban is csinálni, addig sosem lesztek biztonságban. Állíthattok fel titkosrendőrséget, az ÁVO-nak is volt. Hozhattok létre  bármilyen elnyomó szervet, a nép haragja  elsöpörhet, ha olyanná válik a helyzet.

Már semmi más nem kell, csak annyi, hogy megértsék az emberek azt, hogy mi történt. Egyetlen kérés maradt. Visszaadjátok, amit elloptatok, – visszaadjátok maradéktalanul, vagy megvárjátok, amíg sorban egyre többen rádöbbennek a csalásokra, a rablásra és akkor feléled az a tűz, – ami ritkán, de néha fellobban a népekben, s viharként söpri el azt, aki az útjába áll. Már nem kér, hanem elveszi, ami neki jár. Gondoljátok meg, mert a nép már ébredezik!

'Most már kezdjük érteni, hogy mi is történt körülöttünk... a nép ébredezik'

Őrző