A keményen dolgozó, és nagy küszködések árán négy gyermeket felnevelő Cserpák István  Facebook-oldalán azért fakadt ki, mert már harmadik gyermeke költözött Angliába egy jobb élet reményében.
Úgy tűnik, a kormányzó maffia hiába próbálkozik a MAGYAR fiatalok haza csábításával, ez őket továbbra sem hatja meg.
Olvassuk csak az egykoron döbrögista hitű, becsapott Cserpák István nyílt levelét, amit Döbröginek címzett! Íme:
NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK
Viktor! „Az ország jobban teljesít.” – igen, így igaz. A fiatal és dolgozni vágyó emberek kitelepítésében. Ma, elbúcsúztam a harmadik fiamtól is. Elment. Angliába. Egy jobb élet reményében, ahol a 8 órai munkával, 10-szer annyit keres, mint itthon. Mit csinálsz Viktor ?? Tisztában vagy vele? Ha igen, akkor miért csinálod ? Megfenyegettek ? Megvettek ? Kiálltunk melletted, kétszer is szavaztam rád, mert ígértél…. ígérgettél, és mi történt ? Mi lett az egyetemista Viktorral, akiben égett a tűz és azt mondta, hogy felszámolja a bűnözést, a korrupciót, a munkanélküliséget ? Felneveltem 4 gyereket ennek az országnak, de miért ? Ezért, Viktor? Nem kívánom azt az érzést senkinek, amit átéltünk minden alkalommal, mikor egy gyerekem kénytelen volt elmenni. Ez már háromszor megtörtént. Most már mi is megyünk. Eladok mindenem és megyünk egy másik országba, ahol még idegenként is embernek néznek . Édesanyám, 73 éves. Még az átkos rezsimben sem történt ez meg, ami ma Magyarországon. Hivatalos NI szám alapján, már csak Angliában eléri az 1,3 milliót a kinn dolgozó Magyar regisztráltak száma. És mi van a többi országgal ? Nem 350 ezer emberről beszélnek, mint ti……És mi jön még ??? El kéne gondolkodni Viktor, mit műveltek. Én itt akartam leélni az életemet, mindenkit elüldöztök. Nézd meg a képeket, a szemünk mindent elárul……. Köszönöm Viktor. Sikerült, még egy boldog, reményekkel teli családot szétszakítani.