Európai Unió által centralizált liberális hegemónia, pro és kontra mentén pártpolitikai csatározások (persze politikailag korrekt keretek között), felfigyelt közhangulat jellemzi a nagypolitikában jelenlévő bevándorlásügyi diskurzus körülményeit. Ki így, ki úgy értelmezi és mérlegeli a lehetséges következményeket. Vannak, akik magyarul beszélni képtelen külföldiek társaságában tüntetnek Budapesten államilag finanszírozott szociális lakásokért a bevándorlók részére, s vannak, akik éreztetik öntudatukat és következetességüket az efféle bevándorlás negatív következményeit előrelátva. Előbbiek egyszerűen őrült módjára emelik fel hangjukat a liberális érvek mellett, így biztosítva, hogy saját vérünk elfogyjon a következő évtizedekben valószínűsíthetően bekövetkező drasztikus népességcsökkenés által. Kicsit megközelítem most jobban ezt a kérdést, hogy mi fog következni abban a valószínű esetben, ha a liberalizmus hegemóniája ránk ereszti azt a „guillotine-t”, amit mi csendes genocídiumnak hívunk.
Volt egy videó az elmúlt években, biztos a tisztelt olvasók közül is többen látták az „Európa 2029-ben” című alkotást a Youtube-on.(Előző bevándorlással foglalkozó cikkünkben közöltük – szerk) Egy nemzetét szívből szerető, népét óvó szemekkel féltő európai számára félelmet okozhat a látványos megjelenítése olyan képeknek, ahol Európa nincs többé, inkább Eurábia. A videó megjelenésekor a benne közölt adatok a valóságot reprezentálták, miszerint a nyugat-európai muzulmán lakosság drasztikusan növekszik, míg az Európában őshonos nemzetek fordított arányosságban csökkennek. Ez ma sem változott, sőt a helyzet még rosszabb. Jelenleg Hollandia ötöde bevándorló – és bizony bevándorló alatt most ne kelet-európai migránsokat értsünk, hanem az Ázsiából és Afrikából érkező, más intelligenciával, fizikai és morális adottságokkal rendelkező, teljesen más kultúrkörben szocializálódott tömegeket értsük. A más fokú intelligencia örökletes (aki kételkedik, ajánlom Dr. David Duke publikált műveit), a kultúrkör szocializációja meg rátesz egy lapáttal a különbségekre. A németek születési rátája 1,36, ami azt jelenti, hogy bőven a 2,1-es népfenntartó számadat alatt vannak – és persze a 8,1-es átlagos rátával rendelkező muzulmán lakosság több millió főt tesz ki Németországban. Évtizedek kérdése és vagy csendben a népességcsökkenésünk, vagy ezen bevándorlók tömegeinek hegemónia utáni olykor-olykor felcsattanó igénye visz minket pusztulásba. Ha ez elmúlt hetekben a francia liberálisok pacifikus meghunyászkodása és támogatása mellett a muzulmán kisebbség olyan nyomást tudott gyakorolni Franciaország jogrendszerére, hogy Krisztus Keresztjét nyilvános helyről levették, akkor miért is és hol állnának meg? A kérdés természetesen költői. Emlékszünk ugyebár a nemrégiben a marylandi Baltimoreban történt fekete lázongásokra, vagy az évekkel ezelőtti, hasonló tartalmú londoni esetre? Emlékszünk. Magyarországra 2014-ben 42 775 menedékkérelem érkezett hasonló tömegek részéről, miközben a magyar lakosság évente megközelítőleg 30 000 fővel csökken. Most próbáljuk meg következmények alapján tekinteni a helyzetet, és merjük azt mondani, hogy évtizedek múltán ebben a tendenciában Európa esetleg a multikulturális gyönyör és a béke világa lesz. Hát nem akarunk hazudni magunknak, ugye?
Ezek csupán apró foltok, melyek talán képesek reprezentálni azt a valóságot, melyet most átélünk vagy átélhetünk. Magyarországon még nem olyan erőteljesen, mint nyugatabbra, de fokozódik folyamatosan. A main stream politikai megnyilvánulásokban, aki minimálisan feszegetni meri a bevándorlás kapcsán a politikailag korrekt keretet, az is csupán addig jut el, hogy az Európai Unió által kreált kvóta-rendszer nem megfelelő. Mikor persze kapják a kontraválaszt, hogy például állítólag „a magyar társadalom mindig is multikulturális volt”, már nem mer senki semmit reflektálni. Nem merik, mert ez az a pont, amikor előjön a rassz kérdése. Bizony, most polgárpukkasztó módra, de ki kell jelentenünk: a magyar társadalom valóban, mindig is kevert volt a környező népek által (svábok, tótok, horvátok, stb.), de azok a népcsoportok azonosak kulturálisan, és az európai rassz szintjén is egy teremtett közösséget alkotunk. Ebből következik, hogy nincsen olyan eget rengető morális különbség, amely akkora mértékű feszültséget tudna kiváltani, mint amit a különböző kontinensekről érkező migránsok okoznak, vagy fognak okozni. Valószínűsítem, hogy a liberális olvasók számára az előző sorok már kiverték a biztosítékot, messze elhagytam a politikailag korrekt máz általuk csodálatosnak vélt sajátosságát. Nem akarok és nem is fogok beolvadni ebbe a „meddig merünk elmenni, de van egy univerzális retorikai határ” játékba, tényeket kell közölnünk és tényeket is közlünk.
A cikk terjedelme igencsak bőségesre sikeredhetne az adatok halmozásával, de serkenteni szeretném a tisztelt olvasókat, hogy ne legyenek restek kutatni a témában – meglepő tényeket fognak találni. Tehát leszögezzük, hogy a tömeges bevándorlás erőszakos katasztrófához vezethet, a liberalizmus pedig bűnös abban, hogy serkenti ezeket a folyamatokat. Mi, akik a keresztény erkölcsi rend által átitatott, nemzetben gondolkodó és ősi értékeken, hagyományokon felépülő Európa utolsó védelmezői vagyunk, az európai rassz, kultúra és örökség, az anyaföldek túlélése érdekében kollektíven hadat kell üzenjünk a dekadenciát okozó liberalizmusnak. Ezt ne úgy értsük, mint a rendszerben mozgó nemzeti radikális, akinek szíve tisztasága kétségtelen, de a rendszert élteti politikailag korrekt perspektívájával, hanem úgy értsük és érezzük ezt a hadüzenetet, mint egy hungarista. Aki rassztudatával és mély erkölcsi iránymutatásával alá akarja ásni ezt a végveszélyt okozó tendenciát. Lássuk meg, hogy itt van elrejtve a kulcs, ebben a politikai filozófiában. Reakciót kell okoznunk a társadalomban, egyrészt, mert csak mi vagyunk elég elszántak és képesek véghezvinni ezt a küzdelmet és azért, mert kötelességünk megtenni bármit, amit megtudunk tenni. A bevándorlás kérdésében az igazi megoldás, az igazi alternatíva tehát a tények közlésében és a realitások mentén keresendő, melyet mi bátran és harcias szívvel a társadalom színe elé tárunk. Ha felismertük, hogy alternatívát jelentünk, a következő lépés annak a felismerése, hogy egységbe kovácsolódva ott is hangot adhatunk a nemzetmentő-hadműveletünknek, amit nagypolitikai szférának, esetleg main stream politikai életnek nevezünk. Akarjunk, cselekedjünk, frissüljünk fel, merítsünk új lendületet – és professzionalizálódjunk.
A cikk – a gondolat – folytatása hamarosan!
