Hol a Kraszna, Szamos, a Tiszába ér,
Kárpátok aljáról frissen fúj a szél,
beregi szik pöröl nyíri homokkal,
dacol egy város az évszázadokkal.
Hadak keresztútján küzdött, szenvedett,
sok-sok nációnak sarcot fizetett.
Nem védték nagy bástyák, magas várfalak,
hűség lett a vértje, pajzsa, érv-szavak.
Hódítók tiprásán mindig talpra állt,
város-teremtésben társakra talált,
Gergelyiugornya, Vitka és Namény,
jövőt álmodni, csak együtt van remény.
Akár itt élsz, vagy elsodort az élet,
beregi benned a szív és a lélek,
ideköt sorsod, rokonok, barátok,
ősök nyughelye, Tisza-parti álmok.
Hívnak az emlékek, gyermeki csodák:
a mesés Főtér, a vitkai platánfák,
köd,- fény,- vízpára a homokfövenyen,
Kraszna csobogása a zúgós köveken.
Fut az időnk, rohan, változik a kor,
múlt, jelen, s jövendő bennünk egybeforr.
A beregi tájon támad új remény,
ősök jussán épül Vásárosnamény.
Három folyó ölén nyílik új remény,
utódoknak szépül Vásárosnamény.
