A hátországban, a frontokon és a hadifogolytáborokban is fontos mentális szerepe volt az első világháború évei során a színháznak, a színjátszásnak.
Hetekkel a háború kitörése után megjelentek Magyarországon is az első propagandadarabok, feltűnésük hátterében nem az állami szándék állt, hanem az a felismerés, hogy a delíriumszerű lelkesedés üzleti lehetőséget rejt magában. „Mintha az emberek berúgtak volna önnön nemzeti nagyságuktól”, de „1914 ősze egész Európában ilyen állapot volt” - így számtalan, gyakran bugyuta színmű is tömegeket vonzott a teátrumokba. Magyarországon a téma népszerűsége pedig csak 1916-ban, a jegyrendszer terjedésével kezdett apadni. Abban a korban a színházi állójegy ára egy futballmeccsével ért fel, a bakák pedig ennek is csak a felét fizették, így szinte mindenki számára elérhetőek voltak ezek a darabok.
A Csárdáskirálynő, amely a „hadisikerek helyett operettdiadalt” jelentett 1915 novemberi bemutatója után, ha a kasszasiker dacára az elit fanyalogva is fogadta. Kifogásolták, hogy a darabban főtisztek, arisztokraták színésznőkkel fennálló kapcsolata került a középpontba, akadtak, akik az osztrákok, mások a magyarok kigúnyolásával vádolták a művet, amelyet Bécs után Berlinben vittek színre, s csak 1916 őszén ért Budapestre. Ennek oka, hogy Magyarországon az 1916 tavaszán bemutatott Mágnás Miska volt a sztárdarab, a Csárdáskirálynőben rejlő lehetőségek kihasználására pedig egy teljes színházi évre volt szükség.
A máig játszott operett „második életével” is érzékeltette a fogolytáborok színházi életének jelentőségét, hogy az oroszországi táborokban ezt a darabot is előadták a színtársulatot szervező katonák, egyes részeit pedig már korábban színre vitt más művekbe ágyazták, hogy így csalogassák be ismét véges számú közönségüket. Kotta és szövegkönyv nélkül játszották a darabot, amelynek e hadifogoly-változatát 1921-ben a budapesti Városi Színház is bemutatta, a normális élet kapaszkodóit kereső hadifoglyok egyes táboraiban félezer néző befogadására is alkalmas teátrumot építetek. 1917 elején kezdte meg működését a frontkatonáknak játszó Első Magyar Tábori Színház, amely jellemzően kevéssé ismert tagokból állt, de működtek piaci alapon szerveződő kabarétársulatok is, amelyek rendszeresen adták elő műsorukat az évek óta az otthontól távol lévő katonáknak.
A Csárdáskirálynő, amely a „hadisikerek helyett operettdiadalt” jelentett 1915 novemberi bemutatója után, ha a kasszasiker dacára az elit fanyalogva is fogadta. Kifogásolták, hogy a darabban főtisztek, arisztokraták színésznőkkel fennálló kapcsolata került a középpontba, akadtak, akik az osztrákok, mások a magyarok kigúnyolásával vádolták a művet, amelyet Bécs után Berlinben vittek színre, s csak 1916 őszén ért Budapestre. Ennek oka, hogy Magyarországon az 1916 tavaszán bemutatott Mágnás Miska volt a sztárdarab, a Csárdáskirálynőben rejlő lehetőségek kihasználására pedig egy teljes színházi évre volt szükség.
A máig játszott operett „második életével” is érzékeltette a fogolytáborok színházi életének jelentőségét, hogy az oroszországi táborokban ezt a darabot is előadták a színtársulatot szervező katonák, egyes részeit pedig már korábban színre vitt más művekbe ágyazták, hogy így csalogassák be ismét véges számú közönségüket. Kotta és szövegkönyv nélkül játszották a darabot, amelynek e hadifogoly-változatát 1921-ben a budapesti Városi Színház is bemutatta, a normális élet kapaszkodóit kereső hadifoglyok egyes táboraiban félezer néző befogadására is alkalmas teátrumot építetek. 1917 elején kezdte meg működését a frontkatonáknak játszó Első Magyar Tábori Színház, amely jellemzően kevéssé ismert tagokból állt, de működtek piaci alapon szerveződő kabarétársulatok is, amelyek rendszeresen adták elő műsorukat az évek óta az otthontól távol lévő katonáknak.
Bíró Dalma összeállítása
