Szeresd Ibrányt, becsüld,
ez a városod!
Vándorlásaidban
lelki támaszod!

Lápok közt, az ingoványon,
Tisza hordta dombokon,
kéklő hegyek árnyékában,
hét tenyérnyi zsombokon,

úgy regélik ezer éve,
vándor magyar itt maradt,
hittől, vágytól, cserzett kéztől,
az ugarföld is fölfakadt.

Kincset hagyott, örökséget
Csúrt, Nagyerdőt, Dergitát,
Templomszeget, Sárát, Zovánt,
Paptavát és Bábotát.

Hatvanori almáskertet,
vízre-hajló Jalapárt,
Tuskolányt és Apátszeget,
vadregényes Borosnyát.

Ibrány népe egybefonja
a múltat és az eljövőt,
becsüli az ős-hűséget,
a házat, várost építőt.

Lápok helyén, hét dombháton,
hazát tartó csontokon,
jövő épül emberségből,
a rétközi homokon.

A verset megzenésítette és énekli: Kulcsár Sándor zeneszerző