A felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön Pesten.
Mendrey László, a PDSZ elnöke az emberminisztérium Szalay utcai épülete előtt, 150-200 tüntető részvételével megtartott demonstráción úgy vélekedett, hogy az elmúlt években a kormányzat a szociális ágazat és az egészségügy mellett kivéreztette az oktatást is. Mendrey egy szóval sem említette-de a többi szónok sem-hogy a bajok nem csak az elmúlt néhány évben keletkeztek, hanem két és fél évtized alatt! Amelybe bizony beletartoznak a most a demonstrálókkal oly nagyon egyetértő-JELENLEG ELLENZÉKBEN LÉVŐ-egyéb politikai maffiacsaládok is.
Kényük-kedvük szerint szüntetnek meg, szerveznek át iskolákat, egyetemeket, miközben egyre inkább szembeállítják egymással a társadalmi csoportokat. Ebben a helyzetben cselekedni kell, vissza kell foglalni az iskolákat és vissza kell adni azokat az oktatóknak, szülőknek és gyerekeknek – mondta az érdekképviseleti vezető.
Vajda Zoltán, a “rendszerbontó népszavazás”-ami tulajdonképpen CSAK A DÖBRÖGI-RENDSZER MEGBONTÁSÁRA korlátozódik, de a KIALAKULÁSÁT LEHETŐVÉ TEVŐ NEOLIBERÁLIS KAVALKÁDOT ÉRINTETLENÜL hagyná – társkezdeményezője azt hangsúlyozta, hogy az iskola élet-halál kérdése, mert ezen múlik a jövőnk, gyermekeink jövője. Hozzátette: éppen azért kezdeményezték a népszavazást, mert Döbrögi “féktelen rombolása” az oktatást sem kíméli. A nemzeti együttműködés rendszere se nem nemzeti, se nem együttműködés, csupán rendszer, a lenyúlás rendszere – mondta Vajda Zoltán.
Wittinghoff Tamás-egykori szadeszes üdvöske-Budaörs jelenleg “független” polgármestere szerint a kormányzat olyan diákokat szeretne látni, akik keveset kérdeznek, és nem fertőzik magukat társadalomtudományokkal. “Kiskorú, sunyi, gyáva alattvalókká akar változtatni mindenkit ez a rendszer” – mondta. A “magyarbálinti reformokat” meg sem említette. Pedig mint jövőromboló reformok nagyon is említésre méltó, dicstelen művelet volt ez!
A tiltakozók a Blaha Lujza téren gyülekeztek, majd a demonstrálók, a “Nem adjuk a jövőt” feliratú transzparens mögött, EU-s zászlók alatt, a Rákóczi úton és a Károly korúton keresztül vonultak a Szalay utcába. A résztvevők a többi között a “demokráciát”, “Fidesz-maffia” jelszavakat skandálták.