Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Görög védelmi miniszter: ha kilépünk, láncreakció jöhet

2015. március 14. - Andre Lowoa

Hídfő.net.ru | Panosz Kammenosz

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter szerint ha Görögország elhagyja az eurozónát, az láncreakciót indíthat el, és Spanyolország, Olaszország, de még Németország is követheti ezt a példát. A Bild német lap szerint Kamennosz kijelentette, hogy keresik a módját annak, hogy ne kelljen kilépni, de számukra az az elsődleges, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, amiben nem kell folyamatosan fizetniük, - emiatt kerülhet szóba a kilépés. A védelmi miniszter szerint az Európai Unió kompenzációt kell fizessen, és Brüsszelnek minimum azt az összeget meg kell térítenie, amit Görögország az oroszellenes szankciók miatt elveszített.

Athén emellett más tételeket is számonkér, a Sziriza-kormány azt a stratégiát folytatja, hogy engedményeket ad a hiteltörlesztések kapcsán - az IMF megkapja a pénzét -, de ezt csak akkor hajlandók fenntartani, ha Görögország számára is fizetnek. Athén Brüsszellel az oroszellenes szankciók által okozott veszteségeket akarja kifizettetni, emellett a Ciprasz-kormány háborús jóvátételt akar fizettetni Németországgal. A kilépés elkerüléséről abban az esetben lehet szó, ha Athén is törlesztések útján bevételhez jut - ellenkező esetben marad a kilépés, és a láncreakció.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/14/gorog-vedelmi-miniszter-ha-kilepunk-lancreakcio-johet

süti beállítások módosítása